Forrás: Népszava

Erzsébetváros önkormányzata köteles nyilvánosságra hozni a régi pesti zsidónegyed egyes épületeinek bontására és a felszabaduló területek beépítésére vonatkozó pályázókkal kapcsolatos információkat a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítélete szerint. A régi pesti zsidónegyed értékeinek védelmére alakult Óvás Egyesület még augusztusban indított pert a VII. kerület önkormányzata ellen, miután a pályázatban foglalt közérdekű információkra vonatkozó érdeklődését a hivatal elutasította. – Az ítélet hozzájárul az önkormányzati működés átláthatóbbá tételéhez – mondta az Óvás elnöke. Marinov Péter hozzátette: a 19. században kialakult régi zsidónegyed egyedi városképét veszélyeztető épületbontások miatt az egyesület több akciót is tartott, mivel a negyed építészeti egységéhez pótolhatatlan lakóházat bontottak el. Bálint Tibor, a kerületi polgármesteri hivatal jogi képviselője közölte, hogy a hivatal az elsőfokú ítélet indoklásának tanulmányozása után dönt arról, hogy kíván-e fellebbezési jogával élni.

MTI-információ

Comments are closed.