Forrás: NOL

Népszabadság * Bőhm Ágnes * 2006. január 6.

Vajda János idegsebész, aki jelenleg az izraeli Jichak Rabin kórházban, a Közel-Kelet legnagyobb egészségügyi centrumában dolgozik a Népszabadságnak telefoninterjúban elmondta: Ariel Saron gyógyulási esélyeit illetően a jelenlegi helyzetben a legfontosabb kérdés, hogy mekkora volt az agyban a roncsolás mértéke, és az, hogy sikerült-e a vérömlenyt eltávolítani.

Saront összesen kilenc órán át műtötték, ami Vajda szerint azért történt mert az orvosok körültekintően jártak el. Az ilyen hoszszú műtétek után az agy kímélése miatt a betegeket, így Saront is altatják. Ez egy kényszer nyugalmi állapot, amit csak akkor lehet fokozatosan megszüntetni, ha sikerült a vérzést morfológiailag megállítani, és ha az összes általános keringési paraméterek rendben vannak”, fejtette ki lapunknak Vajda János, aki úgy vélekedik: Saron számára – ha túléli – akkor az elkövetkező néhány hónap lesz a legkritikusabb időszak. Ha sikerül is életben maradnia, nagy az esély, hogy ágyhoz kötötten kell élnie.

Comments are closed.