Forrás: Emih

Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a „Kenyér Hete”. Január 23-án, hétfőn Köves Slomó az EMIH vezető rabbija, Iványi Gábor lelkész (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) és Steiner Pál V. kerületi polgármester nyitotta meg a jótékonysági akciót, amelynek során az Oltalom Karitatív Egyesület és az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante), a Fornetti Látványpékség és az V. kerületi Önkormányzat közreműködésével egy jótékony adományozónak köszönhetően 25 tonna meleg kenyeret és péksüteményt oszt szét a rászorulók között vallástól és hovatartozástól függetlenül.a megnyitó képei

Az Oltalom Karitatív Egyesület és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante) szociális munkásai és önkéntesei a múlt héten naponta reggel 10 órától este 10 óráig forró teát, valamint a helyszínen sütött meleg kenyeret és péksüteményt osztottak a rászorulóknak az V. kerületi Városház téren (a Deák téri metrómegálló közelében, a Károly körút és a Bárczy István utca sarkán).

A jótékonysági akciót a sajtó részéről élénk érdeklődés övezte. A megnyitón megjelentek a nyomtatott és elektronikus sajtó képviselői is, hogy tudósítsanak a kezdeményezésről. Az első nap viszonylag csekély érdeklődése után nap mint nap egyre többen jelentek meg, hogy forró teához és meleg kenyérhez jussanak. A járókelők többsége – akiknek nem mindegyike szorul ugyan adományra, mégis – érdeklődve megáll, hogy jártában-keltében a fagyos hidegben meleg táplálékot vehessen magához. Aki csak teheti nemcsak részesül az adományból, de maga is adományoz. A kihelyezett cödokó perselyek estére megtelnek.

Keretbe:

Az adakozás mindig is a zsidó vallás és kultúra egyik alappillére volt. A Talmudban olvashatjuk, hogy amikor Akiva rabbit megkérdezték, mi a Tóra – a Biblia – lényege, így válaszolt: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (3Mózes 19:18). Mindenkinek kötelessége, hogy vallástól és származástól függetlenül, a rászorulóknak segítséget nyújtson. Az EMIHSegítő Kéz Segélyközpontja hétről-hétre ruhát és élelmet is oszt a szegényeknek és nélkülözőknek. Bár az osztásra vallástól és hovatartozástól függetlenül minden rászorulót szeretettel várnak, ám Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija felhívja a figyelmet arra, hogy a kenyér és a péksütemény nem a zsidó vallás kósersági szabályainak figyelembevételével készült. Szombaton, a zsidó Sábátra való tekintettel az EMIH munkatársai nem vesznek részt az élelemosztáson.

Comments are closed.