A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai népirtás miatt nyomoznak, a legapróbb részleteket is megpróbálják feltárni Polgár Lajos ügyével összefüggésben – értesült lapunk.
Folyik a nyomozás Polgár lajos ellen népirtás ügyében, a nyomozók minden apró részletet megvizsgálnak – hangsúlyozta lapunknak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője. Horváczy Emese hozzátette, a nyomozók a többi közt levéltárakban kutatnak új információk után.
Az NNI múlt csütörtökön nem erősítette meg egy ausztrál lap azon értesülését, miszerint magyar illetékesek folytatnak vizsgálatot Ausztráliában a háborús bűnökkel vádolt Polgár Lajos egykori nyilas parancsnok ügyében. A The Australian című újság azt írta, hogy folyamatban van Polgár kihallgatása zsidók 1944 októbere és 1945 januárja között történt legyilkolása ügyében, a 88 éves melbourne-i nyugdíjas azonban teljesen ártatlannak vallja magát.
A Simon Wiesenthal Központ ezek után felszólított minden olyan holokauszttúlélőt, akit az Andrássy út 60. alatt működő nyilas székházban, az úgynevezett Hűség Házában tartottak fogva, hogy tanúskodjon ottani tapasztalatairól. Efraim Zuroff, a központ jeruzsálemi irodájának igazgatója, sürgette a még élő tanúkat, hogy lépjenek kapcsolatba a jeruzsálemi irodával. A központ eközben üdvözölte a magyar hatóságok döntését, hogy népirtás bűntettének gyanúja miatt átfogó nyomozást rendeltek el az Ausztráliában élő Polgár Lajos egykori budapesti nyilas parancsnok ellen. Zuroff a vizsgálatot október végén kérte. A jeruzsálemi iroda igazgatója korabeli bírósági jegyzőkönyvek fénymásolatát csatolta beadványához. A Fővárosi Főügyészség november 16-án rendelt el nyomozást a feljelentés ügyében.
Népszava-információ

