N. Kósa Judit, 2005. október 17. 00:00
Vaskos könyvvé állt össze az idén az úgynevezett Fesztiválnaptár. Tavasz óta figyelem, milyen elképesztően sűrű programkavalkád teríti be hétről hétre az egész országot. Folklórfesztivál és utcazenészek találkozója, várjáték és táncünnep, reneszánsz vigasság és barokk zenebona. Nem beszélve az egymás után sorakozó gasztronómiai eseményekről, a lepényeknek, a lekvároknak, mézeknek és gyümölcsöknek szentelt hétvégékről.
Nem csoda, persze, hogy így október közepén már az utolsókat lapozza az ember a Fesztiválnaptárban. Hűvös őszi napokra való – mondhatni: vitézi – programnak tűnik Az egri vár napja, amelyet épp mára hirdetett meg a Dobó István Vármúzeum. A múzeum, a látogatói toplisták örök dobogósa Bornemissza Gergely várkapitány és az 1552-es várvédelem emlékére találta ki a programot. A vár és az összes kiállítás ingyenesen látogatható, miközben megszakítás nélkül zajlanak a katonás mulatságok. Járőrverseny, ágyúlövés, történelmi színjáték szórakoztatja az érdeklődőket, de akadnak olyan „hagyományos” múzeumi foglalkozások is, mint Gárdonyi titkosírásának megismerése.
Ősziesen vegyíti a kültéri és beltéri programokat a Design Hét túrasorozata is. Mindazok, akiket érdekel az ezredforduló tárgykultúrája, igazi retrojárműveken, Oldtimer Setra és Mercedes buszokon járhatják végig értő kísérőkkel a modern dizájn legfontosabb lelőhelyeit. A járatok a pesti Erzsébet téri buszpályaudvar elől indulnak, onnan viszik ingyenes kirándulásokra a vállalkozó szelleműeket. Kedden lámpagalériákba visz az út, szerdán a divat műhelyeiben tesznek látogatást, csütörtökön a képzőművészet műhelyeit veszik célba – végigjárják a 125. születésnapját ünneplő Iparművészeti Egyetemet, a Ponton Galériát és a Várnegyed galériákat is -, pénteken pedig a legizgalmasabb „dizájnos” kávéházak következnek. Vasárnap egy nagyszabású divatbemutatóval zárul a rendezvénysorozat a Budapest Kongresszusi Központban.
Bizonyos szempontból múltbeli utazásnak tekinthető az a konferencia is, amelyet csütörtökön tart a Műcsarnokban a Belső-Erzsébetváros méltó megújításáért harcoló ÓVÁS! Egyesület. A megbeszélésen külföldi szakemberek ismertetik az európai nagyvárosok zsidónegyedeinek megmentéséért tett erőfeszítéseket, utána pedig a fővárosi VII. kerület jövőjéről esik szó.
Lám, ajánlónk végére csak eljutottunk kintről – bentre. Nincs mit tenni, az időjárás hamarosan végleg beparancsol minket a fűtött terekbe. De azért lesz még a hétvégén egy program, amelyet a kint és a bent határmezsgyéjére hirdettek meg. Vasárnap a Művészetek Palotájában a jeles napok, ünnepi szokások köré szervezett játszóházat tartanak felnőtteknek és gyerekeknek; az igen önkritikusan „Cifra palota” címet kapott rendezvény helyszíne ezúttal az „előcsarnok és kültér”.
?EGER, VÁR. Ma egész napos, ingyenes program a Dobó István Vármúzeumban.
DESIGN TÚRA. Buszos túrák a modern tárgykultúra felderítésére, információ a www.design7.hu-n található.
ZSIDÓNEGYED. Október 20-án, 14 órától konferencia a Műcsarnokban.
CIFRA PALOTA. Játszóház, táncház, interaktív programok ingyenesen a Művészetek Palotájában, október 23-án délelőtt 10 órától.

