Forrás: Index

Lemondott parlamenti mandátumáról kedden Omri Saron, az izraeli miniszterelnök, Ariel Saron fia az ellene folyó bírósági eljárás miatt. Omri Saron a jobboldali Likud képviselője volt a kneszetben, azé a párté, amelyből apja tavaly novemberben kilépett, hogy Kadima (Előre) néven új centrista pártot hozzon létre.

Omri Saron ellen tavaly augusztusban emeltek vádat az izraeli választási törvény megsértése, csalás, hamis tanúzás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt. A vád szerint apja egyik fő politikai tanácsadójaként fiktív cégeket hozott létre Ariel Saronnak a Likud elnöki tisztsége elnyeréséért indított 1999-es kampánya finanszírozására. A 41 éves Omri Saron lemondott mentelmi jogáról, majd novemberben elismerte bűnösségét is az ellene folyó perben.

Omri Saron azzal indokolta mostani döntését, hogy ügyének következő, január 23-i tárgyalását apja politikai ellenfelei felhasználhatják választási kampányukban, noha megfigyelők szerint a per csekély befolyással bír a hivatalban lévő miniszterelnök új pártjának választási esélyeire.

Ha bűnösnek találják, Omri Saront hét évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik, bár az izraeli média találgatásai szerint kisebb büntetést fog kapni. Az izraeli főállamügyész bizonyítékok hiányára hivatkozva úgy döntött, hogy Ariel Saron ellen nem emel vádat.

2 hozzászólás to “A perbe fogott izraeli kormányfő lemondott mandátumáról”

  1. ajsher

    Te jo eg !
    Nem is tudtam ,hogy Izraelnek ket (2) kormanyfoje van es azt is mindjart Sharonnak hivjak. Hat ekkora b…facanok ulnek az Index szerkesztosegeben ,hogy ilyen bir megjelenni focimnek !?? Nem a kormanyfo van perbefogva, s nem is o mondott le , hanem Omri Sharon a kormanyfo FIA. S ha valaki nem olvassa tovabb ,felre van vezetve … halo ,hu-hu Indexek …, Hihetetlen ez a slendriansag, s ez nem is az elso eset !! Agyrem !! Sot — agyas-remes !!!
    ajsher a Kosher

  2. Mari

    Hát én nem is tudom, kire kell ráverni a balhét? Miss Marple-t játszottam és kinyomoztam, hogy az indexen az alábbi cím olvasható: Lemondott mandátumáról Saron fia
    január 3. 12:26
    [MTI
    Ha a Forráson kattint az ember, ez rögtön látható. Két eset van: amikor a Sófárra került még nem ez volt a címe az index. hu-n sem, és azután javították ki. Vagy?

    Az eset tanulságát szívlelje meg, akit illet!