Forrás: NépszavaŐszi Közép-Kelet-Európai barangolásaimat ( öreg autómmal!) Prágával fejeztem be.
Érzelgős és vastag erszényű utazók találták ki, hogy Nápolyt látni és meghalni. Én merem erre válaszolni: Prágát látni – és élni. Mert Arany-Prága ezernyi tornyával ,szikrázó, furcsa álomszerű, szürreális képet adó kupoláival, a Moldva tükrén táncoló napsugárral, az életöröm, boldogság valami tündéri (vagy ördöngős?) nevetést és könnycseppeket egyszerre előcsalogató életöröm- víziója. Nem tudom másképp megfogalmazni, de én úgy éreztem, mintha egyszerre legalább két féle Prágában – egy pezsgő köznapi és egy, a valóságos dolgok fölé emelkedő irreálisan költői és rejtélyes mesevárosban lennék. Nem is kellett mást csinálni, mint a világhíres, a Prágát oltalmazó harminc kőszenttel ékesített Károly hídon átmenni. Barátaimmal azt hittük, hogy itt most valami nagy ünnepség van: a folytonosan áramló, hullámzó hatalmas tömegben lépni sem tudtunk. Idő kellett míg megszoktuk azt, hogy Prága ilyen. Az utcákon állandóan, késő este is, hullámzó sokadalom hömpölyög, valami statisztikába olvastam, hogy egy átlagos hétvégén a Károly hídon 200 ezer ember is átmegy. Miért? Hát azért!Azért mert a Károly hídon át kell menni. S mert csak úgy igazi átmenni a bal partra , és fel a Hradzinba. Hát persze, mi is mentünk át a Károly hídon, aztán egyszerre csak csinnadratta, bum-bum, rezes banda harsant fel és hát nem ott masírozik velünk szembe a híres hajdani prágai K. u. K 23. gyalogezred egy svadronja. És – mit látok? – az oszlop élén kardpenge a vállhoz, ott jön Jaroslav Hasek Lukas oberlajtantja, az első sorban meg ott masírozik, Marek egyéves önkéntes, mellette a nagy bélű Baorun,a Vodicka árkász és – teremtőm! – ott lépdel peckesen maga Svejk, a derék katona is és teli torokból fújja a sikamlós szövegű nótát, ami arrol szól hogy „Belka, Belka, de hamar lett debelka”.
. Prágában minden élő, élő, eleven, mondhatni köznapi- a történelem. A város, mintha egyszerre több idősíkon élne, ezért aztán nem is lepődőtt meg senki (csak mi bamba idegenek), hogy a Károly hídon szembe találkoztak Svejkkel és az egész K. u. K. világgal.
Jól megizzadtunk, amíg felmásztunk a Hradzinba elámulni a Szent Vitus székesegyház világhires metszettüvegablakain, barangolni az ezredévet árasztó sikátorokba és szembetalálkozni II. Psemysl Ottokár, a cseh birodalom első nagy uralkodójának emlékével. A jeles király oly naggyá tette( anno 1253-78) országát, hogy két évtizedre egész Ausztriát bekebelezte. Talán jobban is jár a világ, ha mindvégig Ausztria tarozik Csehországhoz tartozik és nem, fordítva…
Alkonyodott mire visszaértünk Josefovba Prága „zsidóvárosába”. Hét fennségesen komor zsinagóga áll itt és a legendás rabbi Lőw sírját is őrző fél évezredes ótemető hirdet és képővisel egy hatalmas kelet-közép-európai hagyományt – és símul bele magától értetődő módon a huszitizmust, protestantizmust, katolicizmust, no és a modern polgári republikanizmust megbonthatatlan egységbe foglaló Arany-Prágába.A spanyol zsinagóga sarkán áll egy fekete márványszobor. (Nem tudom kinek a műve.) Nyárspolgári öltözékébe lévő emberalak, mellkasa