Forrás: Népszava

Gyurcsány Ferenc apósának, Apró Antalnak a nevét fűzte bele október 23-i ünnepi beszédébe Pokorni Zoltán. Pedig a Fidesz alelnöke, a párt egyik legmérsékeltebbnek tartott politikusa három évvel ezelőtt éppen azért volt kénytelen egy évre visszavonulni az aktív közélettől, mert kiderült, édesapja együttműködött az állambiztonsági szolgálatokkal.

„Kölcsönös gyanakvás és félelem árnyékolja be az ünnepet, bizalomra való képesség, összefogás, egyetértés helyett” – Pokorni Zoltán szavai ezek, melyek az idei október 23-i megemlékezésen hangzottak el. A Fidesz alelnöke szerint mintha éppen 1956 lényege hiányozna, a mindent elsöprő nemzeti egyetértés, az „aki magyar velünk tart élménye”, amely két hétre megmámorosította a lelkeket és olyan helytállásra, együttműködésre sarkallta az embereket, amely az egész világ csodálatát kiváltotta.

Pokorninak nyilván nem szóltak, hogy ne említse a gyanakvást és a félelmet, s arról sem, párttársai miről fognak beszélni az évfordulón. Kövér László például azt mondta, hogy „hatvan éve alattomos, mocskos kis háború folyik ez ellen a nép ellen”. Az ország jelenlegi vezetésének Kövér ünnepi beszéde szerint az a célja, hogy „tulajdontalanná, kiszolgáltatottá tegyen bennünket, hogy könnyebb legyen uralkodni rajtunk”.

Nem tudni azt sem, egyeztettek-e Pokornival párttársai akkor, amikor az ünnep után Áder János a parlamentben nehezményezte, hogy Gyurcsány Ferenc meglehetősen visszafogottan beszélt „56 értékeléséről. Mint a Fidesz frakcióvezetője fogalmazott: ilyen családi háttérrel megérti a kormányfőt. „Mert való igaz, hogy közöttünk élnek október 23-a örökösei is, mint ahogy (…) november 4-e örökösei is” – mondta Áder. Gyurcsány a családi hátterét érintő megjegyzésre közölte: elkeseredve látja, hogy „azt vágja a fejemhez, hogy szeretek, és elvettem egy lányt, akinek kommunista volt a nagyapja”. „Jól értem én, pusztán attól (…). hogy Apró Antal unokáját elvettem és vele egy tisztességes, jó házasságban élek, neveljük gyermekeinket, ezért tőlem a Fidesz önmagát polgárinak mondó pártjának frakcióvezetője elvitatja demokratikus meggyőződésemet?”

Érdekes módon éppen Pokorni említette ünnepi beszédében Apró Antal nevét, mondván „a Kádár-rendszer alatt kevesek titkos ünnepe volt 1956, a többség gyakorta meg is feledkezett róla, a sajtó pedig szokásához híven teljesen másról beszélt, például 1970. október 23-án a Népszabadság arról adott hírt, hogy Apró Antal hazatért Moszkvából, a KGST tanácskozásáról”. Pedig, ha valakinek, Pokorninak értenie kellett volna, hogy egy politikust nem minősít az, hogy ki az apja, apósa, vagy más hozzátartozója. A Fidesz politikusa ugyanis éppen édesapja ügynökmúltjának nyilvánosságra kerülése miatt vonult ki csaknem egy évre a közéletből.

A liberális fideszes

Az ellenzéki párt jelenlegi alelnökétől általában idegenek a Kövéréhez hasonló megnyilvánulások; Pokorni – a sokszor emlegetett párton belüli munkamegosztásnak megfelelően – mérsékelt, liberális hangot üt meg. Ha Áder vagy Kövér odacsap, várható, hogy jön Pokorni és simogat. Persze a négygyermekes, magyar-történelem szakos tanárnak is „eldurrant már párszor az agya”; még pártelnökként 2002 májusában azt találta mondani, hogy a Fidesz ebben a ciklusban hosszútávfutásra rendezkedik be: „úgy kell futnunk, hogy az előttünk izzadó kormánypártiak a tarkójukon érezzék hűvös leheletünket”.

