Forrás: HVG

Bejegyzett nemzeti kisebbség legyen-e a zsidó? – a vita hónapok óta folyik. A kezdeményezők szerint a vallástalan zsidók érdekeit nem képviseli a hitközségek szövetsége. Az ellenzők szerint viszont a nemzetiséggé válással a közösség „kiiratkozna” a magyar nemzetből. Kovács András sem tartaná jónak, ha zsidó kisebbségi önkormányzatok alakulnának, de az 59 éves szociológus más érveket hoz föl.

HVG: Mit gondol, van-e egyáltalán értelme a vitának, hogy a zsidóságot hivatalosan nemzetiségi kisebbségnek kellene-e minősíteni? Sokan úgy vélik: bármiképpen nevezzük a dolgot, ez szociológiai tény.

K. A.: A nemzetiség történelmi konstrukció, nem választható el Európától, különösen nem Kelet-Európától. Nem léteznek olyan objektív kritériumok, amelyek teljesülésével egy csoportot teljes joggal nevezhetünk nemzeti kisebbségnek. A nemzetiséget nem lehet méterrúddal megmérni. A szociológiai irodalom persze ismer jellemzőket, mint például az azonos eredettudatot és közösségi szimbólumhasználatot, a nyelvet, a közös kultúrát, az anyaországhoz való kötődést, amelyek alapján egy kisebbségi csoport nemzetiségnek tekinthető. De az is lehet, hogy egy csoport mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, mégsem tekinti magát nemzeti kisebbségnek – mint például az amerikai olaszok -, vagy csak néhánnyal rendelkezik közülük, s mégis nemzeti kisebbségként definiálja magát – ilyen a legtöbb magyarországi kisebbség. A magyarországi zsidók nemzeti kisebbségi mivolta nem dönthető el valamiféle mérhető, objektív kritériumok alapján.

HVG: A kisebbségi törvény alapján a parlament mégis nehezen mondhatna nemet a kezdeményezésre.

K. A.: Lehet, de éppen ez mutatja, hogy valami nagy baj van a törvénnyel.

HVG: Mi volna az?

K. A.: Ennek a törvénynek a létrehozását a kilencvenes évek elején elsősorban külpolitikai érvek motiválták: a környező magyar kisebbségek helyzetének rendezéséhez kellett a pozitív hazai példa, a nemzetközi muníció. A magyarországi nemzeti kisebbségek esetében nincsenek olyan problémák, amelyek megoldásához feltétlenül kellenének a politikai-közhatalmi funkciókat is betöltő kisebbségi önkormányzatok. Melyeket ki tudja, kik választottak meg, és választóik között mennyien vannak azok, akik tényleg a kisebbség tagjai, de ennek ellenére monopóliumuk van az illető kisebbség politikai képviseletére. A kulturális önazonosság megőrzése, a kisebbségi kultúra ápolása vagy a nemzetiségi intézményrendszer működtetése legalább ilyen hatékony lehetne civil szervezetekkel. Az egyetlen kivétel, ahol a politikai képviselet kérdése valóban komolyan mérlegelendő, talán a cigányság, de azt hiszem, egy hatékony pozitív diszkriminációs politika és intézményrendszer itt is legalább ennyire képes lenne.

HVG: Azt állítja tehát, hogy a kisebbségi önkormányzatokra nincs is szükség?

K. A.: Igen. Éppen a mostani kezdeményezés, hogy a zsidókat minősítsék nemzeti kisebbségnek, bizonyítja a szabályozás abszurditását. A törvény rendkívül megengedő, konkrét kritérium alig van benne: ezer aláírás szükségessége, illetve hogy a népcsoport legalább egy évszázada honos legyen az országban. A többi feltétel mindegyike viszont a 13 „bevett kisebbség” egyikére sem húzható rá. Ágy akár a zsidók is nemzeti kisebbségnek minősíthetők, jóllehet a magyarországi zsidóknak nincs saját beszélt nyelvük, kultúrájuk alapvetően a többségi kultúrával azonos, hagyományaik pedig mindenekelőtt vallásiak – még a szekuláris zsidó kultúra esetében is.

HVG: De mit tartana jobb receptnek a kisebbségek érdekeinek képviseletére?

K. A.: A mai amerikai kisebbségek etnopolitikai gyakorlata alighanem jobban megfelelne a mi nemzeti közösségeinknek is. Az amerikai kisebbségiek zöme bevándorlók leszármazottja. Jó részük már elveszítette szoros kötődését az egykori anyanemzetéhez, a nyelvet nem beszéli, a kultúrája már jellemzően többségi – mégis írként, olaszként vagy németként azonosítja magát. A csoport identitása bizonyos kulturális szimbólumok elfogadásán alapszik, amelyek a közös eredetet és összetartozást közvetítik a közösség és a többségi környezet felé. Az ír felvonul Szent Patrik napján, az olasz a Kolumbusz-napon, a német meg jót iszik az amerikai Oktoberfesteken. Az etnopolitikának három legitim célja van. Az első: a kisebbség fennmaradása mint öncél. A második, hogy megtesz mindent a kisebbséget érő támadások ellen. És végül cél lehet, hogy a minoritás méltányos helyzetbe kerüljön a társadalmi javak újraelosztásánál. A hazai zsidóságnak is lehetnek ehhez hasonló céljai, ám ezek elérését nem segítené a nemzeti kisebbségi önkormányzatok létrehozása, sőt ennek megosztó, konfliktusgerjesztő hatása csak kontraproduktív lehet.

