Forrás: Népszava„Az, hogy szeretem a hazámat, az nulla. Az, hogy jó hazafi vagyok, az nulla. Most cselekedni kell. Aki szereti a hazáját, az lépjen be a polgári körök hadseregébe. Az a cél, hogy 8-12 éves periódusban nekünk kell uralkodni. Nekünk, a történelem uralkodó országának vissza kell szerezni a hatalmat. Ha ők győznek, forradalmat csinálunk” – a celldömölki tévé tanúsága szerint ezt mondta Kerényi Imre a Fidesz „Változás 2006” helyi rendezvényén novemberben.
A Madách Színház egykori igazgatójának egy hónappal később nyilvánosságra került radikális szavaira az ellenzéki párt prominensei reagálni kényszerültek. „Egy művészember túlzó megfogalmazása” – mondta a Kossuth-díjas színházi rendezőre Deutsh Tamás, aki szerint ilyen túlzásokra nincs szükség egy higgadt, nyugodt, bizalomra épülő közéletben. „Én személyesen nem forradalomra szerződtem, hanem arra, hogy változás legyen 2006-ban” – fogalmazott még élesebben Rogán Antal. A Fidesz kampányfőnöke saját bevallása szerint ezt elmondta Kerényinek is, aki azonban „a maga művészi szabadságában minden valószínűség szerint fog még ilyeneket mondani”. Viszont Navracsics Tibor szerint Kerényi csak metaforát alkalmazott; „Kerényi Imre művészember, érzelmileg is valószínűleg színesebb nyelvet használ”. Orbán Viktor kabinetfőnöke egy tévéműsorban úgy vélte, senki nem gondolja komolyan ma Magyarországon, hogy bármilyen komoly fenyegetés érné a demokráciát. A műsorban nyilatkozott az MSZP elnöke is, de Hiller István semmi metaforikusat nem talált Kerényi szavaiban.
MSZMP, MDF, majd Charta
A Kádár-rendszer által is dédelgetett, egykor KISZ-, majd MSZMP-tag Kerényi nem először mond ilyeneket. Bár korábban is politizált, a rendező a nagyobb nyilvánosság előtt 2002 tavaszától lépett fel, mint az Orbán Viktor hívó szavára akkor alakuló polgári körök egyik aktivistája. Ő már 2002 júniusában a Margitszigeten két Magyarországról beszélt; mint mondta, Szent István Magyarországával szemben a Kun Bélák Magyarországa áll. Az akkori kampány után a Magyar Nemzetnek fejtette ki ugyanerről a nézeteit: „Ez egy két részre szakadt ország, és ennek a két résznek, két országnak meg kell mérkőznie. (…) Ne tegyünk úgy, mintha nem így lenne. Ha úgy teszünk, az nagyon kényelmes a ballibnek, és egyúttal a mi vereségünket jelenti. Két országban élünk. Aki kitűzi a kokárdát, az ilyen értékrend, aki nem, az olyan értékrend. Meg kell mérkőznie ennek a két értékrendnek, meg kell történnie a kokárdások csendes szabadságharcának. A jobboldal értékrendjének érvényesülnie és intézményesednie kell. Meg kell kapni azt, ami jár!”
Sokan meglepődtek Kerényi 2002-es politikai aktivizálódásán. Ennek oka talán az lehetett, hogy a többségnek utolsó közéleti szerepléseként a Demokratikus Chartában való 1992-93-as részvétele maradt meg. Pedig mint jeleztük, a színházi rendező 1989-ig az állampárt tagja volt, sőt állítólag a Madách Szinház pártitkári posztját is betöltötte. A neves művészt az átkosban is elismerték, 1977-ben Jászai Mari-, 1988-ban pedig Magyar Művészetért-díjjal tüntették ki. 1981-ben érdemes, 1989-ben pedig kiváló művész lett, igaz ezt a kitüntetést nem fogadta el. Ekkor azonban az MDF tagjaként már részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is. Az első szabad választásokon, 1990-ben ugyancsak MDF-es színekben képviselő-jelöltséget vállalt.
A Magyar Nemzet Online fórumán később így írt a párttól való eltávolodásról: „MDF alapítótag voltam, ha jól emlékszem, az 52-es számú belépési igazolvány volt az enyém. Sajnos kilopták a kocsimból. Szerettem az MDF-ben politizálni, de zavart a Csurka által megpendített antiszemita vonal. Csurka felvetései tulajdonképpen igazak. De abban az országban, ahol 1914-ben Budapesten minden hatodik lakos zsidó vagy félzsidó származású volt, abban az országban azt kell mondani, hogy ez történelmi kategória. Tehát a probléma kezelése más módszereket igényel. Ez volt az a csepp a pohárban, ami kicsordult.” Kerényi így került az MDF-vezette koalíció ellen szerveződött Demokratikus Chartába. A Demokrata című hetilap 2002-ben fel is rótta a rendezőnek, hogy 10 évvel korábban a fokozódó jobboldali veszélyről azt mondta: „Velük szemben, ha kell, cigány vagyok, nemzetietlen vagyok, zsidó vagyok.” Ugyancsak Bencsik András lapja idézte fel, hogyan kommentálta Kerényi az 1994-es választási eredményt: „Nem vagyok sem MSZP-s, sem SZDSZ-es, mégis azt mondom, hogy győztünk. Mert a politikai életből kiszavaztuk a hisztériát. A szélsőségektől elhatároltuk magunkat.” Bencsik azóta nyilván megbocsátott elvbarátjának, hiszen Kerényi újabban feltűnt a Bencsik András-féle Demokrata Videótelevízióban, ahol a rendező – ígérete szerint – nyilvánosságra hozza a celldömölki rendezvény vágatlan anyagát.
