Forrás: UNO

Megtartotta első ülését Jeruzsálemben Ariel Saron kormányfő elnökletével annak az új izraeli politikai pártnak a csírája, amelynek megalakítását aznap jelentette be az izraeli miniszterelnök.

Saron a pártja vezetőségéhez írott levélben tette közzé kilépését a jobboldali Likud pártból, amelynek vezetője és egyik alapítója volt, és hozta nyilvánosságra, hogy új pártot alapít, s annak élén szándékozik indulni a jövő márciusra tervezett előre hozott választásokon. Móse Kacav államfőtől kérte a parlament feloszlatását az előre hozott választások megrendezése céljából. (MTI)

Comments are closed.