Második oldal

HVG: De hát a magyar állam által eddig egyetlen legitim partnerként elismert Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Mazsihisz nem képviseli a vallástalan zsidók érdekeit.

K. A.: A magyarországi zsidó identitás á la carte identitás: az egyik menórát tart, de disznóhúst eszik, a másik megünnepli a zsidó újévet, a rós ha-sanát, de szombaton kiskertet ápol. A harmadik egyszer egy évben elmegy a zsinagógába, és megtartja a karácsonyt, a negyedik zsidósága meg abból áll, hogy fél az antiszemitizmustól. Hogy képviselhetné mindezt egyszerre egy monopolhelyzetben levő nemzeti kisebbségi önkormányzat?

HVG: Sokak szerint a modern zsidó identitásnak ezeknél sokkal fontosabb eleme az Izrael államhoz és a holokauszthoz fűződő viszony.

K. A.: A holokauszt valóban a leginkább központi eleme a zsidó önazonosságnak, ezt az 1999-ben reprezentatív mintán végzett felmérésünk is kimutatta: a válaszadók kétszer fontosabbnak tartották az üldöztetések tudatát és a népirtás közösségi emlékezetét, mint a zsidó vallás gyakorlását vagy a hitközségi életben való részvételt. Az Izraelhez való közelség érzésénél azonban fontosabb volt számukra a zsidó múlt, a felmenők és a kultúra örökségének fenntartása. A magyarországi zsidók identitása jellemzően kettős: felmérésünk során a többség „a zsidó vallású/származású magyar”, illetve a „magyar is meg zsidó is vagyok” választ jelölte meg. Mindössze 15 százalék minősítette „rendkívül erősnek” zsidó tudatát.

HVG: S a heterogén, sokféle identitású magyarországi zsidóságnak nem jönne jól valamiféle ernyőszervezet?

K. A.: Van ilyesmire külföldi példa: Franciaországban a vallásos és a nem vallásos zsidóknak közös szervezetük van, amelyet az állam tárgyalópartnerének tekint. Szerintem nálunk rossz hatást váltana ki egy efféle szervezet: sokféle érdeket kellene szintetizálnia, így alighanem csak a marakodásnak adna táptalajt. A kívül maradók pedig azt mondhatnák: „nehogy már ezek képviseljenek minket!”

HVG: A kezdeményezés ellenfelei közül többen attól tartanak, hogy a nemzeti kisebbséggé minősülés muníciót szolgáltatna az antiszemitizmushoz. Egyetért ezzel?

K. A.: A talán létrejövő zsidó önkormányzatok e tekintetben nem osztanak vagy szoroznak. A társadalomnak nagyjából a rendszerváltás óta változatlanul egytizede erősen antiszemitának tekinthető, ami úgymond „megfelel az uniós átlagnak”. Nem beszélhetünk hát magyarországi antiszemita hullámról, annyi viszont történt az eltelt időszakban, hogy a korábban elsősorban érzelmileg, indulataiban zsidógyűlölő tíz százalék már világnézetté formálta ellenérzéseit.

HVG: A mostani törvényi szabályozás mellett persze nemcsak zsidók, hanem antiszemiták is alakíthatnának zsidó önkormányzatokat…

K. A.: A kisebbségi önkormányzatok bő évtizedes története óvatosságra int: a rendszer anomáliái nemhogy csökkentek volna, inkább szaporodtak. Megjelent az etnobiznisz, vagyis az a jelenség, hogy kalandor személyek és csoportok álkisebbségiként megcsapolják az állami forrásokat, és politikai pozíciókhoz jutnak. És az is előfordult, hogy a választási rendszer lazaságát kihasználva kisebbségellenes törekvéseket legitimáltak egyes kisebbségi önkormányzatok. Ezen szerintem a kisebbségi törvény módosítása sem segít, a választói jegyzékbe kevesen fogják majd magukat regisztráltatni, történelmi félelmeik miatt szerintem a zsidók sem fognak tülekedni.

HVG: Az Országos Választási Bizottságnak a Magyar Tudományos Akadémia eddig egyetlen alkalommal, a hunok esetében adott ki szakvéleményt arról, hogy az adott közösség megfelel-e a kisebbséggé válás törvényi feltételeinek. Akkor nemet mondtak a tudósok. Meri borítékolni, hogy a zsidók esetében mit lépnek?

K. A.: A hunok esetében könnyebb dolguk lehetett. Komolyra fordítva: elképzelni sem tudom, hogy ebben az esetben mit vizsgál majd a tudós testület, hiszen a kérdés nem tudományos jellegű.

ZÁDORI ZSOLT