Forrás: hirszerzo.hu

2006. február 10. 17:08

Nem jogerősen elutasította Orbán Viktor jó hírnév megsértése miatti keresetét a Fővárosi Bíróság.

A Fidesz elnöke azért perelt be két szocialista politikust és két napilapot, mert azt állították róla, hogy tusnádfürdői beszédben kódolt antiszemitizmus fogalmazódott meg. A bíróság szóbeli indoklása szerint Orbán Viktort nem személyében sértette Újhelyi István, az MSZP alelnöke és Simon Gábor, a szocialista párt választmányi elnöke, valamint a kijelentéseket közlő Népszabadság és Népszava, hanem egy kijelentését bírálták ‘ közölték a peres felek jogi képviselői.

Szalay Péter, a Fidesz elnökének ügyvédje elmondta: a két szocialista politikus 2005 nyarán a romániai Tusnádfürdőn elhangzott Orbán-beszéddel kapcsolatban azt mondta, annak a tartalma kódolt antiszemitizmusra utal. Hozzátette: ügyfele emiatt a kijelentés miatt indította a pert, mert ő demokrata politikusnak vallja magát.

Szalay Péter Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét idézve közölte: a pártelnök arról beszélt, hogy a baloldal, amikor teheti, ráront nemzetére, de ezt túlzás lenne genetikai okokkal magyarázni. Az ügyvéd hangsúlyozta: nincs arról szó, hogy a bíróság megállapította volna, hogy Orbán Viktor kódoltan antiszemita. Aki ezt mondta rá ‘ folytatta Szalay Péter, az azért nem követett el jogsértést, mert ez egy olyan bírálat, amit a politikusnak az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően el kell viselnie. (MTI)

Comments are closed.