Forrás: UNO

Ariel Saron izraeli kormányfő pártja vezetőségéhez írt levélben bejelentette kilépését a jobboldali Likudból. „Kilépek e pártból, és új pártot alapítok” – idézte Saron leveléből az izraeli közszolgálati televízió.

A tévé beszámolója szerint Saron közölte, hogy új pártjának neve Nemzeti Felelősség (Ahrajut Leumit) lesz. Az izraeli miniszterelnök később a nap folyamán sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelenti döntését – közölték Saron munkatársai. A Jediót Ahronót című izraeli lap „példa nélkül álló politikai földindulásnak” nevezte, hogy a 77 éves politikus, egykori hadseregtábornok kilép a Likudból, amelynek maga is alapító tagja volt. (MTI)

Comments are closed.