Egy izraeli illetékes szerint minden bizonnyal lemondják az október 2-ára tervezett találkozót Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök között.
A névtelenséget kérő kormányilletékes szerint a találkozó lemondását a palesztinok kérték. Ugyanakkor elmondta, hogy az izraeli kormány lemondta a csúcstalálkozó egyik előzetes megbeszélését, hogy így tiltakozzon a Palesztin Hatóságnak a Gázai övezetből indított Izrael elleni rakétatámadásokkal szembeni tehetetlensége ellen. Abbász ezt követően közölte, hogy nem óhajt részt venni egy Saronnal való előkészítetlen találkozón. (MTI)

