Továbbra is súlyos az agyvérzést szenvedett Ariel Saron izraeli kormányfő állapota, amelyben kezelőorvosai rövid időn belül nem is várnak drámai mértékű változást – közölték péntek hajnalban kórházi források.
A jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatóhelyettese az izraeli katonai rádiónak elmondta: Saront továbbra is altatják és lélegeztető gépekkel tartják életben. A kórházi vezető hangsúlyozta, hogy a betegség kezelésének ebben a szakaszában nagy türelemre van szükség, s nem számítanak arra, hogy rövid időn belül drámai mértékű változás állna be Saron állapotában. (MTI)