Kerényi 1989-től egészen 2003 végéig a Madách Színház igazgatója. E minőségében munkáltatója a fővárosi önkormányzat volt. 2003-ban kiderült, hogy vállalt kötelezettsége ellenére sem alakította át a színházat kht.-vá. A kulturális bizottság elnöke Körmendy Ferenc így nyilatkozott az igazgatóról: „Általában egy tulajdonos nem tekinthet el attól, hogy egy, a fenntartásában működő intézmény vezetője nem hajlandó a legalapvetőbb tulajdonosi szándéknak érvényt szerezni. Kerényinek 2002. január elsejétől kellett volna a színházat az új gazdálkodási forma szerint működtetnie”. A színház igazgatói posztjára kiírt pályázaton végül nem indult, a direktor Szirtes Tamás lett, Kerényi azonban rendezőként maradt a színházban.
Most a Fideszben
Kerényi rendezői és igazgatói munkásságát az Orbán-kormány 2002 március 15-én Kossuth-díjjal jutalmazta. A rendező egy hónappal később már ott volt a Kossuth téri Fidesz-nagygyűlésen Orbán Viktor mögött. Politikai karrierje lényegében ekkor kezdődött; a polgári körös megmozdulások egyik fő szervezője és örökös aktivistája lett. Ötleteivel, rendezői eszközeivel happeninggé tette a megmozdulásokat. Az Erzsébet téri Gödörnél 2002 nyarán labdákat dobáltatott a tüntetőkkel a még meg nem nyílt intézmény kerítése mögé. Két hónappal később az MTV székházánál tüntetett, ahol a fő szónok maga Orbán volt. Még a demonstráció előtt Kerényi arra buzdított: mindenki vigyen magával egy százforintost, egy virágot és egy balliberális újság oldalait. Az újságokat később megtaposták, miközben a „gúny virágait a sajtószabadság ravatalára” hajították, a százforintosokat pedig perselybe dobták. Kerényi már ekkor csak néhány százezer forint plusz ÁFA fejében volt hajlandó általa balliberálisnak tartott újságnak nyilatkozni, s ezt a szokását máig megtartotta.
A 2002 végén szerveződő Hír Tv-ben önálló műsort kapott, Szerintem címmel. Ebben rendszeresen kommentálta a belpolitikai eseményeket és minősítette főleg a kormánypárti politikusokat. Eközben gyakran kiszaladt a száján: Hajrá Orbán Viktor!. Az ORTT panaszbizottsága többször elmarasztalta, egyik alkalommal azért, mert műsora a médiatörvénynek azt a passzusát vette semmibe, hogy a produkciók nem állhatnak párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában. Az ellenzéki pártban formális posztot nem kapó Kerényi ugyanis látványosan azonosult a Fidesszel. Az MDF kapcsán például egy versike is bekerült a műsorba, miszerint: „hej, a tulipánnak nagy bánata van, mert az ibolyának szegfűszaga” van (képi aláfestésül a pártlogók, és Dávid Ibolya portréja szolgált). Medgyessy Péter kormányfőt következetesen csak mutogatós Medgyessyként aposztrofálta, de „internácizta” Kovács László MSZP-elnököt is. Kerényi az elmarasztalások ellenére mindaddig folytathatta műsorát, míg a csatorna új gazdája 2004 őszén el nem távolította. A Hír Tv új elnöke, a Magyar Nemzet főszerkesztő-tulajdonosa, Liszkay Gábor döntött így, kisebb belháborút okozva a radikális jobboldalon. Indokairól nem beszélt, mint ahogy Kerényitől sem tudtuk meg távozása valódi okát.
Mindenesetre még Hír tévésként kapta kollégájától, Verebes Istvántól az alábbi intést: „(…) ördög bánná, hogy Kerényi Imre ünnepi műsorokat rendezett április 4-e, november 7-e, no meg a Szovjetunió fővárosában dolgozó káderek tiszteletére kivívva mind a hazai, mind a moszkvai apparátus elismeréseit…! Értett hozzá, kellő erélye akkoriban is eredményes volt, megfizették, hát csinálta!… Ceremóniamesterként mindig is talpraesettnek mutatkozott. Ám miért kell a ceremóniák valamennyiének ideológiai élharcosaként időről-időre a barikádra állnia?”
S. Z.
