Forrás: Heti Válasz

. évfolyam . szám,

A párizsi utcaharc kismiska, Gyurcsány Ferencnek sokkal jobb ötlete van, hogyan lehet lángra lobbantani egy egész országot. És még csak bevándorlókra sincs szükség, sőt, igazából egyemberes a feladat, elegendő, ha a miniszterelnök totálisan elhibázza a társadalmi jövő képét.

De most legalább azok számára is érthetővé válhat, hogy mi a különbség a magyarországi jobb- és baloldal között, akik egyébként nagy ívben nem kerülik a politikát, és híradót is csak azért néznek, mert hátha miniszoknyában van a kereskedelmi álmeteorológus hölgy. Persze lehet, hogy valójában nekik van igazuk, és nem is kell tudni róla, hogy melyik helyettes államtitkárt menesztették éppen, vagy hogy hívják a munkaügyi tárca első emberét. És még mindig jobb a jótékony tudatlanság, mint a gyűlölettől átitatott egyirányú „tudás”, amely a különböző betelefonálós műsorok tanúsága szerint akut csőlátást okoz, és olyan sommás ökörségekben ölt formát, mint például az az ítélet, miszerint a köztársasági elnök szélsőségesen jobboldali, mivel fogadta Orbán Viktort.

Csak hát az a probléma, hogy a közvélemény-kutatásokban passzívaknak hívott népeket igazi gazdasági meg politikai programokkal se pró, se kontra nem lehet meggyőzni. Azért passzívak. Nekik hiába magyarázza bármelyik párt, hogy államháztartási hiány, meg euró vagy közigazgatási reform, legfeljebb igazolva látják magukat, hogy tényleg jól döntöttek, amikor végleg leszoktak a fejfájdítós aktuálpolitikáról. Ide huszonhárommillió román kell, meg a hazudik szó fáradhatatlan emlegetése.

Talán ezért szoktak a politikusok akkor nagyot hibázni, amikor igazán komoly dolgokról beszélnek. Mintha lanyhulna ilyenkor az önfegyelem, hiszen az istenadta nép úgy sem figyel, vagy ha figyel, akkor meg úgy sem érti, miről is van szó. Mindenesetre hálásnak kell lennünk ezekért a véletlenül őszinte pillanatokért, mert ha a jelenkor nem is, az utódok talán majd szép pontosan összerakják, hogy milyen is volt ennek vagy annak a korszaknak a politikai elitje. Gyurcsány Ferenc például nagyon érdekes adalékkal szolgálat önnön kórképéhez.

El kell dönteni, hogy milyen szociális viszonyok, milyen társadalmi szerkezetben jöjjenek létre, milyen irányba vigyük a tudomány, az oktatás, a nemzeti kultúra ügyét, milyen legyen az egészségjavak megosztása – fogalmazott a kormányfő. A másik kérdés: milyen Magyarországot akarunk a következő tizenöt évben. Itt az ideje, hogy a „fontolva változtató ország befektessen az emberbe”. A nemzeti fejlesztési terv véglegesedő változata azt a célt szolgálja, hogy „együtt tartsa a társadalmat”. Ezért a miniszterelnök jelezte: a kormány a forrásokat a legszegényebbek és az „elöl haladók” felé kívánja csoportosítani. Előbbiekből középosztályt kell csinálni, utóbbiaknak pedig lehetőséget adni arra, hogy fejlesszenek, terjeszkedjenek külföldön is, idehaza munkahelyeket teremtsenek, javaikból erősítsék a civil és karitatív viszonyrendszereket. „Ágy lesz ebből összetartó és versenyképes ország” – zárta mondandóját Gyurcsány Ferenc.

Félelmetes. Méghozzá azért félelmetes, mert nem tudni, hogy Gyurcsány Ferenc szándékosan kavarja, vagy tényleg ennyire nem ismeri az országot, ahol velünk együtt él. Végül is mindegy, mert ha a következő esztendőkben a Magyar Szocialista Párt mindenképpen a társadalom legaljának és legtetejének izmosításán fog dolgozni, akkor nem, hogy az eurótól, de talán a demokráciától is elbúcsúzhatunk. Ha csak a szocialisták nem tudnak valamit, ami a franciáknak nem jutott eszébe az elmúlt két hétben.

Magyarországon ugyanis az úgynevezett középrétegből kellene valódi középréteget csinálni. A tényleg európai országokban ez a réteg a fejlődés motorja, a középpolgár cipeli a hátán a kultúrát, működteti a gazdaságot, eteti az adórendszert, egyszóval ő az ideális honfi, akire lehet a jóléti államot alapozni. Idehaza viszont kicsinyt másként alakult a történelem, és az MSZP elődpártjának majd félévszázados munkálkodása elemi csapást mért a polgárságra. Ami meg aztán a középosztály címszó alatt a rendszerváltásig fennmaradt, szépen lecsúszott a gazdasági mutatókkal egyetemben, hogy a kilencvenes évek közepére nem is nagyon maradt belőle. A helyzet azóta sem javult sokat, bár a Fidesz-kormány megpróbálkozott a lehetetlennel, csak hát négy esztendő alatt képtelenség egy eltűnt társadalmi osztályt újrateremteni.

A szocialista program értelmében tehát a jómódúak még tehetősebbek lesznek, míg a teljesen leszakadt rétegek jó esetben félig-meddig fölzárkóznak a kevésbé lecsúszottakhoz, közben pedig az a néhány polgár, aki megpróbál polgárként élni, szintén csatlakozik az alsóházhoz. A társadalmi piramis közepe meg szépen kiürül, s az egyébként is egészségtelen rétegződésben végképp szegényekre és gazdagokra szakad az ország. A pórnép meg a városi proletáriátus amilyen hirtelen tud lenni, a végén megunja, hogy csak a televízióban láthat habzsidőzsit, s mivel munkája nincs, ráér, elégedetlenkedő unalmában fölgyújt egy parkoló autót. Majd még egyet. Persze az is lehet, hogy Gyurcsány Ferencnek egyszerűen csak van egy álma, amelyben kísértet járja be Európát.