Forrás: Népszava

Izraelben nemrégiben előkerült azoknak a jelentéseknek a szövege, amelyeket Saul Gottfeld rendőrtiszt készített az Adolf Eichmann náci háborús bűnössel elvégzett pszichiátriai vizsgálatokról.

Az Endlösungban (végső megoldás), vagyis az európai zsidóság fizikai megsemmisítésében rendkívül nagy szerepet játszó (a többi között a magyarországi deportálásokat irányító) Eichmann, aki 1939 és 1945 között a német Birodalmi Biztonsági Főhivatalban a zsidó ügyek részlegét vezette, a második világháború után külföldre szökött. Az izraeli titkosszolgálat hosszan kutatta hollétét és – állítólag Simon Wiesenthal “nácivadász” útmutatását felhasználva – 1960-ban bukkant a nyomára Argentínában, ahol családjával együtt álnéven élt. Az ügynökök, miután meggyőződtek róla, hogy valóban a keresett személyt találták meg, elrabolták és – az argentin hatóságok tudta nélkül – egy izraeli repülőgépen Izraelbe szállították, hogy bíróság elé állítsák.

Az izraeli törvények nem ismerik a halálbüntetést, ám Eichmann ügyében egy csak rá vonatkozó, külön törvényt hoztak, amely kivételesen lehetővé tette, hogy a több százezer ember haláláért felelőssé tehető férfit halálra ítélhessék, ami néhány hónappal később meg is történt. 1962 június 11-én a náci hóhér az akasztófán végezte. Nagy nemzetközi visszhangot kiváltó, nyilvános bírósági tárgyalását megelőzően az úgynevezett Jagur-kereszteződés közelében lévő Ijar táborban, egy titkos börtönben tartották fogva.

Az izraeli hatóságok tartottak attól, hogy a per során védője időhúzás céljából kéri majd Eichmann elmeállapotának megvizsgálását. Ezért megbízták az 1950-től Izraelben élő dr. Kulcsár István (Slomo) pszichiátert, a tel-avivi orvostudományi egyetem professzorát, (akinek Zsidó gyónás című önéletrajzi könyve posztumusz 1990-ben jelent meg Budapesten), hogy még a tárgyalás előtt, a fogva tartás helyén, titokban végezze el a vádlott elmekórtani vizsgálatát, azzal, hogy ha a védelem valóban kérné ezt, a már kész dokumentumot azonnal letehessék a bíróság asztalára. (Erre egyébként nem lett szükség. A vádlott büntetőjogi értelemben vett beszámíthatóságát senki sem vonta kétségbe.)

1961 januárjában dr. Kulcsár több ízben felkereste a börtönben Eichmannt, hosszasan beszélgetett vele, önéletrajzot íratott a “pacienssel” és elvégezte vele a többi között a Rorschach- és a Szondi-tesztet. Ez utóbbi, amelyet Szondi Lipót, a világhírű pszichiáter és pszichológus dolgozott ki, az ösztöntendenciáknak megfelelő betegek arcképeit tartalmazó szimpátia- és antipátia-választásokon alapszik. (Az akkor Svájcban élő Szondi Lipót, akinek Kulcsár a paciens nevének említése, sőt kiértékelés nélkül elküldte a teszt során kapott válaszokat, első pillantásra megállapította: “Ez az ember bűnöző, akiben kielégíthetetlen az ölésvágy”.)

Dr. Kulcsár és Adolf Eichmann német nyelven folyt “beszélgetésein” mindvégig jelen volt a fogoly biztonságos őrzésével, esetleges szökési kísérleteinek, illetve az esetleg ellene irányuló merényleteknek az elhárításával megbízott, szükségleteinek kielégítéséről gondoskodni hivatott izraeli rendőrfelügyelő, a németül tökéletesen értő Saul Gottfeld. Elöljárójának, Avraham Selingernek, a 06 kódnevű titkosszolgálati egység Eichmann kihallgatásával foglalkozó csoportja vezetőjének parancsára Gottfeld (és egy esetben az őt helyettesítő tiszt) jegyzőkönyvszerű jelentéseket készített a pszichiáter és a náci gyilkos találkozóiról. Ezeket a dokumentumokat értelemszerűen titkosan kezelték. Négy és fél évtized múltán a jelentések egy részének másolatát Selinger unokája megtalálta már régebben elhalálozott nagyapja házának padlásán és közzé tette a Maariv című izraeli újság hasábjain.