A Fideszbe viszonylag későn – éppen a nagy kilépések idején – 1993 végén belépő Pokorni csaknem minden fontos tisztséget betöltött már pártjában. Volt frakcióvezető-helyettes, frakcióvezető, alelnök, majd elnök, ma pedig újra a Fidesz négy alelnökének egyike. A pártpolitikát 1994-es képviselővé választásával felvállaló Pokorni 1988-ban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alapító tagjaként kezdte közéleti szerepvállalását. Eközben a PDSZ szóvivője, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának választmányi és tanácstagja. Éppen a Liga képviseletében vett részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában.

Pokorni tehát nem tartozott a párt alapítói közé, mégis rövid idő alatt meghatározó politikussá, s ezzel Orbán Viktor egyik potenciális riválisává vált. Pedig amikor szinte Fodor Gáborék távozásával egyidőben belépett, s egyúttal lemondott minden szakszervezeti tisztségéről, egy 7 százalékos eredményt elért párt oktatáspolitikai kabinetvezetője lett. A parlamentbe listáról jutott be 1994-ben, s rögtön frakcióvezető-helyettes, sőt 1997 őszétől már frakcióvezető lett. Ezzel párhuzamos pártbeli karrierje; Már 1994-től a Fidesz alelnöke, megintcsak később, már 2001 májusától a Fidesz elnöke. Pártbeli karrierje tehát párhuzamos volt a Fideszen belüli nagy átrendeződésekkel. 1993-ban éppen az SZDSZ-be átlépő Fodortól vette át az oktatási kabinet vezetését, majd a Fidesz kormányra kerülésével megkapta az oktatási tárca vezetését. Amikor pártja bukott, Pokorni – néhány hónappal később – ugyancsak kikerült az első vonalból. Majd már ebben a kormányzati ciklusban pártja népszerűségének emelkedésével Pokorni csillaga is újra felfelé ívelt.

Nem sokkal pártelnökké választása előtt 2001-ben Tölgyessy Péter így jellemezte Pokornit a 168 óra című lapnak: „Sosem tartozott a Fidesz legbelső magjához. Nem részese az első esztendők fiatal demokrata mítoszának, a kollégiumi csapatszellemnek. Visszafogottsága mindig is kicsit előkelő idegenné tette a pártban. Valami aprócska bizalmatlanság kezdettől körüllengte személyét. Oktatási miniszterként nem számított a Fidesz-hatalom főirányának igazi meghatározói közé. Ha most ő lesz a párt elnöke, az egyértelművé teszi, hogy a Fidesz-elit mindent alárendel választási győzelmének. Még harci ösztöneit is elfojtja, szerény és visszafogott lesz a kormányzati hatalom megtartása érdekében (…) A miniszterelnök legkézenfekvőbb pártbeli alternatívája épp Pokorni Zoltán. Most az Orbán-Kövér-vezetés mégis felmérte: az arculatváltást, a mértéktartó politizálást az oktatási miniszter személye nagyban hitelesítheti. Amennyiben ennek és a többi középre tartó lépésnek köszönhetően a Fidesz ismét nyer, akkor továbbra is Orbán Viktor a miniszterelnök. Ha pedig veszít, akkor Pokorni – pártelnökként osztozván a felelősségben – kevésbé lehet jövőbeli kihívó, mint ha megmaradna egy félreeső tárca élén. Ágy tehát a cserével csak növekszik a Fidesz igazi irányítóinak befolyása.”

Tölgyessy véleményével összhangban sokan „strómant” látnak Pokorniban, akit a Fidesz tényleges vezetői – Orbán, Áder, Kövér – érdekeiknek megfelelően helyeztek ilyen-, vagy olyan posztokra. Eszerint valódi hatalma és befolyása mindössze 2001 nyarától 2002-es lemondásáig tartott, amikor a párt elnöki tisztét töltötte be. Emiatt le kellett mondania kedvelt posztjáról, az oktatási miniszterségről. Ugyanakkor az oktatási tárca vezetőjeként is kénytelen volt jó néhány olyan intézkedést tenni, amelyekkel korábban, a PDSZ vezetőjeként maga sem értett egyet. Ilyen volt az első diploma megszerzésének a kormányprogramban is szereplő ingyenessé tétele, illetve a hitoktatás védett iskolai időben való bevezetése. Éppen Pokorni volt az, aki például a Dabas-Sári ügyben a „90-es évek elején még mint szakszervezeti vezető sokakkal együtt tiltakozott az Antall-kormány hasonló törekvései ellen. Ugyanakkor nevéhez fűződik a felsőoktatási intézmények integrációjának megteremtése, és a diákhitel bevezetése is. Ő indította miniszterként a közoktatási minőségbiztosítási programot, s 2000-től kezdődően bevezette a Holokauszt emléknapot. Érdekesség, hogy 1994-ben a Fidesz érvelt leghangosabban a tandíj bevezetése mellett, s Pokorni maga is demonstrált az egyházi iskolák külön állami támogatása ellen. Már nem volt ugyan miniszter, amikor bejelentette, 2006-ig bevezetik a megújuló kétszintű érettségit, azt a vizsgát, amelyet ma a Fidesz bírál leginkább.

