Forrás: Stop!

Mofaz átállt a Kadimához Időpont: 2005-12-11 13:10:50

Feladta a versenyt a Likud vezetéséért Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter és úgy döntött, hogy csatlakozik Ariel Saron kormányfő új pártjához, a Kadimához – adta hírül vasárnap reggel az izraeli hadsereg rádiója.

Mofazzal hétre emelkedett a Kadimához átállt miniszterek száma. A Likudtól történt távozása nyomán ketten maradtak küzdelemben a jobboldali tömörülés vezetéséért: Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök és Szilvan Salom külügyminiszter igyekszik a párt élére kerülni.

A hadsereg általában jól értesült rádiója úgy tudja, hogy Saron azt ígérte Mofaznak, megtartja őt mostani posztján, ha újonnan alapított pártja márciusban megnyeri a választásokat, amint azt a közvélemény-kutatások előre vetítik.

Mofazt Saron egyik szövetségeseként tartják számon, ő felügyelte a Saron által elhatározott izraeli kivonulást a Gázai övezetből, amely szeptemberben ért véget, s amely a Likudban a válságot kirobbantotta.

Salom külügyminiszter saját szavai szerint „nagy meglepetéssel” hallotta Mofaz döntésének hírét s azzal magyarázta, hogy a közvélemény-kutatások a védelmi miniszter népszerűségének jelentős csökkenését mutatják. Nem tagadta viszont, hogy minisztertársának távozása elmérgesíti a Likuid válságát.

MTI

Comments are closed.