Forrás: NOL

Az izraeli légierő keményen reagált a hét végi palesztin támadásokra

Munkatársunktól, 2005. szeptember 27. 00:00

Izraeli katonák tüzérségi lövegeket készítenek előKép: REUTERS – Stefano Rellandini Miközben az izraeli légierő folytatta a támadásokat a gázai övezetben, megtörtént az első összecsapás a Likud kormánypárt elnöki székéért Saron és Netanjahu között.

Húsz percig ült némán Ariel Saron izraeli kormányfő vasárnap késő este pártja központi bizottságának egyébként zajos gyűlésén, mert – bár ezt egyelőre a rendőrség nem erősítette meg – a párttársak szabotálták a mikrofonját. Saron végül dühösen távozott. Ágy a jelenlegi pártelnök kortesbeszéde nélkül kezdődött meg tegnap az a Benjamin Netanjahu volt pénzügyminiszter által kiprovokált szavazás, melynek célja, hogy a tervezettnél korábban, novemberben tartson a Likud elnökválasztást (ami egyben a miniszterelnök-jelölt meghatározásával is jár).

A jobboldali Likudot mélységesen megosztotta Saron gázai kivonulási akciója, Netanjahu a párttagok kiábrándultságát kihasználva szeretne újra a miniszterelnök lenni. „Nem a tiéd a Likud” – üzente beszédében a „Bibi”-nek becézett politikus Saronnak. A kormányfő ugyanakkor azzal érvel, hogy az előre hozott pártelnökválasztás öngyilkosság a Likudnak. Szerinte a központi bizottság tagjainak egy a margóra szorult, szélsőséges Likud és egy nemzeti konszenzusra építő, centrista Likud között kell választaniuk. Saron abban bízik: elég lesz politikai túléléséhez, hogy a lakosság körében magas a gázai kivonulás támogatottsága.

Amennyiben Saron veszít, elképzelhető, hogy új, centrista pártot alapít. Veresége lehetőséget nyújtana Netanjahunak, hogy bizalmatlansági szavazást kezdeményezzen ellene a parlamentben, és így előre hozott választásokra kerülne sor Izraelben – akár már jövő februárban. A felmérések szerint a Likud 3000 fős központi bizottságának 50,7 százaléka Netanjahut támogatja, míg Saront 42,3 százalék követi.

A hét végi palesztin rakétatámadások megerősítették Netanjahu kivonulásellenes érvelését. Az izraeli légierő azonban keményen visszavágott, s hétfő hajnalban is indított még újabb támadásokat: a hadsereg közlése szerint egy rakétakilövő állásként használt bekötőutat, továbbá különböző palesztin szélsőséges csoportok fegyvergyártó létesítményeit és fegyverraktárait támadták. Izraeli illetékesek közölték: folytatják az offenzívát, amíg a palesztin támadások be nem fejeződnek. Az izraeli katonai akció megindulása után a Hamasz – állítólag Mahmud Abbasz palesztin elnök dühös telefonhívásának hatására – azt ígérte: befejezik a rakéták kilövését. Az Iszlám Dzsihád azonban közölte: Izrael által nemrég megölt egyik vezetőjét támadásokkal fogja megboszszulni. A Haarec című izraeli lap megerősítette, hogy a palesztin fél lemondta Abbasz és Saron jövő vasárnapra tervezett találkozóját.

Comments are closed.