Forrás: NOL

R. Hahn Veronika, 2005. október 27. 00:00

Két évvel ezelőtt a Magyar Magic keretében a richmondi Orange Tree színházban három héten keresztül játszották Szilágyi Andor El nem küldött levelek című darabját.

A bemutatóra londoni lapok is felfigyeltek, a TheatreWorld például így fogalmazott: “Ilyen előadást ritkán lát az ember.” Szilágyi Andorra olyan mély benyomást tett a főszereplő, Gerard Bell, hogy nyomban elhatározta, új darabot ír számára.

Londonban a National Theatre stúdiójában és anyagi támogatásával, részben szakmai közönség előtt, illetve a Magyar Kulturális Központban most mutatták be A bárány megkísértése című darabot. A Szilágyi gesztusát “meghatónak és hízelgőnek” nevező Gerard Bell Leopold Blum szerepét alakította. A bécsi zsidó borbély láthatóan rosszul menő üzletébe 1919-ben, egy péntek este, röviddel zárás előtt betoppan egy leszerelt katona. A feszült, rossz idegállapotban lévő férfiről a néző könnyen kitalálja, hogy Hitlerről van szó. Blum a szüntelen antiszemita támadásokra bátran, bámulatos sztoicizmussal reagál. Igyekezetének csúcspontján a borbély különböző álbajuszokat ragaszt fel Hitlerre, hogy erőteljesebbé tegye arcvonásait. A zaklatott katona provokációnak tekinti, hogy a Herzl Tivadar-fazont is kipróbáltatja vele.

A John Terry rendezte darab nagy kérdése a “mi lett volna, ha?”. Leopold Blum élesre fent borotvájával egy csapásra megváltoztathatta volna a történelem menetét és egyben saját sorsát. Az epilógus felidézi Hitler életútját, és hozzáteszi, Blum és népes családja koncentrációs táborban pusztult el.

London, 2005. október

Comments are closed.