Forrás: Magyar Hírlap

A múlt héten meglepetésre a Munkapárt elnökévé választották Amir Perecet

Február utolsó napján előrehozott választásokat tartanak Izraelben. Ariel Saron kormányfő nem akarja, hogy 2006 elvesztegetett év legyen, ezért minél korábban feloldaná a politikai patthelyzetet.

A múlt héten meglepetésre a Munkapárt elnökévé választották Amir Perecet, aki jó előre közölte: mielőbb felmondja az elődje, Simon Peresz által a Likuddal kötött koalíciós megállapodást. Amir Perec pártelnöki minőségében először találkozott tegnap Ariel Saronnal Tel-Avivban. A megbeszélés után elmondta: közölte a kormányfővel, hogy válasszon február vége-március vége között egy dátumot a választások megtartására. „Minél előbb, annál jobb” – mondta.

Ariel Saron korábban eltanácsolta Perecet a választások siettetésétől. „Miután azonban rájöttem, hogy a meglévő politika struktúra szétesőben van, arra következtetésre jutottam, hogy az ország legjobb érdekét az előrehozott választások szolgálják, olyan korán, ahogy lehetséges” – mondta a kormányfő még a találkozó előtt a Jediot Ahronot című lap tegnapi számában megjelent interjúban.

A találkozó után az izraeli hadsereg rádiója már közölte is: a kormányfő, miután úgymond, szabad kezet kapott Amir Perectől a dátum kijelölésére, február 28-át választotta. Saronnak nem maradt más lehetősége. Amir Perec ugyanis a tegnapi találkozó előtt begyűjtötte a kormány nyolc munkapárti miniszterének előre aláírt lemondó levelét. Ha a kormányfő ellenezte volna a gyors választásokat, akkor elővette volna a zsebéből a lemondó nyilatkozatokat. A választási dátumról hétfőn születik meg a végső döntés.

MH

Comments are closed.