Forrás: ÉS

SZUROMI PÁL

Szirének, széljárások és szerelmesek

Tárlat

Az utóbbi hetekben valóságos Chagall-lázban égnek a szegedi honpolgárok. A Tisza-parti Vármúzeum ezúttal kivételes vizuális csemegéket kínál a látogatóknak. Elvégre Chagall kései litográfiasorozata, az Odüszszeia még sosem szerepelt közép-európai képtárakban (43 mű). Három súlyosabb, jellegzetesebb olajkép is társul a grafikai kollekcióhoz, mintegy ízelítőt adva az alkotó festészeti karakteréről (pl.: Szerelmespár hegedűssel, Zsidó tórával). Annyi bizonyos, csak fölöttébb ritkán várakoznak, sorakoznak ennyien a helyi múzeum bejáratánál.

Mintha a nagysikerű fővárosi tárlatoknak igazában Szegeden lenne a folytatásuk.

Ám miféle kapcsolata volt a biblikus szellemű Marc Chagallnak a szabadabb örökségű görög világgal? Az ötvenes esztendők elején két évet töltött e híres-nevezetes országban, ahol a táji, műemléki együttesek éppúgy megbabonázták, akárcsak a homéroszi eposzok mitikus, kozmikus kisugárzása. Innen hát az odüsszeuszi bolyongások, küzdelmek képi illusztrálása (1974-75-ben). Más kérdés, hogy az alkotó meglehetősen szabadon, öntörvényűen kezeli a költői narratívát. Meghagyja ugyan a legkülönfélébb figurális szituációk ok-okozati magját, csak egészében egy megejtően naiv, fantasztikus és telített mesevilág bomlik ki előttünk. Hiába a vaskos, szakadozott vonalvezetés, hiába a kifinomult színelemek poétikus kontrasztja, itt lényegében egy ösztönösen burjánzó, atmoszférikus víziórendszerről kell tudomást vennünk. Ne feledjük, a görög szobrászat is jócskán rájátszik Arisztotelész rigorózus logikájára. Mert a kontraposztos moduláció mégiscsak az önazonosság törvénye ellen munkálkodik.

Chagall grafikái ugyanúgy kamatoztatják a nyugati múzeumok szobrászati vagy vázaképi emlékeit, ahogy közvetlenebb élményeit is autentikusan felhasználja. Kiderül azonban, e mediterrán fényű litográfiák szerzője nem egészen azonos a zseniális olajfestmények alkotójával. Jelenleg ugyanis többségében egy rendkívül lazán, már-már hevenyészetten komponáló művésszel szembesülünk. Bizonyára nem véletlen az, hogy a szellemi szuverenitásra oly sokat adó Chagall pont az irodalmias kötődéseket veti a szürrealisták szemére. És most jórészt maga is ugyanebben a ketrecben lavírozik. Nem mond le a csoportos, népesebb jelenetek szapora ábrázolásáról, miként az alakok szelídebb, elevenebb érzelmi gesztusait is hitelesen tolmácsolja. Ennyi zsáneres, életszerű mozzanat pedig óhatatlanul eltompítja a mozgalmas látomások költői lendületét.

Habár ilyenképp se kell féltenünk a tisztes korú orosz, francia nagymestert. Hisz alkalmanként olyanféle „szerves”, szintetikus rajzi kombinációkat varázsol elénk, hogy akaratlanul is a mágikus, prófetikus festőre kell gondolnunk (pl.: A festő és Homérosz, Odüsszeusz és Pénelopé, Nauszikaá, Odüsszeusz sirámai, Lakoma Ménelaosznál, Sziszüphosz, Próteusz tájékoztatja Ménelaoszt, Eupithész). Mi több, ez a sorozat alkalmat kínál Chagallnak, hogy dinamikus, archaikus világképét tovább gazdagítsa. Úgyhogy átlós, labilis és angyali röptű figurális térhelyzetein már aligha lepődünk meg, nem is szólva a merész léptékváltások, a fantasztikus lények gyakori szerepeltetéséről. Szembetűnő ellenben, hogy e távoli vidékek templomos, táji megidézésénél többször is felbukkannak az íves, organikus föld- és létdiagramok.

Ezzel aztán az emberi sorsok talánya végül is a kozmikus régiók körmozgásába ágyazódik be.

Az Odüsszeia története telítve van megannyi romantikus, nosztalgikus vonással. Ahogy az itteni lapokon is félelmetes szörnyek, magasztos istenségek és változatos földi halandók váltakoznak előttünk. Nem lehet azonban nem észrevennünk, hogy a művész milyen előszeretettel fordul a csupasz, meztelen női testekhez. Igaz, Chagall szemléletében a szív, a szeretet és a szerelem mindig is kardinális jelentőséget kapott. Csakhogy a görögök legendás életszeretetével ez a vonzalom mégiscsak egy intimebb, erotikusabb és általánosabb érvényű formációba hajlott át.

(A kiállítás a szegedi Vármúzeumban látható október 30-ig, majd Pécsett, Debrecenben és Győrben mutatják be.)

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 42. szám