Forrás: Népszava

„..az elme tudomásul veszi

a véges végtelent,

a termelési erőket odakint s az

ösztönöket idebent.”

/József Attila/

A XX. század nagy szellemi áramlatának egyike a pszichoanalízis, amelyhez kapcsolódva a világhírű magyar tudós, Szondi Lipót megalkotta a sorselemzést és ösztöndiagnosztika alapelveit; kidolgozta ehhez a gyakorlatban máig is alkalmazott – a nevét viselő – tesztet. A kísérleti ösztöndiagnosztikával és sorselemzéssel elsőként állította föl a megalapozott és rendszeres ösztönlélektant, hidat alkotva a szellem és a természettudományos lélektani irányzatok között. Szondi Lipót éppen húsz éve, 1986. január 24-én hunyt el Svájcban.

Szondi szerint sorsunkat az ösztöneink – amelyeket magunkkal hozunk, mint az ősök örökségét – határozzák meg. Ezért arra int, hogy ki kell békülnünk a bennünk továbbélő ősökkel. Való igaz, hogy magunkban hordozzuk az ösztönöket, s azokat nem elfojtani, hanem ki kell élni, de nem mindegy, hogy miképpen. Az ember azért képes saját sorsát alakítani, mert ugyanazt az ösztönt sokféle módon lehet kiélni. Mindnyájunkban öröklötten élnek ösztönlehetőségek, voltaképpen négy ösztönkört állapított meg, amelyek mindegyike ellentétes ösztön párból áll. Az első a nemi ösztönkör, aminek egyik oldalán az érzéki gyönyör és a gyöngédség igénye van; a másikon a kezdeményező, harci ösztön, ennek szélsőséges formája az agresszió, a szadizmus. Az előzőt nőies, az utóbbit férfias ösztöntényezőnek tekintette, noha e vonások férfiben és nőben egyaránt megvannak. A második ösztönkört az érzelmi és indulati élet alkotja: a durva indulatok, a gyűlölet, a bosszú kiélése az egyik oldalon; vele szemben áll a szeretet, a szerettetés vágya és az ezt pótló szereplési vágy: „Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak: Ezért minden önkínzás, ének: szeretném, hogyha szeretnének…”, ahogy Ady vallja. A harmadik ösztönkörhöz jellegzetesen emberi ösztön, az „én” kialakítása tartozik. Itt a két ellentétes tényezőt az „én” – beszűkítő és az „én” – kitágító ösztön pár alkotja. Végül a negyedik tengely a kapaszkodás ösztöne, ez a tárgyakhoz, anyagiakhoz, létfenntartáshoz való viszonyulást mutatja: ragaszkodást, illetve elutasítást foglalja magába. A kettősség itt az új iránti fogékonyságban, illetve a régihez való ragaszkodásban is kifejezésre jut.

Mint utaltunk rá Szondi feltárta, hogy az ellentétpárokat úgy éljük meg, hogy miközben az egyik ösztönt kiéljük, a másikat elfojtjuk. Ám figyelmeztet, hogy az elfojtott ösztönök veszélyesek, olyanok, mint a láncra vert vadállatok, széttépik láncaikat, és pusztító erejük szétrombolja az ember személyiségét. Az irányítható végzet elve alapján tehát az ösztönöket kiélni, és nem elfojtani kell. Az ösztönkiélés sok száz módját Szondi öt csoportba sorolja: a natív kiélési módnak tartja azt, ahogyan az állatok viselkednek, ezt civilizált ember számára nem tartja szerencsés megoldásnak. Az operotop forma munkában, hivatásban, kedvtelésben, hobbiban realizálódhat. A libiotrop módozat általában úgy jelenik meg, hogy az ember olyan párt választ, akiben elevenek azok a tulajdonságok, amelyek benne csak lappangó állapotban vannak. Találóan mondja: „..a férfi mindig ugyanazt a nőt választja”. Az idealtrop kiélés eszmék követésében, világnézeti meggyőződésben, művészi alkotásban juthat felszínre. A legkedvezőtlenebb, ha az ösztöntörekvések a bűnözésbe vagy a betegségbe, öngyilkosságba menekülésbe törnek felszínre.

