Borókai Gábor, borokai.gabor@hetivalasz.hu
Praxis – Rejtély – mondja a Figyelő. Az Európai Bizottság elnöke egyértelmű angolsággal fogalmazta meg: „Felszólítottam a kormányt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a kiigazításra.”
José Manuel Barroso világos mondatán nincs mit félreérteni.
A honi magyar sajtó jó részének mégis sikerült az alábbi változattal előállnia: a bizottsági elnök szerint a kormány megtesz minden szükséges intézkedést a makrogazdasági stabilitás fenntartása érdekében.
Ugye, még csak nem is hasonlít?
Ezt a folyamatot a görögrómai mitológiában metamorfózisnak nevezik. A magyar sajtóban – tisztelet a kivételnek – praxisnak.
Jó érzésre, mégis naivitásra vall, hogy a Figyelő meglepődött.
Azon inkább eltűnődhetünk, hogy a Political Capital is osztja a tényekkel mit sem törődő sajtó útját. Az elemzésekre szakosodott cég azt állítja, hogy „Barroso a tőle megszokott diplomatikus visszafogottsággal csupán annyit közölt: minden uniós tagállam felelőssége, hogy fenntartsa a makrogazdasági stabilitást. A Fidesz elnökével folytatott tárgyalás után pedig még ennyit sem árult el.”
Bravó! Az idézőjelek között a Political Capital tényleírását olvashatták. A szubjektív elemzést inkább képzeljék el!
Jobban járnak.
A nagykövet – Nem igaz, hogy a hódmezővásárhelyiek tömegesen igénylik a magyarigazolványokat, bár a városban járó Medgyessy Péter a múlt héten bejelentette: utazó nagyköveti tevékenységét a térségre is kiterjeszti.
Gondolategység – A Fiatal Baloldal miskolci elnöke a Hír Tv rejtett kamerája előtt a következőket mondta el önmagukról:
„Megyei, országos szinten ku… jó csajaink vannak. Nagyon barátkozó mindenki mindenkivel. Eljössz egy ilyen rendezvényre, rá fogsz jönni arra, hogy ku…ra mindegy, hogy honnan jössz, ku…ra mindegy, milyen anyagi helyzeted van, ku…ra mindegy, hogy mit dolgozol, a lényeg, hogy ott vagy, hasonlóan gondolkozol.”
Érteni véljük Szekeres Imre elnökhelyettest, aki a hét végén az MSZP ideológiai kiüresedéséről beszélt.
Az öröm csupány annyi, hogy ha a holnapra tekintünk, máris jobban szeretjük a maiakat.
Zsidózhattak – Az MTK-pályán Újpest-drukkerek zsidóztak. A klubok vezetői, a bíró, a rendezők és a kivezényelt rendőrök ugyancsak jól tűrték. Egyiküknek sem jutott eszébe rendre inteni vagy intézkedni. Nem figyelmeztettek és nem is emeltek ki senkit a tömegből. Csak hogy mindenki másnak is jelezzék: ez tűrhetetlen.
Nem tudjuk, hogy kik és miért mocskos zsidóztak. S azt sem, hogyan tehették retorzió nélkül. Disznók voltak-e, vagy provokátorok.
Közelednek a választások. Ha szaporodnak az antiszemita „jelenségek”, szorul a polgári oldal.
Emlékeznek a Tilos Rádióhoz izraeli zászlóval érkező vajdasági fiatalemberre? Egy fénykép buktatta le, amíg a rendőrség másokat fogott gyanúba. A Kinizsi utcai tüntetést vele maszkírozták át antiszemita rendezvénnyé.
Nem furcsa, hogy hírét sem hallani?
Pocsék alternatíva – A bürokrácia nem általában nehézkes és lassú, és nem általában öli meg az ügyeket (és őrli fel az ügyfelet). A bürokrácia egyedi esetekben egészen kifogástalanul működik. A kérdés csak az, kinek az érdekében kell tennie a dolgát.
Nézzünk egy példát, amely fejhorgasztásra és szemlesütésre készteti mindazokat, akik örökösen becsmérlik a honi közigazgatás lassúságát!
November 6-án, a Sportarénában Orbán Viktor bejelentette, hogy százezer aktivista toborzásába kezd a Fidesz, mert rájuk jelentős feladatot testálnak a kampányfinisben.
Alig tíz nappal később máris csattant a rendőrségi válasz: Makón az ellenzéki párt két aktivistáját előállították, kampánykiadványaikat és számítógépüket lefoglalták. A hivatkozási alap: sajtórendészeti vétség.
Az elmúlt tizenöt év demokráciatörténetében példátlan esetnek az a hivatalos magyarázata, hogy a négy A/4-es oldalból álló – s a város szocialista polgármesterének anyagi ügyeit firtató – kiadványt újságnak minősítette a főhatóság. Márpedig újságot 1986 óta a kulturális minisztériumban kell regisztráltatni.
Az ötödik választási kampány küszöbén állunk. A Kádár-rendszer búcsúztatása óta nem fordult elő, hogy kampányszórólapokat újságként kobozzanak el, s hogy készítőiket rabosítsák. Most megtörtént.
Úgy tűnik, új időszámítás vette kezdetét, amely a régit idézi. Lamperth Mónika rendőrsége politizál. Azt üzeni a Fidesz leendő aktivistáinak, hogy maradjanak nyugton, mert ők is ugyanígy járhatnak. Az üzenet lehangoló.
Akár megkeményít, akár megijeszt, egyaránt pocsék alternatíva.
Nem komolyan kérdem: illik mindez egy magát bátornak és igazságosnak feltüntető, demokrata kormányhoz?