Az Eichmann-nal végzett vizsgálatok eredményéről és magukról a vizsgálatokról Kulcsár professzor évekkel később több, a nemzetközi általános és szaksajtóban megjelent tanulmányban részletesen beszámolt. (Ezek egy része 1998-ban a Remény című folyóirat hasábjain magyarul is napvilágot látott.) Mindamellett a kutatók, de a nagyközönség számára is érdeklődésre tarthatnak számot a magyar nyelven most első ízben nyilvánosságra kerülő alábbi dokumentumok.

Az eredeti kéziratban több szó elmosódott, illetve néhány tulajdonfőnév helyes leírása a héber átírásból nem következtethető vissza. Ezeket kérdőjellel, illetve kipontozással jelöltük.

(A dokumentumokat Yehuda Lahav fordította magyarra)

Sajtó alá rendezte Kulcsár István

A pszichiáter (Prof. Slomo /István/ Kulcsár) találkozása Adolf Eichmannal …. táborban, 1961. január 20-án.

A találkozás kezdete: 13 óra 25 perc.

A pszichiáter a szobába belépve megkérdezte tőlem, hogy a két mikrofon össze van-e kapcsolva a magnóval. Azt válaszoltam, hogy nincsenek összekapcsolva.

A pszichiáter és a fogoly közötti beszélgetés kezdetén Eichmann elmondta, hogy először esik át ilyen vizsgálaton és hogy rendelkezésére áll.

A pszichiáter megkérte, meséljen gyerekkoráról, főleg olyan eseményekről, amelyek emlékezetébe vésődtek. Eichmann beszélt németországi szülőhelyéről, Jenlandról(?). Emlékszik, hogy gyerekkorában egyszer egy házuk előtt álló kocsival játszott, a kocsi váratlanul elindult és a ház falába ütközött. Nem emlékszik, hogy ezért apja megpofozta volna.

A pszichiáter megkérte Eichmannt: jellemezze apját, mire a fogoly elmondta, hogy apja pontos ember volt, már-már túlzásba vitte a pedantériát. Apja ügyelt rá, hogy könyvei rendben legyenek és alaposan megvizsgálta, elvégezte-e a házi feladatait. Zoknijait apja naponta kétszer-háromszor cserélte. Eichmann nem félt apjától, de tisztelte. Csak nagyon ritkán és különösen súlyos esetekben kapott tőle egy-egy pofont.

Ebéd közben az asztalnál a gyerekeknek tilos volt megszólalniuk, kivéve, ha kérdeztek tőlük valamit. Testvéreivel súrlódások nélkül élt együtt.

A pszichiáter kérdése: Mi volt a véleménye a zsidókról iskolai éveiben?

Eichmann válasza: Semmilyen véleményem sem volt. Nem volt szükségem véleményt kialakítani ebben a kérdésben. Ellenkezőleg, volt egy zsidó barátom, aki olykor meglátogatott a házunkban és akit otthonában néha én is meglátogattam.

Eichmann anyja jóságos asszony volt és ő szerette, de nem sok emléke van róla. Eichmann tíz éves volt, amikor anyja meghalt.

Amikor kibővült a cég, amelynél apja dolgozott, az Eichmann család az ausztriai Linzbe költözött.

Két évvel felesége halála után Eichmann apja másodszor is megnősült. Eichman mostohaanyját is szerette.

Eichmann szülei nem tettek szeretetükban különbséget a család gyermekei között.

Eichmann továbbá elmondta, hogy ő az evangélikus egyházhoz tartozott, amely Linzben kisebbségben volt. Az elemi iskolában a tanulás a reggeli imádsággal kezdődött és ilyenkor az evangélikus és a zsidó tanulókat kiküldték a folyosóra.

1933-ban Eichmann evangélikus templomban nősült meg.

1937-ben alakította ki önálló véleményét az evangélikus egyházról és általában a vallásról, ekkor hivatalosan kilépett az egyházból és ateistává lett. Eichmann úgy véli, hogy ez részben annak a következménye, hogy módja volt szabadkőműves könyveket és brosúrákat olvasgatni, amelyeket a német hatóságok 1937 előtt elkoboztak.

