Forrás: UNO

Ariel Saron izraeli miniszterelnök agyának idegrendszeri működése további enyhe javulást mutatott kedden, a múlt heti súlyos agyvérzés után most először tudta mozgatni a bal oldalát – közölte a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója.

Az orvosok szerint mindazonáltal a beteg állapota továbbra is válságos. „A miniszterelnök agyműködése javult – mondta az újságíróknak Slómó Mor-Jószéf igazgató. – Nagyobb mozdulatokat tett a jobb karjával és a jobb lábával, mint tegnap. Megmozdította a bal kezét is.” A beteg állapotát Mor-Jószéf úgy összegezte, hogy „súlyos, válságos és stabil”. (MTI)

Comments are closed.