Szondi tudományos munkássága nem elvont elmélkedés, hanem diagnosztikai és gyógyító célokat szolgáló gyakorlat is egyben. A híres Szondi teszt 48 fényképet tartalmazó, különböző, úgynevezett ösztönbetegségben szenvedők arcképéből áll, amelyek segítségével feltárhatók kóros állapotok csakúgy, mint embert feszítő belső törekvések, késztetések, szándékok Más eljárásokkal együtt e teszt a pszichiátriai gyakorlaton túl, a pálya- és párválasztásnál, életvezetési problémák feltárásánál és másutt is gyakorlati segítséget ad.

Szondi megértéséhez hozzájárul életútja, 1983-ban a felvidéki Nyitrán született, egy tizenkét gyermekes, nagyon szegény suszter legkisebb fiaként. Apja a Talmudot tanulmányozó, imáiba mélyedő, vallásos zsidó ember volt, az anyja viszont analfabéta. A nagyobb testvérek megpróbáltak a nyomorból kitörni, Budapestre jöttek szerencsét próbálni, sikerrel. Az ő támogatásukkal végül az egész család a fővárosba költözött, Szondi csupán ötéves volt ekkor, de kitűnt értelmessége, eszessége. Testvérei összefogásával tanulhatott, bátyja nyomán ő is orvosi diplomát szerzett; az Apponyi-poliklinikán endokrinológus, pszichiáter és ideggyógyászként praktizált. A Gyógypedagógiai Főiskolán is dolgozott, itt kezdett 1936-tól a sorselemezéssel foglalkozni. Benedek István így ír erről az időszakról: „1936-tól 1944-ig tartott a sorsanalízis első nagy korszaka. Nem kell magyaráznom miféle történelmi időszak volt ez, militarizmussal, irredentizmussal, zsidótörvényekkel, második világháborúval, frontszolgálattal és munkaszolgálattal, a végén német terrorral, nyilas uralommal, deportálással és Budapest ostromával. Csak azt kell magyaráznom, hogy mindezek dacára, aki élt és éppen nem volt se katona, se fogoly, az – ha tehetsége volt hozzá – úgy dolgozott, úgy alkotott, mintha körülötte nem is állna lángba a világ. Aki ezt nem tudja, nem értheti meg, hogy éppen a zsidó Szondi köré sereglett akkor Budapest minden pszichológusa és olyan szenvedéllyel készítette a családfákat, meg a teszteket, mint akinek ez mindennél fontosabb. A sorsanalízis ebben a nyolc esztendőben forrta ki magát”

Szondit és családját 1944 nyarán a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborba vitték. Viszontagságos úton sikerült innen ez év decemberében Svájcba jutnia. A háború után Zürichben telepedett le és ott dolgozott több mint négy évtizeden át. Világhírt szerzett és sikerre vitte a sorselemzést, nevét viseli a híres svájci kutatási intézet. Idehaza hosszú időn keresztül száműzött lett a szondizmus és a Szondi-teszt, amint Szondi is, önkéntes száműzetésben élt Svájcban. Miközben szerte a világon elismerték senki sem hívta haza, nem is jött többet Magyarországra. Itthon tanítványai, egykori munkatársai őrizték és hagyományozták tovább elméletét és alkalmazták a zseniális tesztet. Közöttük olyanok, mint: Benedek István, Ilyésné Kozmutza Flóra, Mérei Ferenc, Kardos Lajos.

Azt hihetnők Szondi Lipót élete Svájcban szerencsésen alakult, de nem így történt. A sorselemző nem tudta kivédeni a saját családi tudattalanban rejlő sötét tragédiát: Péter fia és Vera lánya felnőttként öngyilkosságot követtek el. A szörnyű csapások nem törték meg alkotó erejét és tehetségét, fáradhatatlanul dolgozott tovább. Életét a svájci Künssnachtban, 93 éves korában fejezte be. Itthon halála után egy évvel jelent meg anyanyelvén híres könyve, a Káin, a törvényszegő és Mózes, a törvényalkotó. A sorsa tipikus magyar sors: értékeinket hanyagul figyelemre sem méltatjuk, a nagyvilág ismeri fel és becsüli meg helyettünk.

Takács Ilona

.