Forrás: Népszava

Az izraeli befektetők jelenleg elsősorban a magyar ingatlanpiacon aktívak. A napokban Izraelben járt magyar politikusok, üzletemberek egyebek meleltt a gazdasági kapcsolatok szélesítéséről, bővítéséről tárgyaltak. Különösen a kockázati tőke alap létrehozásában és a kutatás fejlesztésben elérhető együttműködésben várnak a felek jelentős előrelépést.

Az izraeli-magyar kapcsolatok fontosságát jelezte, hogy Moshe Kacav államfő és Ariel Sharon miniszterelnök is fogadta Szanyi Tibort, a Gazasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) államtitkárát a két napos program során.

Izraeli befektetők ma még elsősorban a magyar ingatlanpiacon aktívak, ami örvendetes, de mindenképen nyitni kellene a magas technológiai (hi-tech) együttműködés felé is, megteremtve a tudományos kutatók, kutatások összehangolásának lehetőségét – nyilatkozta a Népszavának Szanyi Tibor. Magyarország egyike volt annak a nyolc meghívott államnak – többek között az USA és Kína mellett -, amelyek részt vettek a Gate way című rendezvényen. Egyetemek tanszék- és a Magyar Tudományos Akadémia intézetvezetői tárgyaltak izraeli kollégáikkal. Közös, illetve izraeli kutatás-fejlesztési programok jöhetnek létre a megbeszélések nyomán. A Corvinus Rt. vezetői izraeli-magyar kockázati tőke alap létrehozásáról tárgyaltak. Az alap olyan ötleteket karolna föl, amelyek megvalósítása a két országban, vagy harmadik államban is jó üzletet jelenthetnek. A szakpolitikus úgy vélte, jövőre a közös kockázati tőke alap megvalósulhat.

Az izraeli közlekedési miniszterrel egyebek mellett arról tárgyalt Szanyi Tibor, hogy a nemzeti légitársaságok mellett a „fapados”, vagy diszkont légitársaságok is repülhessenek izraeli és magyarországi légikikötők között. Ez a lépés tovább növelhetné a két ország közötti idegenforgalmat – húzta aláaz államtitkár. Izrael hamarosan marketing kampánnyal igyekszik majd a magyar turisták érdeklődését fölkelteni a közel-kelei ország iránt.

Bihari Tamás

Comments are closed.