Forrás: Heti VálaszG. Fehér Péter, vilag@hetivalasz.hu
Izraelben megkezdődött a Sharon utáni korszak: márciusban választásokat tartanak, amit épp a politikus kényszerített ki.
Izraelben már megkezdődött az Ariel Saron utáni korszak. A veterán politikus – többszöri agyvérzést követően – aligha térhet vissza a politikai életbe. Március 28-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak, amit éppen Saron kényszerített ki, hogy új, centrista pártot alakítva ismét megszerezze a kormányfői posztot.
A gúnynéven buldózernek nevezett Saron soha nem törődött vele, hogy mit mondanak róla. Vannak, akik szeretik, és esküsznek módszereire, és vannak, akik gyűlölik – még saját jobboldali táborán belül is -, és éppen az általa alkalmazott módszereket vetik el. Saron egész politikai pályafutását az jellemezte, hogy a maximális területet igyekezett megszerezni és maximális jogokat akart kiharcolni Izraelnek. Ennek megfelelően minimalizálni akarta a palesztinok ellenőrizte területet, és a lehető legkevesebb jogot akarta adni az ott élő lakosságnak. Csak látszólagos ellentmondás, hogy éppen ő hajtotta végre a Gázai övezetből a teljes és a Jordán folyó nyugati partjáról a részleges izraeli kivonulást. Jól tudta ugyanis, hogy az ötmilliós Izrael nem lesz képes megőrizni ezeket a területeket a palesztin lakosság demográfiai nyomásával szemben. Izrael legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok is ebbe az irányba szorította, amikor kidolgozta az útiterv néven ismert közel-keleti rendezési tervet.
De éppen ez a lépés állította szembe az egykori tábornokot saját jobbközép táborával. Tomi Lapid, a magyar származású izraeli politikus – akinek pártja, más okok miatt is, a parlamentben szintén megvonta bizalmát Sarontól – Franciaország egykori algériai politikájához hasonlította a helyzetet. Charles de Gaulle-t azért választották meg köztársasági elnöknek, hogy megőrizze az észak-afrikai francia területet, de végül is ő látta be, hogy fel kell adnia – éppen saját hazája érdekében.
Saron novemberben elhagyta pártját, a Likudot, és létrehozta a Kadimát (Előre). Centrista politikai formációjába jobbról és balról is bevett politikusokat, többek között Simon Perez volt munkapárti miniszterelnököt. Egyszeriben a Kadima lett a márciusi parlamenti választások esélyese, programjában célként megjelölve a békefolyamat folytatását. A párt amolyan egyszemélyes politikai tömörülés, amely kampányát Saronra építette. Most, hogy a vezér kiesett, csökkenhetnek győzelmi kilátásai.
FŐTISZTBŐL POLITIKUS
A veterán politikus 1928-ban született az akkor brit fennhatóság alatt lévő Palesztinában. Fiatalemberként csatlakozott az egyik zsidó földalatti szervezethez, a Haganához, amely a britek ellen fegyveres harcot folytatott a függetlenségért. Ugyancsak részt vett az 1948-49-es arab-izraeli háborúban, amikor a frissen kikiáltott zsidó államra szomszédai rárontottak. Lehet, hogy a zsidó lakosságban akkor eluralkodó páni félelem határozta meg világképét, gondolkodását. A háború lezárását követően több véres akciót vezetett a palesztin lakosság ellen. Az egyik ilyen támadásban, 1953-ban embereivel lerohanta Kbija palesztin falut, ötven házat földig romboltak, 69 embert megöltek. Szemtanúk szerint a magaslati pontokon elhelyezett géppuskákból lőtték halomra a civil lakosságot. Ezeknek a katonai akcióknak az volt a céljuk, hogy az arab népességet elűzzék szülőföldjéről, helyet teremtve a zsidó bevándorlóknak. Egy 1955-ös akcióban Saron és fegyveresei a Gázai övezetben 38 egyiptomi katonát öltek meg. Saron gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán. Az 1967-es hatnapos háborúban már dandártábornok. Izrael ekkor foglalta el a Gázai övezetet, Kelet-Jeruzsálemet és Ciszjordániát. A gyors előrenyomulás és az elfoglalt területek nagysága sokkolta a palesztinokat. Ekkortól tekintik ellenségüknek Saront. A főtiszt közben politikai pályára lépett. Először 1973-ban választották be az izraeli parlamentbe, a knesszetbe mint a jobboldali Likud jelöltjét, de csak egy évig volt képviselő, mert kinevezték Jichak Rabin miniszterelnök biztonsági tanácsadójává. Érdekes, hogy Rabin, aki baloldali politikus volt, éppen a keményvonalas, jobboldali Saront kérte fel erre a posztra. Az sem elhanyagolható tényező, hogy Rabint 1995-ben egy szélsőséges zsidó ölte meg, amiért meg akart egyezni a palesztinokkal. Saron mint a jobboldali Begin-kormány hadügyminisztere tervezte meg 1982-ben a Libanon elleni katonai támadást. Ki akarták űzni Jasszer Arafatot és a Palesztin Felszabadítási Szervezetet az Izraellel szomszédos országból. Az akciót csak részben koronázta siker, a PFSZ meggyengült ugyan, de változatlanul felhasználta Libanon területét az Izrael elleni támadásokra. Az izraeli megszállás alatt a libanoni keresztény milíciák megtámadtak két palesztin tábort, és lemészároltak több száz menekültet. A vérengzésért Saront is felelőssé tették, mert nem adott parancsot katonáinak a gyilkosságok megakadályozására. Az izraeli bírósági vizsgálat miatt, amely Saront is elmarasztalta, a hadügyminiszter kénytelen volt lemondani posztjáról. A történtek után a világ bármely politikusának véget ért volna a karrierje.
