Konzervatív nőkonferencia Budapesten
Gavra Gábor 2005. november 9. 07:44
Munkahely vagy munkahelyi kizsákmányolás? címmel rendezett konferenciát az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom. A Hírszerző kíváncsi volt a magyar konzervatívok nőket sújtó munkaerő-piaci hátrányokkal kapcsolatos álláspontjára, ám erről keveset tudtunk meg. A kapitalizmus gátlástalanságáról és a marxizmus mételyéről annál többet.
Spirituális alapon álló szociális piacgazdaságot akarunk vagy anarchiát, forradalmat, bolsevizmust, nácizmust, világháborút? Mi az a „neoliberális ellenforradalom”? Hogyan támogathatjuk tevőlegesen a Fidesz 2006-os kampányát? Ezekre a feszítő kérdésekre is választ kaptunk konferencián, melynek vendégei között éppúgy megtalálhatóak voltak a holokauszt-tagadó brit történészt népszerűsítő televíziós személyiségek, mint az Orbán-kormány gazdaság- és társadalompolitikai agytrösztjének kitűnőségei.
Több pénzt a szervezetnek!
Az Asszonyok a Nemzeti Egységért a kilencvenes évek közepétől fejti ki tevékenységét sajátos, hangsúlyozottan vallásos alapon álló jobboldali civil szervezetként. Célja eredetileg a (ma már csak nyomokban létező) jobboldali pártok összefogásának elősegítése volt; ezek megsemmisítése után (tehát az utóbbi fél évtizedben) leginkább Fidesz-közeli politikusok és jobboldali értelmiségiek számára szerveznek fórumokat. A 2002-es kampányban többek között Kövér Lászlót, Dávid Ibolyát és Mikola Istvánt látták vendégül.
Ezúttal nélkülöznünk kellett a Fidesz-prominensek jelenlétét; ehelyett ismert jobboldali értelmiségiek osztották meg avantgárd nézeteiket közönségükkel a magyar és általában a nyugati társadalmat sújtó „roppant súlyos értékvesztés”, a „a határokat átlépően gátlástalan nemzetközi tőke” és a marxizmus által az elmúlt évszázadban okozott tragédiák tárgykörében.
A konferencia tulajdonképpeni tárgyáról, a nők munkaerő-piaci helyzetéről elvétve esett szó. Pedig külön aktualitást adott a témának, hogy a Fidesz minapi szövetségi gyűlésén a párt első számú női frontemberévé előlépett Pelczné Gáll Ildikó szájából nehezen követhető, de nyilván jelentős üzenetek hangzottak el a keresztény családmodell és a nők munkahelyi diszkriminációja tárgykörben.
A konferencia a leginkább azzal kapcsolódott a szövetségi gyűléshez, hogy minden hozzászóló fontosnak tartotta kijelenteni: az ország „tragikus” demográfiai helyzetétől kezdve az iskolázott nőket, vagy éppen az iskolázott gyermekes anyákat sújtó munkaerő-piaci diszkrimináción keresztül a munkahelyi stressz csökkentéséig (!) mindent az országban bekövetkező mielőbbi „változással” látnának megoldhatónak.
Kedves hallgatók
Bogár László A hallgatóság zömmel kedves, belvárosi és budavári nénikből, valamint kis számú, hasonló korú úriemberekből állt. Itt keveset látni az ezredfordulón orbánistává lett radikális jobboldaliak (így az időnként Budapest utcáin különböző dolgok betiltásáért vagy más céllal megjelenő polgári körös hardcore) mindent átható frusztrációjából.
A Fidesz kilencvenes évek második felében és 2001-2002-ben a párthoz csapódott támogatói köre közötti közös nevező a konferencia tanulsága szerint egyrészt a még mindig bálványozott Orbán Viktor személye, másrészt a Demokrata című hetilap, illetve a Bencsik András által kiadott Demokrata Video Televízió című DVD. Orbán és Bencsik olyan igazodási pontok, melyek alapján szót ért egymással a polgári oldal itt felvonult elitje és az utcai harcokban megfáradt hazafiak széles tömegei.
Az előadók kiválasztása messzemenően alkalmazkodott a közönség összetételéhez. A maguk szakterületén elismert értelmiségiek a demográfia, a pszichiátria és a közgazdaságtan területén már bizonyítottak, ám most ennél fontosabb, hogy kivétel nélkül lesújtó véleménnyel vannak a „modern rabszolgaságért”, a magyar népesség 2050-ig várható drasztikus csökkenéséért, a hazai munkavállalók korai elhalálozásáért, valamint a „ma még csak verbális”, ám egy 2006-os baloldali győzelem esetén akár valóságossá is fajuló „polgárháborúért” felelőssé tett „neoliberális ellenforradalomról”.
Apokalipszis tegnap
A multinacionális cégek gátlástalan önzése, a liberális kapitalizmus és az azt kiszolgáló kereskedelmi média nyomása következtében a magyar társadalom „roppant súlyos értékvesztésen” ment keresztül a huszadik században. A nyugati világban torát ülte a liberális kapitalizmus, mértéktelen önzésével társadalmi béke helyett anarchiát, forradalmakat, bolsevizmust és nácizmust szabadítva a világra. A kapitalizmus kritikáját pedig kisajátította magának a marxizmus, holott a katolikus egyház gondolkodásában XIII. Leó pápa Rerum Novarum enciklikája óta jelen van a társadalom problémáinak kezelése.
Krómer István, az Orbán-kormány idején a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ helyettes vezetője egyenesen úgy látja, hogy VI. Pál pápának a kapitalizmus vadhajtásainak nyesegetésében vállalt állami szerepvállalásról szóló szavai Orbán Viktor visszaállamosítási elképzeléseit igazolják.
Még sarkosabban fogalmazott Bogár László, aki 1990 után az Antall-kormány Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának, 1998 és 2002 között pedig az Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalának politikai államtitkára volt. Szerinte az ezredfordulón a magyar munkavállalókat csak az 1950-es évekhez hasonló „kizsákmányolás” sújtotta; az általuk megtermelt nemzeti jövedelem és a munkájukért kapott reálbérük közötti különbség ebben a két időszakban volt a legnagyobb.
Az általános válság háttere
A csúcsot 2000-ben, az Orbán-kormány hivatali idejének harmadik évében érte el a „kizsákmányolási együttható”, ám ez a tény valahogy reflektálatlanul maradt ezen a délelőttön. Bogár László csupán annyit jegyzett meg, hogy 1955 és 1957 között Nagy Imre, majd Kádár János, míg 2001 és 2003 között Orbán Viktor és Medgyessy Péter mérsékelte a magyar munkavállalók kiszipolyozását. Az ebből adódó párhuzamokat és következtetéseket a neves közgazdász a közönségre bízta.
Vesszőfut, vesszőfut, vesszőfut
Rövid szünet után aztán Matúz Gábor, az Éjjeli Menedék című, David Irving brit holokauszt-tagadó történész szerepeltetése miatt megszüntetett közszolgálati tévéműsor egykori munkatársa osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal a jobboldali műsorkészítők televízió-beli vesszőfutásáról. A munkavállalók helyzetével műkedvelői szinten foglalkozó jelenlévőket láthatóan ez az előadás kötötte le a leginkább. A polgári szolidaritás eszerint elsősorban a jobboldali médiaelit irányában érvényesül.