A pszichiáter megszakította a találkozást és közölte, hogy másnap délelőtt tízkor tér vissza. Megkérdezte, ellenzi-e, hogy szavait magnóra vegyék ahelyett, hogy helyben kézírásos jegyzeteket készítsenek róluk. Eichmann erre azt felelte: nem ellenzi, hogy szavait magnetofonon rögzítsék és a pszichiáter rendelkezésére áll.

A találkozás 14 óra 45 perckor ért véget.

S. Gottfeld felügyelő

A pszichiáter találkozása Eichmann letartóztatottal …. táborban, 1961.1.21-én.

A talkálkozás kezdete 10 óra 50 perc.

1. A pszichiáter egy kérdőívet tölt ki Eichman személyi adatairól és iskolai végzettségéről.

2. A pszichiáter néhány rajzot mutat Eichmann-nak és kéri tőle, mondja el, szerinte mi az egyes rajzok háttere a múltban, a jelenben és a jövőben.

3. A pszichiáter egy kinyomtatott kérdőívből kérdéseket tesz fel Eichmannak, mint például:

A/ Miért fizetünk adót?

B/ Miért nem kell rossz társasághoz csatlakozni?

C/ Mi a közös a tojásban és a magban?

D/ Mi a közös a légyben és a fában? Stb.

4. A pszichiáter felmutat Eichmann-nak néhány lapot, amelyeken tintafoltok vannak és kéri, engedje szabadjára képzeletét és mondja meg, mit lát bennük?

5. A találkozás 11 óra 50 perckor ért véget.

6. Amikor a fogoly kiment a szobából, azt mondta nekem, hogy életében először esik át ilyen vizsgálaton. A dolog nagyon érdekes. A tudomány napjainkban annyira fejlődött, hogy nincs értelme hazudni.

7. Amikor visszatértem a pszichiáterhez, ő azt mondta: Eichmannak jó feje van, de nem jobb az átlagosnál. A fogollyal való találkozása után a pszichiáter megkérte az osztályt felügyelő rendőrtisztet, hogy ismertesse vele a fogoly viselkedését és szokásait a börtön mindennapi életében.

S. Gottfeld

A pszichiáter találkozása Eichmann fogollyal …. táborban, 1961.1.22-én

A találkozás kezdete 10 óra 50 perckor.

1. Bizonyos szavakat mondtak a fogolynak, mint például …., amelyeket értelmeznie kellett.

2. Memóriavizsgát végeztek számjegyekkel, amelyeket a fogolynak el kellett ismételnie.

3. Néhány képet mutattak fel a fogolynak, amelyekről el kellett mondania, hogy mit vél látni rajtuk.

4. Egy rajzsorozatot tettek a fogoly elé, amelynek minden darabja egy-egy történést ábrázol. A fogolynak a történések időrendjében kellett a rajzokat összeraknia és elmondania tartalmukat.

A találkozás 12 óra 50 perckor ért véget.

A fogoly nem fűzött megjegyzéseket a találkozóhoz, sem előtte, sem utána.

S. Gottfeld, felügyelő

A táborparancsnoknak.

A tárgy: beszélgetés az orvos és a fogoly között

1. 1961 január 26-án délelőtt 10 órakor a foglyot a vendégszobába kísértem, hogy ott dr. Kulcsár orvossal találkozzék

2. A beszélgetés elején az orvos megmagyarázta a fogolynak, hogy minden, amit mondani fog, csak az orvos személyes használatára szolgál és azt nem továbbítják a bíróságnak. A fogoly szavai alapján ő ugyan kifejti véleményét a bíróságnak, de nem közöl részleteket róluk. A fogoly azt válaszolta, hogy nem fél bármiről beszélni, de intim dolgokról, például nemi életéről nem hajlandó mással beszélni, csak németül értő orvossal. Az orvos megígérte, hogy érdeklődni fog és megpróbál olyan lehetőséget találni, amely megoldja a problémát.

3. A beszélgetés után az orvos különböző képeket mutatott a fogolynak, vizsgálatot végzett és jegyzeteket készített az eredményekről. Megfigyeltem, hogy hasonló vizsgálatokat korábbi alkalmakkor is végzett már.

4. Az orvos arra kérte a foglyot, beszéljen az élete folyamán történt események során érzett szubjektív érzéseiről, de nem azokról, amelyeket a második világháborúban elvégzett feladatai kapcsán érzett. A fogoly elzárkózott ettől és azt mondta, hogy ezt nem tudja megtenni a jelenlétemben, mert intim dolgokról van szó és elnézésemet kérte.