A kampányban

Pokorni 2001. július 15-ig vezette az oktatási tárcát, utódja politikai államtitkára, Pálinkás József, a Professzorok Batthyány Körének elnöke lett. Ettől kezdve szinte csak a párt és közelgő választási kampány szervezésével foglalkozott, Kövér László utódjaként. Már Kövér is azzal a céllal lett pártelnök, megválva titokminiszteri posztjától, hogy tehermentesítse Orbánt. Pokorni pártelnökké választása a Tölgyessy által említett folyamatba illeszkedett, a párt vezetői felmérték, hogy egy mérsékelt, középre húzó politikussal a Fidesz élén sikeresebben vehetik az előttük álló egy évet. Számításaik azonban csak részben teljesültek, hiszen sokkal inkább Pokorni idomult pártja hangvételéhez, mint fordítva.

A 2001 végi román-magyar megállapodást követő kampányban például idegengyűlölettel vádolta meg az ellenzéki szocialistákat. Amikor Kövér hazaárulással vádolta meg az ellenzéki pártokat, Pokorni azzal védte meg őt, hogy az MSZP-sek álbotránnyal kívánják elterelni a figyelmet arról a nyilvánvaló botrányról, amelyet Medgyessy Péter brüsszeli látogatása és állásfoglalása jelentett. Pokorni úgy nyilatkozott, szerinte nem a tünetet – a hazaárulózást -, hanem annak okait kell vizsgálni. Néhány nappal a voksolás előtt azt mondta: „a választások már eldőltek, az emberek többsége a lelke mélyén már meghozta a döntést, ha az eredmény még nem is ismeretes”. A két választási forduló között egy MSZP-SZDSZ rendezvényről azt mondta: „A Luxus Áruház és a Gerbeaud cukrászda között összegyűlt Mol-kisrészvényesek hada nézte, hogy a szociálisan érzékeny baloldal képviselői miként eszik az oroszkrémtortát”.

Talán legemlékezetesebb kijelentését azonban a második forduló éjszakáján tette Pokorni, amikor azt mondta: „a második fordulót ugyan megnyertük, de hogy ez elegendő-e arra, hogy a polgári erők kormányt alakítsanak, azt még ma Magyarországon senki sem tudja.” Ezzel néhány percre reményt adott ugyan híveinek, de az utána fellépő Orbán elrontotta a hangulatot: „Magyarország polgárainak mégoly kicsi, de létező többsége úgy döntött, hogy a szocialista világ irányába billenti a mérleg nyelvét.”

Pokorni hozta ugyanakkor tető alá az MDF-fel kötött választási megállapodást 2001 augusztusának végén, kerersztbe téve ezzel a Békejobb felé is kacsintgató mérsékelt jobboldalnak. Lényegében az akkori stratégia – csak egy szervezet legyen a jobboldalon – , a két párt által létrehozott közös lista okozta a választási vereséget, hiszen a Fidesz-MDF kapta 2002-ben a legtöbb mandátumot, de koalíciós partnere már nem maradt.

