Forrás: Népszava

Az ENSZ által nemzetközi holokauszt emléknappá nyilvánított január 27-én Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Hódmezővásárhelyen tartott beszédében többek között azt mondotta: a város népe 62 éve példamutató civil kurázsiról tett tanúságot, amikor meggátolta, hogy városukban gettót hozzanak létre és ellenállásukkal az utolsó pillanatig meghíúsították, hogy zsidó honfitársaikat elhurcolják.

dr. Karsai László történész, a holokauszt-kutatás nemzetközileg is elismert tudósa szerint azonban a Fidesz elnöke vagy súlyosan téved, vagy ki tudja, milyen politikai szándékból alapvetően „csúsztat”. Hódmezővásárhelyen ugyanis sem 1944-ben, sem máskor, semmiféle ellenállás nem volt a gettósítással és a deportálással szemben. Viszont a városnak volt egy derék polgármester-helyettese, Beretzk Pál, aki valóban komoly erkölcsi bátorsággal húzta-halogatta, hogy a belügyminiszteri-, illetve kormányrendelet értelmében Hódmezővásárhelyen kijelölje a gettó helyét. Illetve: ismételten kísérletet látszott tenni a gettó felállítására, és értesítette a kijelölt városrészben lakó keresztény állampolgárokat, hogy lakásaikat hamarosan el kell hagyniuk, mert lakhelyükön zsidó gettót állítanak fel. A lehetséges kiköltöztetéstől való riadalom bizonyos ellenállást váltott ki az érintettekből és megpróbáltak különböző helyeken tiltakozni a kiköltöztetés ellen – de nem másért. Az alpolgármesternek ez kapóra jött és így hetekig elhúzta a gettó felállítását. Erőfeszítésein azonban hamar átláttak a csendőrkerület parancsnokai, megunván a huza-vonát összeszedték az egész hódmezővásárhelyi zsidóságot, átszállították Szegedre, ahonnan az ismert módon döntő többségükben Auschwitzba deportálták – emlékeztetett Karsai László.

Szász István

Comments are closed.