Forrás: Magyar Hírlap

Csütörtök éjjel nem változott a mesterséges kómában lévő Ariel Saron állapota

Újabb ötórás műtétet kellett végrehajtani tegnap az izraeli kormányfőn, mert a CT-vizsgálat ismét agyvérzést mutatott. Ariel Saron betegsége ellenére a választók még mindig bíznak a Kadimában, amely változatlanul a legerősebb párt Izraelben.

Csütörtök éjjel nem változott a mesterséges kómában lévő Ariel Saron állapota, tegnap délután azonban a CT-vizsgálat újabb agyvérzést mutatott ki az izraeli kormányfőnél, és a koponyaűri nyomás is megnövekedett. Saront azonnal a műtőbe vitték, az ötórás operáció után pedig újabb CT-vizsgálat következett, amely az orvosok szerint jelentős javulást mutatott.

Az újabb agyvérzést a szakértők Saron állapotának romlásaként értékelik. Az izraeli sajtóban tegnap azt is ismét többen kétségbe vonták, hogy megfelelően kezelték Saront, s nem orvosi hiba vezetett-e a második, szerdai agyvérzéshez. A Haarecnek nyilatkozva egy klinikaigazgató azt mondta: hiba volt megengedni, hogy a kormányfő a Negev sivatagban lévő birtokán pihenje ki korábbi, még decemberben kapott enyhe lefolyású szélütését, így ugyanis mentőautóval egy órát tartott az út, amíg beértek vele a jeruzsálemi kórházba. „Az agyvérzésnél minden egyes perc számít. Mindenképpen rá kellett volna venni Saront, hogy maradjon jeruzsálemi otthonában az első szélütés után” – jelentette ki.

Kifogásolják azt is, hogy nem szállították Saront egy a birtokához közeli dél-izraeli kórházba. Ezt állítólag maga a kormányfő utasította el, ráadásul egyáltalán nem akart kórházba menni, mondván, hogy másnap úgyis be kell vonulnia a Hadasszába a tervezett szívműtétre, hogy megszüntessék a szívén keletkezett lyukat. Egyik hozzátartozója a Maariv című újságnak elmondta, hogy Saron már a Jeruzsálem felé robogó mentőautóban odavetette az orvosoknak: „Na, most már láttak engem, hazamehetek hát?” Ez után elvesztette az eszméletét. Mások szerint helikopterrel kellett volna kórházba szállítani, ezt azonban az orvosa nem javasolta, mert attól tartott, hogy a rázkódás több kárt okozna, mint amennyit a gyorsasággal nyernének. Az sem érthető, miért nem volt mellette a saját orvosa, akit valahonnan az ország középső részéről ugrasztottak, s egyes információk szerint nem is ért időben Saron otthonába, hanem útközben csatlakozott a kórház felé tartó konvojhoz.

Megjósolhatatlan kilátások

Smuel Sapira, a Hadassza kórház igazgatóhelyettese az izraeli hadsereg rádiójában „felelőtlennek” nevezte a médiában megjelent kijelentéseket, melyek szerint a második agyvérzés „jelentős agykárosodást u

u okozott” Saronnál. Ennek ellenére a lapok által megkérdezett szakértők biztosak ebben. Egy neve elhallgatását kérő orvos, aki nem vesz részt Saron kezelésében, úgy vélekedett a Haarecben, hogy a kormányfő állapota a második agyvérzés után annyira súlyos volt, hogy ha nem róla lett volna szó, meg sem operálják.

Az orvosok legalább vasárnapig mesterséges kómában tartják Saront, ez ugyanis létfontosságú a gyógyuláshoz. „Az altatás célja, hogy alacsonyan tartsuk az agy oxigénigényét, lehetővé téve, hogy az agy pihenjen” – magyarázta Sapira. Azt majd csak az ébresztés után tudják megállapítani, milyen károsodást szenvedett Saron agya.

A Kadima nem gyengült

A legfrissebb felmérések egyébként azt mutatják, hogy a kormányfő súlyos állapota egyelőre nem vetette vissza az általa novemberben alapított Kadimát. A legnagyobb példányszámú izraeli napilap, a Jediot Ahronot pénteken közölte a Dahaf intézet közvélemény-kutatásának eredményét, amely szerint ha ma lennének a választások, a Kadima 39-42 mandátumot szerezne a százhúsz fős knesszetben attól függően, hogy ki vezeti. Ehud Olmert irányításával 39, Simon Peresz vezetésével 42 képviselője lenne, míg a Munkapárt húsz, a Likud 16 helyre számíthatna. Hasonló eredményeket mutatott a Haarec és a 10-es tévécsatorna közös közvélemény-kutatása. A Kadima e szerint csupán akkor végezne rosszabb eredménnyel, ha miniszterelnök-jelöltként Cipi Livni igazságügy-minisztert (38), Saul Mofaz védelmi minisztert (36) vagy Meir Sitrit szállítási tárcavezetőt (28) indítaná. E felmérés szerint a Munkapárt 18, a Likud 13 helyre számíthatna, mindkettő egy-egy képviselővel kevesebbet kapna, mint az ezt megelőző felmérések mutatták.

Összezárnak Olmert mögött

A Kadima legtekintélyesebb tagjai már csütörtök éjszaka támogatásukról biztosították Olmertet – Peresz kivételével, aki a Haarec megfogalmazása szerint sosem játszik nyílt lapokkal. Párttársai mindenesetre azt javasolták Olmertnek, hogy ajánlja fel Peresznek a pártlista második helyét, s akár még az ügyvezető kormányfői posztot is, hogy a veterán politikust „a Kadimához láncolja, és megakadályozza, hogy Peresz visszatérjen a Munkapártba”. A két politikus tegnap találkozott, de még mielőtt megállapodásra juthattak volna Peresz szerepéről, megérkeztek a hírek Saron újabb műtétéről, s a megbeszélést félbeszakították. A Likudból érkezettek semmi esetre sem támogatnák, hogy a Kadima vezetője Peresz legyen.

A Likud is megpróbálja visszacsalogatni a Kadimából egykori tagjait. Egyikük, Cahi Hanegbi azonban úgy vélekedett, hogy ezek a kísérletek értelmetlenek. „Nincs számunkra visszaút, főleg nem most” – idézte a Haarec a politikust.

MH-összeállítás

Comments are closed.