Forrás: NOL

Népszabadság * Csordás Lajos * 2005. december 31.

Nagypapa és unoka a műhelyajtóbanKép: Kovács Bence

Százhat. Legyünk pontosak – igazít ki a Király utcai jelvénykészítő műhely tulajdonosnője, Berényi Zsuzsanna. Százhat esztendővel ezelőtt alapította ugyanis nagyapja az Első Magyar Tűzzománcjelvénygyárat Pesterzsébeten, az úgynevezett Közműhelytelepen. Onnan néhány év múlva beköltöztek a „belvárosba”, a Kazinczy utca 10.-be, majd 1929-ben tovább a Holló utca 14.-be. Akkor ugyanis az alapító legkisebb fia, Lajos vette át az üzemet. Ugyanekkor meg is házasodott: elvette egy aranyműves lányát, s apósa házába települtek át. A kirakatban még ma is az ő cégtáblája olvasható: Berényi Lajos jelvénykészítő. A Király utca 27.-be 1957-ben kerültek, ott kaptak csereüzletet egy régi fehérneműbolt helyén, mivel a Holló utca 14.-et ekkor lebontották. Azóta, csaknem ötven esztendeje itt működik az Első Magyar Tűzzománcjelvénygyár, két boltívnyi kis helyiségben, az eredeti, százhat éves gépekkel.

Fura, egzotikus bogárgyűjteményre hasonlítanak a vitrinekben lapuló tablók, melyekre ezernyi régi jelvényt tűztek fel. Mind a cég terméke. Olyan csodabogarak is találhatók köztük, mint például a békebeli báli jelvények. Vajon hogy mulattak a Fa-bálon 1914-ben, s mi lehetett az Éjféli riport a Vigadóban 1922. január 15-én? Az első világháborúban a jelvények mellett kitüntetéseket, emlékérmeket gyártottak – nemcsak a magyar hadseregnek, a bolgár vöröskeresztnek is, sőt, a török félholdnak. Akkoriban még az iskolák, a dalárdák, az egyesületek tagjai, a lapok munkatársai is jelvénnyel jelölték, s tüntették ki magukat. A Berényi-műhelyben készült érmekért izzadtak a sportolók. Ezeknek külön szekrénykéje volt a boltban: a fiókokon a sportágak neve, köztük a bridzs és a galambászat.

Van aztán Kossuth-címeres kitűző 1956-ból. A forradalom kitörése napján Berényi Zsuzsa azt mondta apjának, hazaszaladván ebédelni az egyetemről: „most annyi Kossuth-címert csinálj, amennyit bírsz”. Addig ugyanis tilos volt a gyártása, viselése. De akkor előkeresték a régi klisét, s nyomni kezdték a kis címert. A forradalmárok ezt viselték.

Jelvényekre szükség volt a forradalom után is, bár Berényi Lajos nem bírta feldolgozni a bukást, 1957-ben meghalt. Felesége és lánya vitte tovább az üzletet. Mozgalmi jelvények, túrajelvények, vállalati jelvények, sportérmek s egyéb alkalmi darabok készültek náluk a Kádár-rendszerben.

S mi van ma? Újra divat az iskolai jelvény, s a megrendelők között továbbra is előfordulnak cégek, turistaegyesületek. Viszont az üzlet veszélyben van. Nem mintha nem lenne védett minden tárgya. Az a helyzet, hogy az önkormányzat boltostól eladta a házat, s januárban felmondtak a „jelvénygyárnak”. Hogy még mindig itt találjuk a Király utcában, az annak köszönhető, hogy Berényi Zsuzsa fellebbezett, s a per húzódik. A kerület logikája alig érhető: miközben egyik kezükkel összeírják a hajdani zsidónegyed megmentendő, jellegzetes kis üzleteit, eközben másik kezükkel maguk teszik tönkre őket. Pedig alig akad hangulatosabb kis műhely errefelé, mint az „Első Magyar Tűzzománcjelvénygyár”. Csoda, hogy itt van és működik. Százhat év után!