FRONTÁLIS TÁMADÁS
Nem így Saroné. 1990-ben kinevezték lakásügyi miniszterré. Soha nem látott méretű betelepítést hajtott végre a megszállt Ciszjordániába és az ugyancsak 1967-ben elfoglalt Gázai övezetbe. Amikor 1998-ban megalakult Benjamin Netanjahu jobboldali kormánya, Saron megszerezte a külügyminiszteri tisztséget. „Jobb embert nem is találhatnánk – mondta a miniszterelnök. – Az emberek büszkék rá, és ez érthető is, mert tizenöt éves, rendkívüli nagy tapasztalata minden tiszteletet megérdemel.” Az izraeli diplomácia élén sem maradt sokáig, mert 1999-ben a kormánypárt elvesztette a választásokat. Ekkor vette át a Likud vezetését Netanjahutól, akit felelőssé tettek a jobboldal vereségéért. A Camp David-i tárgyalások kudarca után Saron frontális támadásba lendült Barak miniszterelnök ellen. Azzal vádolta, hogy Jeruzsálem ügyében engedményeket készült tenni a palesztinoknak. „Baraknak nem volt felhatalmazása, hogy feladja Jeruzsálemet, ahol törvényesen tartózkodunk” – mondta a parlament ülésén. A szavakat tett követte. Az izraeli jelenlétet demonstrálandó, látványosan ellátogatott a palesztinok által lakott Kelet-Jeruzsálembe, a Templomhegyre, a muzulmánok által szent helynek tartott al-Aksza-mecsethez. Ezzel kirobbantotta a második intifádát, a palesztin felkelést. Saront kritikusai azzal vádolják, hogy pontosan tudta, lépésével elindítja az erőszakhullámot. Ágy is történt. Az öt éve tartó zavargások eddig 3218 palesztin és 444 izraeli áldozatot követeltek. A 2001-es parlamenti választásokon a Likud diadalmaskodott, és Saron lett a miniszterelnök. A teljes szembenállás közepette békét ajánlott a palesztinoknak. George Bush amerikai elnök ezek után a „béke emberének” nevezte Saront. Terve megvalósításának döntő mozzanatára majdnem négy évet kellett várni, de 2005 őszére kiürítette a Gázai övezetet, és négy izraeli telepet számolt fel a Jordán folyó nyugati partján. Ezzel Izraelt „megszabadította” a palesztin lakosság nagy részétől, és egyben lehetőséget adott nekik, hogy végre kikiálthassák majd önálló államukat. A tervet azonban sok izraeli ellenezte, éppen ezért a Ciszjordániából való kivonulás menetrendjét és a palesztin határok végső vonalvezetését Saron máig titokban tartotta.
A gázai kivonulás következtében saját híveinek egy része is elfordult tőle. Pártja elvesztette parlamenti többségét, és lemondásra kényszerült. Megalakította új, centrista pártját, a Kadimát.
PALESZTIN AGGODALMAK
Kiválása az izraeli politikai életből vegyes érzelmeket váltott ki a palesztinok körében. A Hamasz és más radikális szervezetek az agyvérzést Isten büntetésének, Saront pedig a világ leggonoszabb emberének nevezték, ugyanakkor a hatalmon levő politikai erők inkább aggodalmuknak adtak hangot. A palesztin miniszterelnökhelyettes, Nabil Saat szerint növekvő bizonytalansággal kell szembenézni, és igen bonyolult lesz visszatérni a békefolyamathoz. A palesztin miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a palesztinok imádkoznak Saron életéért. „Mindig kerestük azt az izraeli politikust, aki elkötelezett a béke iránt, és kész leülni velünk tárgyalni a komoly és igen nehéz kérdésekről” – mondta Ahmed Korej. A lényeget talán Ghazi asz-Szaadi palesztin tv-kommentátor mondta ki azzal, hogy Saron volt az egyetlen olyan izraeli politikus, aki nem tartott igényt az összes palesztin területre: „Az élő Saron, annak ellenére, hogy számos bűncselekményt követett el a palesztinok ellen, jobb számunkra, mint ha már nem lenne köztünk.” A palesztinok – mint ahogy ezt Hanan Asravi képviselő asszony nyilatkozta – attól félnek, hogy a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt Jeruzsálemben visszatérnek a keményvonalas politikához, ami az eddigi békefolyamat végét jelentené.
