Három másik, Likud-párti minisztertársának lemondása után tegnap leköszönt tisztségéről Szilvan Salom izraeli külügyminiszter, Benjamin Netanjahu pártelnök után a Likud második legfontosabb vezetője is. A Netanjahu utasitására bekövetkezett lemondások előzménye az volt, hogy Ariel Saron, Izrael kómában fekvő miniszterelnöke híveivel együtt kilépett ebből a pártból.
Netanjahu a Likud minisztereinek kilépését szükségszerűnek ítélte, mert – mint mondta – (a Saron tisztségét január 4-e óta ellátó) Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök „olyan intézkedéseket hoz, amelyek Jeruzsálem majdani kettéosztását jelentik”. Netanjahu arra utalt, hogy Saul Mofaz védelmi miniszter elvben engedélyezte a Kelet-Jeruzsálemben élő palesztinok részvételét a január 25-i palesztin törvényhozási választásokon. Az intézkedést az izraeli kormány vasárnapi ülésén hagyhatja jóvá.
A március végi előre hozott parlamenti választásokra készülve „keményvonalas” választási listát állított össze csütörtök este a jobboldali izraeli Likud párt. A 3000 fős központi bizottság által jóváhagyott listán Szilvan Salom volt külügyminiszter kivételével meglehetősen hátra szorultak azok a politikusok, akik Salomhoz hasonlóan tárcát töltöttek be a Saron vezette koalíciós kormányban.
A közvélemény-kutatási adatokból egyértelműen az túnik ki, hogy a legnépszerűbb Ariel Saron új pártja, a Kadima (Előre), amely a miniszterelnök rendkívül súlyos, teljes felépüléssel aligha kecsegtető betegsége ellenére sem veszített népszerűségéből. A felmérések szerint az új parlament második legerősebb pártja minden valószínűség szerint a baloldali izraeli Munkapárt lesz.
Feltehetően palesztin szélsőségesek kilőttek hat rakétát pénteken a Gázai övezet északi részéből izraeli területre. A hatból kettő felrobbant a zsidó állam területén, de sem személyi sérülést, sem anyagi kárt nem okozott – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
„Nagyon aggasztónak, sőt ijesztőnek” nevezte Ariel Saron izraeli kormányfő állapotát péntek délben az izraeli közszolgálati rádió orvosi véleményekre hivatkozva. A rádió kommentátora szerint „közeledik az igazság órája”, amikor Saron már nem kap több altatót, s ha addig nem lesznek jelek állapota javulására, csoda kell ahhoz, hogy Saron felébredjen a mély kóma állapotából, és többé-kevésbé normális módon éljen tovább. A rádió idézte azokat az orvosi véleményeket, amelyek szerint ha a kormányfő továbbra is öntudatlan állapotban marad, nem adja jelét az ébredésnek, nem nyitja ki a szemét, és nem lesz képes felismerni a dolgokat, az idő múlásával egyre csökkennek az esélyei a normális életre egy olyan korú embernek, mint ő.
Ennek a beállításnak némileg ellentmondva a jeruzsálemi Hadassza kórház – ebben ápolják Saront – azt közölte, hogy a kormányfő állapotában nincs változás, továbbra is „súlyos és stabil” – közölte péntek délután.
Népszava-összeállítás

