Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. január 6.

Továbbra is súlyos az agyvérzést szenvedett Ariel Saron izraeli kormányfő állapota, amelyben kezelőorvosai rövid időn belül nem is várnak drámai mértékű változást – közölték péntek hajnalban kórházi források.

A jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatóhelyettese az izraeli katonai rádiónak elmondta: Saront továbbra is altatják és lélegeztető gépekkel tartják életben. A kórházi vezető hangsúlyozta, hogy a betegség kezelésének ebben a szakaszában nagy türelemre van szükség, s nem számítanak arra, hogy rövid időn belül drámai mértékű változás állna be Saron állapotában.

A 77 éves kormányfő szerda este szenvedett súlyos agyvérzést, csütörtökre viradóra életmentő műtét hajtottak végre rajta a Hadassza kórházban. A politikust az intézmény csütörtök esti közlése szerint még legalább két napig, de akár hetvenkét órán át is altathatják, s valószínűleg már nem lesz képes ellátni kormányfői teendőit.

Pénteken reggel Slómó Mor Jószéf professzor, a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója újságírókkal közölte, hogy az éjszaka nem állt be változás a mesterségesen kómába altatott, lélegeztető gépen tartott miniszterelnök állapotában. Paraméterei stabilak, megfelelnek a normáknak, és nincsen magas vérnyomás a koponyájában, ami pozitív jelnek tekinthető. A miniszterelnök vérnyomása, pulzusa, veseműködése is rendben van.

A Saront ápoló orvoscsoport pénteken délelőtt dönti el, hogy végrehajtanak-e újabb CT-vizsgálatot a miniszterelnökön.

Egy kórházi illetékes és Saron egy közeli munkatársa szerint a szerdai agyvérzés „jelentős agykárosodást okozott”. Smuel Sapira, a kórház igazgató-helyettese ugyanakkor az izraeli hadsereg rádiójában „felelőtlennek” nevezte a médiában megjelent ilyen értelmű kijelentéseket. Az orvosok vasárnap tesznek kísérletet Saron felébresztésére, és csak akkor tudják pontosan megállapítani az agyvérzés következményeit. (MTI)

Comments are closed.