Népszabadság * Bőhm Ágnes * 2006. január 7.
Az izraeli rádió már most is a helyzethez illő zenét sugároz. Cipora Witztum, a rádió zenei osztályának vezetője, akit tegnap délután éppen Jeruzsálem központjában értünk el telefonon, elmondta: az általa összeállított zenei programba lassú és melankolikus zenét, Berget és Schubertet válogatott.
A jeruzsálemi utca képe egyébként, mint mondja, most is a megszokott, szombat előtti hangulatú. A zsúfolt szupermarketben az emberek ugyan lesütik tekintetüket, őszintén sajnálják Saront. Nem ezt érdemelte, mondja Cipora, hiszen nagyon hittünk benne, hogy véghezviszi azt, amit tervezett.
Éli Alfer taxisofőr éppen Tel- Avivba hajt, és állandóan a rádiót hallgatja, ahogy ezt teszi most gyakorlatilag minden izraeli. „Remélem, hogy a dolgok jóra fordulnak, bár tudom, hogy Saront már nem lehet megmenteni”, mondja és hozzáteszi, hogy szerinte senki sem tudja majd őt pótolni.
Tegnap a kulturális miniszter kezdeményezésére minden iskolában a miniszterelnökről tartottak órákat. Hősnek kijáró történetekben beszélnek róla országszerte. Külön levelezési weboldalakat nyitottak, amelyekre az egész világról várják a szolidaritás megnyilvánulásait.
„Saron igazi hős volt”, magyarázza lapunknak adott telefoninterjúban Uri Dan, a politikus-katona egyik legközelebbi barátja, életrajzírója. „Soha nem ismerte a lehetetlent. Legutóbb a tervezett katéteres szívműtéte előtti napon beszéltem vele”, mondta Uri Dan, aki öt könyvet írt róla. Tréfálkozott arról, hogy szigorú diétára fogták, vagyis sajnos nem eheti azokat a régi jó ételeket, amelyekhez néhai felesége főztjén szokott hozzá.
Saron tábornok soha nem ismert lehetetlent, ám mint politikus megtanult kompromiszszumot kötni – mondta a Népszabadságnak Uri Dan.
Őszinte rosszkívánságok „Ha Isten is akarja, igaz, hogy a sabrai és satilai gyilkos megtér őseihez” – mondta csütörtökön Mahmud Ahmadinezsad, aki bízik Ariel Saron halálában. „Az egész térségnek jobb lesz nélküle” – jelentette ki a Hamasz szélsőséges szervezet. „Az angyalok meghallgatták imáinkat” – nyilatkozta Michael Ben-Horin, a szélsőséges és arabellenes izraeli Kach csoport vezetője. „A század Drakulájának bukása örömnap minden palesztinnak és muzulmánnak” – jelentette ki Abu Abir, a palesztin fegyvereseket tömörítő Népi Ellenállási Bizottság szóvivője.

