Ariel Saron izraeli kormányfő kedden megmozdította testének bal oldalát – közölte a miniszterelnököt kezelő egyik orvos. A politikus a kezelőorvosok által alkalmazott fájdalomingerre mozdította meg testének bal oldalát.
Saron lélegzése is javult, bár a miniszterelnököt továbbra is lélegeztető gépen tartják, hat nappal az általa elszenvedett súlyos agyvérzés után. A jeruzsálemi Hadassza kórház orvosai hétfőn közölték, hogy Saron a nap folyamán fájdalomingerre kissé megmozdította a jobb karját és a jobb lábát, ami az agyvérzésből való felépülés nagyon fontos jele. Az orvosok hétfő reggel kezdték felébreszteni Saront, akit múlt csütörtök óta tartottak mesterséges kómában.
Ariel Saron olyan agyi betegségben szenvedett, amelyet csak múlt héten, második agyvérzése során fedeztek el az orvosok. Ez pedig azt jelenti, hogy a csütörtökre tervezett szívműtéte előtt vele szedetett véralvadásgátló készítmény jelentősen súlyosbíthatott egészségi állapotán – közölte a Hárec. Yael Bossem Levi, a Hadassza kórház orvosa, ahol a kormányfőt kezelik, nem volt hajlandó kommentálni a lap felvetését. „Jelenleg minden energiánkkal azon dolgozunk, hogy meggyógyítsuk a miniszterelnököt. Semmi más sem érdekel bennünket”. A lap ugyanakkor egy szakértőre hivatkozva megállapítja, hogy nem feltétlenül terheli felelősség az orvosokat, mert ez a fajta betegség csak egy agyvérzést követően fedezhető fel.
A Hárec ugyanakkor kifejti, ha még a december 18-i első agyvérzés előtt észlelték volna a megbetegedést, aligha írtak volna fel Saronnak véralvadásgátlót. Az izraeli lap által megkérdezett szakértők egyöntetűen úgy értékeltek, hogy a készítmény vezetett a súlyos, múlt szerdai második agyvérzéshez.
Népszava-összeállítás

