Forrás: Klubrádió

Ariel Saron orvosai úgy döntöttek, legalább a következő 24 órában altatják az izraeli miniszterelnököt, hogy lehetővé tegyék felépülését a súlyos agyvérzésből. Mint a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója közölte, Saront mélykómás állapotban lélegeztető gépre helyezték, hogy fenntartsák az alacsony vérnyomást koponyájában.

Az igazgató szerint a kormányfő állapota súlyos, de stabil. Egyúttal cáfolta azokat az egész országban lábra kapott híreszteléseket, amelyek szerint Saron állapota sokkal súlyosabb, mint amit hivatalosan beismernek. Slómó Mor-Jószéf professzor ígéretet tett arra, hogy a kórház közleményt fog kiadni, bármilyen változás áll be Saron állapotában. Továbbra sem nyilatkozott azonban arról, milyen károsodást szenvedett a miniszterelnök agya, s mennyi esély van a felgyógyulására.

Comments are closed.