5. Ekkor az orvos megkérdezte, milyen szubjektív érzésekkel viseltetett a zsidók iránt. A fogoly azt felelte, hogy még iskolás korában voltak zsidó barátai és osztálytársai, sőt, még az otthonukba is ellátogattak. Szülei házában semmilyen különbséget nem tettek zsidók és keresztények között, és abban az időben egyáltalán nem azonosította a zsidóságot, mint fajt vagy vallást.

6. Hozzáfűzte, hogy mostohaanyja családjában voltak zsidók és félzsidók, és neki jó kapcsolatai voltak velük. Ő – tehát a fogoly – soha nem gyűlölte a zsidókat, máig sem gyűlöli őket. Soha nem uszított ellenük. Ellenkezőleg, nyíltan a Stürmer (náci folyóirat) ellen foglalt állást a zsidók elleni vad uszítása miatt. Kijelentette, hogy nem ölt meg zsidókat, nem adott parancsot zsidók meggyilkolására és nem adott parancsot zsidók deportálására sem.

7. Az orvos megkérdezte, hogy az idők folyamán változott-e álláspontja és mikor állt be a változás? Válaszában a fogoly elkezdte elmondani, hogyan került a náci pártba egy Bolek Kaltulmumen (???) nevű egyén közvetítésével. Ez 1932-ben történt.

8. Itt az orvos többször félbeszakította, mondván, hogy ezekről az ügyekről ő a kihallgató tisztektől kaphat információt és ezért a fogolynak csak a zsidók iránti szubjektív érzései érdeklik. Erre a fogoly kijelentette, hogy soha nem gyűlölte a zsidókat és ez irányú érzései a mai napig sem változtak meg.

9. Ezután az orvos egy további rajz-vizsgálatot végzett el. Azt mondta a fogolynak, rajzoljon egy férfit, egy nőt és egy gyereket.

10. A beszélgetés 12 óra 00 perckor ért véget és én visszavezettem a foglyot cellájába.

Joszef (???…..) tiszt

Ijar táborban, 1961 január valamelyik napján.

1. A fogolynak emberek arcképeit mutatták meg, és kérték, jelölje meg közöttük a számára rokonszenveseket és ellenszenveseket.

2. Memóriavizsgálatot tartottak számokkal, amelyeket a pszichiáter sorolt fel, és amelyeket a fogolynak ugyanilyen sorrendben meg kellett ismételnie őket. Erre azért került sort, mert a pszichiáternek úgy tűnt, hogy az előző vizsgálat idején a fogoly túlságosan izgatott volt.

3. A pszichiáter néhány játékkockát adott a fogolynak, akinek a felmutatott formák szerint kellett elrendeznie azokat.

4. A pszichiáter kivágott karton darabokat adott a fogolynak, akinek bizonyos formákba kellett elrendeznie azokat.

5. A pszichiáter megkérte a foglyot, soroljon fel gyermekkori eseményeket, amelyek az emlékezetébe rögződtek, amint ezt a pszichiáter előző találkozásuk alkalmából is kérte.

A/ A fogoly az apjával tett néhány kirándulást és utazást említett meg.

B/ Kirándulásokat az evangélikus keresztyén ifjúsági körrel.

C/ Kirándulásokat a Wandervogel mozgalom keretében

A fogoly kedvenc gyermekkori időtöltése a hegyekben és szép, romantikus tájakon való kirándulás volt.

6. A foglyot kérték, mondja el, milyen iskolázottságban részesült a …..-ba való belépése előtt. Elmondta, hogy átlagon aluli tanuló volt és olykor “éppen csak” sikerült neki felsőbb osztályba lépnie. Az elemi iskola elvégzése után …..-ba érkezett és onnan ….-ba. Apja a munkahelyén elfoglalt magas beosztásának hála befogadták a foglyot az egyik iskolába, de ő kihasználva a vele szemben tanúsított megkülönböztetett viszonyt, nem tanult. A fogoly mindig is csak a munkához vonzódott és nem a tanuláshoz.

Amikor a fogoly kilépett a vendégszobából, ezt mormogta: “Nagyon érdekes. Nagyon érdekes.”

S. Gottfeld

– . –

Kulcsár István

Comments are closed.