Az MSZP 2006. februárjában az országos listáról, a választási programról és a miniszterelnököt-jelölt személyéről döntő kongresszussal kezdi a kampányt – közölte Hiller István Szegeden. A pártelnök elmondta, hogy a kongresszus pontos dátumát akkor határozzák meg, amikor a köztársasági elnök dönt az országgyűlési választások időpontjáról. November elejétől az MSZP választási felkészülésének új szakasza kezdődött, amely a választási kampány kezdetéig tart. Hiller utalt arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel országjáró körutat kezdtek, melynek keretében lakossági fórumokon, rendezvényeken találkoznak az emberekkel. A politikus elmondta: körútjának első állomása Csongrád megye, amelyet „a szocialista párt új, erős bástyájának” nevezett. (MTI)
Összeborul a Fidesz a szélsőjobbal
A szocialista pártelnök szerint a Fidesz „összeborul” a szélsőjobboldali politikai erőkkel; ezt bizonyítja az, ami a főváros V. kerületében történt, amelyet a nagyobbik ellenzéki párt „kampánylabornak” használ. Hiller István erről a párt kerületi elnökségénél tett látogatása után beszélt. Felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz és a szélsőjobb összeborulása nem sejtés, nem vád, hanem dokumentummal bizonyított tény. „Meggyőződtem arról, hogy mindaz, ami itt történt és történik, országos kisugárzású és forgatókönyvszerűen megvalósított” – fogalmazott. Múlt héten megszüntették a kerület önkormányzati újságját, és menesztették a kerület televíziójának ügyvezetőjét; minderről a városrész jobboldali többségű képviselőtestülete döntött. A jobboldali többség politikai elfogultságra hivatkozott, a baloldal ezzel szemben a demokrácia elleni támadásként értékelte a döntést. (MTI)
Egyházak közös nyilatkozata
A történelmi egyházak nem értették félre az SZDSZ nevében kifejtett nézeteket az állam és az egyház kapcsolatáról, és ha az egyházakhoz intézett levelét Kuncze Gábor pártelnök bocsánatkérésnek szánta, azt elfogadják. A katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői ezt közölték közös nyilatkozatukban. Kuncze a napokban 25 magyarországi egyház vezetőinek írt nyílt levélben fejtette ki, hogy az SZDSZ egyház-finanszírozási javaslata egy igazságosabb és az egyházak számára is méltóbb támogatási rendszer kialakítását célozza, és nem szándéka a hívők megsértése, valamint a provokáció. A javaslat lényege, hogy az egyházak hitéleti tevékenységét ne valamennyi adófizető, hanem a hívek e célra elkülönített adójából finanszírozzák. A történelmi egyházak vezetői viszont sajnálatosnak nevezték, hogy az SZDSZ egyes képviselői a választás közeledtével a vallásos emberekkel nem szimpatizáló szavazók voksainak megszerzésére törekednek, és ezért az egyházellenes hangulatkeltés eszközeitől sem riadnak vissza. (MTI)
Orbán-Havel találkozó
Nem került szóba Václav Havel volt cseh köztársasági elnök egy nemrég tett kritikai megjegyzése azon a találkozón, amelyet Budapesten tartott Orbán Viktorral, legalábbis ezt állította a Fidesz elnöke. A volt cseh államfő egy november eleji interjúban úgy vélekedett: meglehetősen fojtó légkör uralhatja el és nyomaszthatja Közép-Európát, ha Magyarországon Orbán Viktor lenne a kormányfő, ha a német külpolitikát Edmund Stoiber befolyásolná, a lengyelekét pedig a Kacznynski fivérek. A Fidesz elnöke egy kérdésre válaszolva azt mondta: ezt kifejezetten biztató interjúnak tartja, amelyben Václav Klaus jelenlegi cseh köztársasági elnök neve is szerepelt. Hozzátette: nehezen tudna Közép-Európában „ennél jobb társaságot kiválasztani”, még ha Václav Havel ezt kritikus éllel mondta is. (MTI)
Leader plusz program
Lezárult az agrártárca Leader plusz programpályázatának első fordulója – jelentette be Batiz András kormányszóvivő. A program második fordulójába 108 pályázat jutott, amelyek közül a legjobbak összesen ötmilliárd forintot nyerhetnek el az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program forrásaiból, vidékfejlesztési célokra. A programot ismertetve Pásztohy András államtitkár közölte: várhatóan egy hónap múlva derül majd ki, hogy melyik 50 település kaphat sikeres pályázatának finanszírozására 100-100 millió forintot. A Leader plusz programban elnyerhető pénzre 186 településcsoport pályázott, amelyben mintegy 2300 magyar település volt érdekelt – mondta hozzátéve, hogy a második fordulóba a pályázók több mint fele bekerült mintegy 1500 településsel, amelyekben 2,5 millió ember él.(MTI)

