Forrás:nol.hu

A szavak éve
Népszabadság • Bächer Iván • 2005. december 31.

Pár vicces szóval búcsúztassam az évet – kaptam feladatul. Heteken át próbálkoztam, de nem ment, nem megy. Vicces szó nem jön a szövegszerkesztőmre sehogyse. Torkomon akad a szó, legalábbis a vicces. Miről vicceljek, miről?

Min viccelődjek?
Nem vicces itt semmi már.
Csak komolytalan. Súlytalan. És veszélyes.
Nem tudok viccelni semmin.
Még szóhoz is nehezen jutok.
Elment a kedvem a szótól. Elegem van belőle. Szócsömöröm van. Szóundorom.
Sok szó esett ez évben, túl sok szó.
2005 a szavak éve volt.
Üres szavak és hazug szavak, hívó szavak és hívő szavak, tetszetős szavak és álságos szavak, vezényszavak és vezérszavak, elkopott szavak, használt szavak, second hand szavak, recycling szavak, jelszavak, félszavak, füttyszavak, vakszavak, seszavak pattogtak januártól decemberig.
Megvannak a maga szavai, a maga hökkentő, jellemző és általában semmitmondó szavai minden egyes évnek.
2005-ben is meg kellett markolnunk hökkenten a fotel karfáját nem egyszer. Amikor olyas szavak pattantak képünkbe, mint terrorista futballisták, munka-otthon-biztonság, népi energia, Mortimer, luxusbaloldal, nemzeti konzultáció, nemzeti garancia, nemzeti minimum, nemzeti maximum, nemzeti optimum – kongtak, bongtak az üres szavak.
És hangzott el, persze, idén is gyűlöletes szó.
Olyan, amelyet az ember nehezen felejt el. A polgárember.
A tudományban az a szó, hogy genetikailag nagyon derekas szó lehet. De a politikában ugyanez a szó gyűlöletes. Azt jelenti, hogy azért vagy olyan, amilyen, mert olyannak születtél. Ha genetikailag vagy ellenség, akkor téged nem lehet meggyőzni, megnevelni, megvenni, megvezetni; veled már csak egyetlen egy dolgot lehet csinálni.
Az az egy dolog mindig szóval veszi kezdetét.
Én mindent meg tudok bocsátani, el tudok nézni, meg tudok érteni, el tudok fogadni, csak az ilyen szavakat nem.
A másik félről pattogtak, lebegtek, pukkadtak az üres szavak, légszavak, buborékszavak. „Mi lesz, ha nem választják meg?” hangzott a kérdés. „Megválasztják” – pukkant a szó.
„Mi a véleménye Trianonról?” „Úgy hallottam, hogy szép kastély van ott?” „Mi lesz Erdéllyel, Erdélyben?” „Mindent megteszünk?”
És a szavak bizony nem kelnek föl. A szavak nem lázadnak. Kiszolgáltatottak akár a gyerekek, vagy a kutyák.
Nem igaz az sem, hogy mindkét fél egyre megy.
Nem egyik kutya, másik eb.
Az egyik uszít, a másik lapít. Az egyik háborús, a másik hunyászkodós. Az egyik számon tartja, ki volt apád, anyád, és abból következtet is; a másik semmit se tart számon, és nem következtet a semmiből semmire; az egyik ordas eszméket képvisel, de legalábbis eltűr; a másiknak nincsen eszméje semmi; az egyik eszement, a másik eszmétlen.
Mégis: inkább tűröm az üres szót, mint a véreset.
2005 a szavak éve volt.
2006 még inkább az lesz. Legalábbis az első fele biztosan.
Ömlik a szó majd, zúdul, özönöl. Szószósz, szópép, szósárlavina borít majd minket el. Ha nem vigyázunk, nem menekülünk, nem kapaszkodunk valami magasabb helyre föl, bele is fúlhatunk a szóba.
Nekilendül a szóipar. Felbőgnek a szógyárak turbinái. Beindulnak a szómasinák, szóosztók, szóhányók, szószórók, szóágyúk. Föllendül a szóbiznisz, a szótőzsde, a szóváltó. Munkába állnak a szólopók, szórablók, szócápák, szóölők.
Szócsinálók, szóiparosok gyártják a szót a szájba. Éjt nappallá téve dolgoznak majd – persze óriási pénzekért – a szószabók, szószövők, szóvágók, szószegők.
Nem lesz szó tervezetlen, agyalatlan, gyártatlan, nem lesz szó, mi ne lenne művi, előre gyártott,
Nem lesz szó természetes, egyszerű, emberi.
Nem lesz emberi szó.
Lesz, persze, hogy lesz, hisz volt mindig is: kocsmában, otthon, könyvben. De odakinn, az úgymond köz életében nem lesz, aminthogy nem is volt már évtizedek óta.
És nem tudja, nem hiszi senki hatalmi szóval bíró, vagy bírható Magyarországon, hogy pár szóval akár még választást is lehetne nyerni.
Pár őszinte, igaz, hiteles, emberi szóval.