Forrás: Népszava

Mivel kristálygömbünk nincsen, az Újév beköszöntével csak abban reménykedhetünk, hogy békésebb és nyugalmasabb lesz az előttünk álló esztendő. Meghatározó fontosságú, miként szabja meg idei prioritásait az első számú szuperhatalom, enyhül-e a feszültség a Közel- és a Közép-Keleten. Európa több államában dönteniük kell idén a szavazóknak, hogy a folytonosságra vagy a változásra voksolnak-e.

George W. Bush amerikai elnök január 31-én szokásos State of the Union üzenetében ismerteti 2006-os terveit. A Fehér Ház az előrejelzések szerint óvatosan lavíroz majd, nem áll elő drámai új kezdeményezésekkel, s – különösen a belpolitikában – mindent alárendel majd a félidős kongresszusi választásoknak, amikor a képviselőház minden honatyája és a szenátorok harmada megmérettetik . Bushnak még három éve van hátra, s ha nem sikerül visszanyernie tekintélyét, béna kacsaként bukdácsolhat a következő esztendőkben. Ha azonban népszerűtlen az elnök, s most ez a helyzet, pártjának nehéz sikerrel venni az akadályt. A republikánusok komolyan tartanak is attól, hogy érzékeny veszteségeket szenvedhetnek el november 7-én. Ha ez nem történik meg, annak oka csak az lehet, hogy a demokraták még mindig nem találják saját hangjukat. Az Egyesült Államok háborúban álló országnak tekinti magát, s így az ellenzéki bírálóknak nem marad igazán tág tere. Még akkor sem, ha egymást követik a skandalumok, számos ügyben várható kongresszusi vizsgálat. Bár Irakban néhány jó hírrel, s minimális csapatvisszavonással zárult az év, igaz, 2005-ben majd ugyanannyi amerikai katona esett el, mint az előző esztendőben. Az amerikai külpolitika figyelmének központjában idén is ott marad a nukleáris ambíciókat dédelgető Irán és Észak-Korea.

Két fontos, az izraeli-palesztin konfliktust nagyban befolyásoló esemény is lezajlik 2006 első negyedében a Közel-Keleten. Január 25-én a palesztinok választják meg parlamentjüket, március 28-án pedig az izraeliek. Izraelben a választás esélyese Ariel Saron újonnan alakított pártja, a Kadíma. Ennek tagjai és vezetői nagyrészt a kormányfő korábbi pártjának, a Likudnak soraiból kerültek ki, de csatlakoztak hozzájuk neves, eddig párton kívüli értelmiségiek is. A legnagyobb feltűnést Simon Peresz volt munkapárti vezér csatlakozása keltette. Peresz ugyan nem lépett be a pártba, de ígéretet kapott arra, hogy kormánytisztséget kap. A felmérések szerint a Kadímának jó esélyei vannak a győzelemre. A népszerűségi lista második helyén a baloldali Munkapárt áll, élén az új elnökkel Amir Pereccel. Harmadik a szélsőjobboldalra sodródó Likud, melynek élére Benjamin Netanjahu volt miniszterelnököt választották meg.

A palesztin térfélen a kérdések kérdése az, megnyeri-e a választást az iszlamista Hamász és ha igen, milyen fölénnyel. A gázai kivonulás után egy pillanatra úgy tűnt, hogy a Mahmúd Abbász elnök vezette Fatahnak jó esélyei vannak a győzelemre – hiszen a palesztinok többsége békét akar és azt sokkal nagyobb joggal várhatta a Fatahtól, mint a programjában Izrael megsemmisítését célul kitűző Hamásztól. Hamarosan azonban kiéleződtek az ellentétek a Fatahon belül: a két intifádát is végigcsináló fiatalok szembekerültek a tunéziai száműzetésből hazatért „öregekkel”. Ez, továbbá a közbiztonság általános hiánya kiábrándította a választókat a Fatahból. A választások esélyese így továbbra is a Hamász.

Ráférne egy jobb esztendő az Európai Unióra az uniós alkotmányról rendezett tavalyi népszavazások kudarca után, s erre némi reményt ad, hogy legalább a költségvetési huzakodást sikerült lezárni. Igaz, az uniós büdzsét még az Európai Parlamentben is el kell fogadtatni, de ez már az osztrák soros elnökség házi feladata lesz. Idén a finnek, a portugálok, az olaszok, a franciák, a hollandok, az írek, a csehek és a szlovákok, az osztrákok, s persze a magyarok is nehéz választások elé néznek.

Az osztrák választások pontos időpontját még nem tűzték ki, így egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy azokat valamikor ősszel tartják. A jelenlegi erőviszonyok kormányváltást sejttetnek: a szociáldemokratákból és a zöldekből álló ellenzék a felmérések tanúsága szerint vezet a jobboldali Néppártból és a Haider-párt maradékából álló kormánykoalíció előtt. Ez annak tudható be, hogy a Haider-párt kettészakadt és eredeti erejének töredékére zsugorodott. Ami annál is kínosabb a Wolfgang Schüssel vezette koalíció számára, mert e félévben Ausztria tölti be az EU soros elnöki tisztségét.

Várhatóan jövő szeptemberben járulnak az urnákhoz Szlovákia polgárai. Az ugyan majdnem biztos, hogy a populista Robert Fico vezette Smer nyeri majd a voksolást, de az már megjósolhatatlan, mely pártok alkotják majd a kormányt. A Smer elvben koalícióra léphetne a rossz emlékű egykori miniszterelnök, Vladimír Meciar pártjával, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (HZDS), a két tömörülés azonban ellenzékben sem képes együttműködni. Ha a mostani megyei választás eredményeiből indulunk ki, a voksolás akár a Magyar Koalíció Pártjának visszaesését is hozhatja, ám a regionális választáson annyira alacsony volt a részvétel, hogy az semmiképp sem tekinthető mérvadónak. Mikulás Dzurinda kormányfő korábban már többször jelezte, az általa irányított Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) természetes szövetségesének tekinti a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH) és az MKP-t. Ám nagy kérdés, kit vesznek be negyediknek. Szinte biztos, hogy két rossz (Smer, illetve HZDS) közül kell választaniuk.

Csehországban is bekövetkezhet az, ami Szlovákiában: vagyis a valószínűleg júniusban sorra kerülő parlamenti választás után távolról sem biztos, hogy a győztes párt alakíthat kormányt. A jobboldali Polgári Demokrata Szövetség (ODS) minden bizonnyal az élen végez majd, de könnyen lehet, hogy mégis a szociáldemokraták maradnak hatalmon: Jiri Paroubek miniszterelnökké való kinevezése óta jelentősen növelték népszerűségüket. Paroubek ráadásul igyekszik előkészíteni a terepet a kommunistákkal való együttműködéshez, akik mintegy 15 százalékot szerezhetnek.

Nagyjából a csehekkel egy időben szavazhatnak a törvényhozás képviselőire a franciák. A választás a szocialisták győzelmét hozhatja, akik a kormánypárt, az UMP visszaeséséből profitálhatnak. Persze Dominique de Villepin miniszterelnök és Nicolas Sarkozy belügyminiszter annyira népszerűek, hogy a baloldali fordulat előre azért semmiképp sem borítékolható. Mindenesetre az évek óta széthúzó szocialisták a közelmúltban rendezték soraikat: hosszú idő után először egységes párt benyomását keltették.

Az összeállítást írták: Elekes Éva, Kepecs Ferenc, Rónay Tamás

Képaláírás:

A 2006-os év egyik nagy kérdése, sikerül-e megfékezni az erőszakot Irakban

Fotó: Reuters