Forrás: UNO

Ariel Saron izraeli miniszterelnök úgy döntött, hogy kilép pártjából, a jobboldali Likud pártból – jelentette vasárnap este az izraeli katonai rádió meg nem nevezett Likud-forrásokat idézve.

A rádió szerint Saron, aki egyben a párt vezetője is, a döntést megelőzően maratoni tárgyalásokat folytatott legközelebbi munkatársaival. Ezt követően határozott úgy, hogy kilép a pártból, amelynek egyik megalapítója volt, s külön indul az előreláthatóan jövő márciusban tartandó előre hozott parlamenti választásokon. Az idézett források szerint Saron arra készül, hogy új pártot alapít és e párt képviseletében indul majd a tervezett választásokon. (MTI)

Comments are closed.