A nagy dráma

Kétségtelen hogy pártelnökként és frakcióvezetőként való rövid tündöklése jelentette Pokorni számára a politikai karrier csúcspontját – az oktatási miniszterség mellett. A Tölgyessy által előre jósolt bukás, ha más okokból is, de gyorsan bekövetkezett: 2002 július 3-án lemondott tisztségeiről, miután nyilvánosságra került, hogy édesapja együttműködött az állambiztonsági szolgálatokkal. Mindez néhány nappal azt követően történt, hogy a Magyar Nemzet megírta, Medgyessy Péter miniszterelnök a Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökségének volt szigorúan titkos tisztje. Pokorni június 18-án a parlamentben számon kérte a kormányfőn, hogy elhallgatta múltját: „Miniszterelnök Úr! Az ön személyes morális válsága a szabad Magyar Köztársaság eddigi történetének legfontosabb alkotmányos válságát jelentheti, ha ön nem tisztázza”. Két nappal később már a következőképpen vonta le a tanulságokat: Medgyessy Péter, a D-209-es számú ügynök erkölcsileg és emberileg megbukott, csak idő kérdése, hogy ez politikai bukását is elhozza. – Sok ügynök él ebben az országban portásként vagy vállalkozóként, de csak egynek jutott eszébe a miniszterelnöki pozíció betöltése – mondta Pokorni.

Két héttel később a Fidesz elnöke megrendülten, könnyek között jelentette be: édesapja együttműködött az állambiztonsággal. Pokorni Jánost 1952-ben államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták, majd 1953-ban 12 év börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban választás elé állították: vagy letölti a hátralévő 9 év börtönbüntetést vagy hajlandó jelenteni az állambiztonságnak. Pokorni elmondása szerint mindezt előző nap tudta meg apjától, miután sajtóhírek jelentek meg egy vezető fideszes rokonának érintettségéről. – Nem kívánom senkinek, hogy 40 évesen értesüljön ilyesmiről – mondta. Pokorni szerint édesapját 1989-ig zsarolták, „soha nem tudott kitörni ebből az ördögi körből”. Azt is mondta, hogy korábban nem volt benne indulat vagy érzelem az egykori titkos ügynökökkel, szt-tisztekkel szemben, most viszont igen komoly indulat van benne, márpedig egy pártot nem lehet indulatvezérelten irányítani. „Nem vagyok képes a parlamentben elvégezni a munkámat úgy, hogy az általam elvárható méltósággal tűrjem, hogy bárki a másik oldalról fölálljon és átkiabáljon öblös hangon, hogy kérdezd meg apádat, hogy is volt” – indokolt Pokorni. Mint fogalmazott, sem erkölcsi, sem politikai okok nem kényszerítik lemondásra, mégis megválik posztjaitól.

Ugyanezt mondták a Fidesz vezetői: ugyan sem politikai, sem morális indoka nem volt lemondásának, de ők megértik Pokorni emberi indítékait. Áder János úgy vélte, hogy a kormánypártok politikai tőkét kívánnak kovácsolni az esetből, de az ügyvezető alelnökként a párt élére kerülő politikus szerint a fideszeseket nem lehet megfélemlíteni. Kiderült az is, hogy Pokorni lemondásáról az elnökség konzultált Orbán Viktorral is.

A Pokorni által leadott tisztségek közül a pártelnökit majd” egy évig nem töltötte be senki. A pártot hivatalosan Áder János irányította ügyvezető alelnökként. A frakció vezetésére Pokorni Deutsch Tamást javasolta, Orbán azonban Ádert ajánlotta a frakció figyelmébe, s a többség őt választotta. Pokorni hosszabb ideig – néhány hónapig – átmenetileg visszavonult, majd eleinte mint oktatáspolitikus tért vissza. A hivatalos visszatérés a párt átalakulásának időpontja; 2003. május 17-én Pokornit a már Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnökévé választották, Schmitt Pállal együtt. De ekkora tért vissza pártja elnöki posztjára a polgári köröknél tett kirándulás után Orbán Viktor is. Hogy mennyire fajsúlyos Pokorni a pártban, jelzi, hogy idén júniusban újabb két alelnököt választottak, a súlytalan Varga Mihály és a senki által nem ismert, Pelczné Gáll Ildikó személyében.

Pokorni egy év elteltével fokozatosan magára talált, manapság ismét a szolidabb arcát mutatja a nyilvánosságnak. Tavaly nyáron ugyanakkor részt vett a Magyar Demokrata című lap jubileumi ünnepségén. Pokorni a rendezvényen úgy fogalmazott: az elmúlt tíz évben többször dühösen csapta le olvasás után a Demokratát, mivel másról, vagy másként írtak, mint ahogy ő tette volna, de készítőivel szemben soha nem táplált indulatot, szerette őket. Az ellenzéki párt alelnöke egyben kijelentette: „a radikális, egyenes, szókimondó tónusnak van helye a közéletben”.

Simon Zoltán

S. Z.