Forrás: hirszerzo.hu

2005. november 21. 14:15

Ariel Saron bejelentette kilépését a Likudból, és új pártot alapít.

Ariel Saron izraeli kormányfő pártja vezetőségéhez írt levélben bejelentette kilépését a jobboldali Likudból. „Kilépek e pártból, és új pártot alapítok” – idézte Saron leveléből az izraeli közszolgálati televízió. A tévé beszámolója szerint Saron közölte, hogy új pártjának neve Nemzeti Felelősség (Ahrajut Leumit) lesz.

Az izraeli miniszterelnök később a nap folyamán sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelenti döntését – közölték Saron munkatársai. A Jediót Ahronót című izraeli lap „példa nélkül álló politikai földindulásnak” nevezte, hogy a 77 éves politikus, egykori hadseregtábornok kilép a Likudból, amelynek maga is alapító tagja volt.

Saron arra kérte az államfőt, oszlassa fel a parlamentet, szabad utat adva az előrehozott választásoknak. Erről Móse Kacav elnök számolt be, miután hivatalában fogadta a miniszterelnököt. Kacav a találkozó után tartott sajtóértekezletén közölte: valószínűnek tűnik, hogy előre hozott választások lesznek, de még nem döntött a parlament feloszlatásáról. A választóknak feltehetően három jelentős párt közül kell majd választaniuk az előrehozott válaasztáson. A lehetőségek: jobboldalon a Likud, baloldalon a Munkapárt, illeteve Saron új pártja, a valahol az előbbi kettő között elhelyezkedő Nemzeti Felelősség. (MTI/BBC)

Comments are closed.