Forrás: Erec

Menáhem Mazuz főügyész nem nyilvánította véglegesen alkalmatlannak tisztségének ellátására Ariel Saron kormányfőt, így a márciusi parlamenti választásokig Olmert ügyvezetőként áll a kormány élén.

Ha a főügyész az orvosi jelentés alapján véglegesen alkalmatlannak nyilvánította volna a kormányfőt tisztségének ellátására, a kabinetnek 24 órán belül új kormányfőt kellett volna választania. Olmertet időközben a Kadima is ideiglenes vezetőjének jelölte.

Az eddigi miniszterelnök-helyettest eddig jobbára csak hazájában ismerték – igaz, Izraelben nagyon népszerű.

Ehud Olmert 1945-ben született az akkori Palesztinában. A hadseregben nem jutott magas pozícióig, előbb tüzérként, majd haditudósítóként szolgált. Leszerelése után a Jeruzsálemi Héber Egyetemen előbb filozófiai és pszichológiai, majd jogi diplomát szerzett.

28 évesen került politikai pályára, amikor a Likud színeiben rögtön parlamenti képviselői helyet szerzett. Mégis 15 évet kellett várnia, amíg kormánypozícióba került: Jichak Samir miniszterelnök hívta meg kabinetjébe tárca nélküli miniszternek. Két év múlva az egészségügyi minisztérium vezetésével bízzák meg.

Ehud Olmert akkor vált igazán ismerté, amikor 1993-ban nagy meglepetésre a jeruzsálemi polgármester választásokon legyőzte a hivatalát csaknem negyven éve betöltő Teddy Kolleket. Ezen megbízatásában tíz évig szolgált, a többség megelégedésére.

2000-ben a polgármesteri székből tett kísérletet arra, hogy átvegye a Likud vezetését Ariel Sarontól, de a választásokon Saron nagyarányú győzelmet aratott Olmert ellenében. A két politikus kvalitását mutatja azonban, hogy viszonyukat a rivalizálás nem rontotta meg, sőt, ezután lettek közeli barátok és munkatársak.

Saron utóbbi kormányaiban Olmert egyre előrébb lépett: előbb az összevont ipari, kereskedelmi munkaügyi és a távközlési tárcát irányította, majd Benjamin Netanyahu távozása után a pénzügyminiszter feladatkörét is átvette. A kormányfő kórházba szállítását megelőzően Ehud Olmertet jelölte helyettesének.

Comments are closed.