nyitott és egy kastélyszerűség kontúrjai tűnnek elénk ott, ahol más normális embernek a szíve van. A tisztviselő- alak nyakából, vállából pedig egy másik, egyetlen tömbből kivésett szögletes, alig- emberforma nő ki. A talapzaton csak egy név, Franz Kafka. Ahogy a Josefovból a Vencel tér felé sodródtunk, láttuk, hogy ez az útvonal Kafkáé. Kafka-ház, Kafka-könyvesbolt (nem tudtunk bemenni, olyan tömeg állt sorba) Kafka-múzeum… Próbálom elképzelni azt a világot, a 19. századforduló baljós korát, amikor itt rótta A Kastély és a Per lapjait a nagyvilág előtt oly sokáig névtelen író. Ahogy a késő estében is, hullámzó zajosan jókedvű, látszólag mindig gondtalan prágaiakat nézem, nehezen tudom magam beleképzelni abba, hogy ez itt körülöttem egyben Kafka világa is. Csak a kultúra – Prága semmihez sem hasonlítható mindent egyesitő sajátja – tud választ adni. Pár lépés, és a Mozarteum előtt állok. Itt csendült fel először az operák operája-, a szerző vezényletéve- Mozart Don Giovannija. ( Koncerttermekben, köztük a világszép Rudolfinumban, csakúgy mint templomokban Bachtól Mozarton és Schuberten át Schönbergig és modern cseh szerzőkig csak aznap a városban kilenc hangversenyt számoltam össze.) Prága- nem véletlen, hogy jelképe a Károly híd,- az európai kultúra egyik hídvárosa. Mint a szovjet tankok elől emigrációba menekülő Milan Kundera írja „Prága a nyugati kultúra végvára és a keleti kapuja, védelmező erődítmény, híd és bejárat, összefogó kapocs „. Ebben a városban született 1875-ben, ezeket a nyüzsgő életvidám utcákat rótta a moderr lira egyik legnagyobbja , Rainer Maria Rilke. Tőle alig két utcányira – születetta regényiró-óriás Franz Werfel, aki a nácizmus elől menekülve nem birta ki , hogy elrabolták tőle az ő (Közép) Európáját és Kaliforniában öngyilkos lett. Sigmund Freud szülei Lengyelországból jöttek Csehországba és itt, nem messze Prágától született, majd a prágai Német Színházban vált karmesterré és kezdte Első Szimfóniáját komponálni Gustav Mahler. Itt élt és halt Jaroslav Hasek, aki egyszer úgy fogalmazta meg ars poeticáját: „Ahhoz, hogy valaki megőrízhesse a szabadságát, legjobb, ha hülyének tetteti magát”.
Nem találtam meg azt az épületet, amelyben 1968. nyarán Alexander Dubcek és társai várták, igazai prágai módra fegyvertelenül, de szabad szóval a szovjet tankokat. Szerettem volna bocsánatkérően fejet hajtani előttük és kérni hogy nézzék el, amiért parancsszóra a prágai szabad gondolat elfojtásában magyar katonák is részt vettek.
Prága jó hely – mondta egy ismerősöm – kéthavonta megyek oda, viszek ki cigarettát, fene se nézi a vámon, elvégre az unióban vagyunk, és hozok haza cipőt, azt Pesten dupla áron tudom eladni. Te nem i tudtad, hogy a cseh cipők világi jók régen is világhírűek voltak.
– Nem, ezt nem tudtam – válaszoltam szégyenkezve. De azért a város is szép, nem? – próbálkoztam.
– Naná – felelte üzletelő ismerősöm. – Meg jó a kaja, meg a cseh lányok. (Ugye prágai barátaim nem haragusztok, a cipővel, cigivel feketéző legényre, elvégre azt mondta hogy a cipőitek ” világijók” és szeret is benneteket ő főleg a prágai kaját meg a lányokat.)
Szász István
