Forrás: Népszava

A Szderot dél-izraeli várost ért szombati rakétatámadás megtorlása nem egyszeri akció lesz, hanem hosszabb távú csapások sorozata – mondta Ariel Saron izraeli miniszterelnök a kormány tegnapi ülésén. „Minden eszköz megengedett, habár ügyelni fogunk, hogy ne sújtsuk a polgári lakosságot”, mondta. Az izraeli hadsereg, egyebek közt tüzérséget vont össze a gázai övezet északi részének határán és helikoptereket vetett be. Döntés született a „célzott likvidálások” felújításáról is.

Az izraeli megtorló támadások azután indultak meg, hogy a Hamász több mint harminc rakétát lőtt ki Szderot felé – szerencsére anélkül, hogy a támadásoknak halálos áldozatai lettek volna. A Hamász vezetők állítása szerint a rakétatámadások a szombati, Dzsabalija menekült-táborban történt robbanást voltak hivatott megbosszúlni, melynek 19 halálos áldozata és mintegy 80 sebesültje volt, és amelyért a Hamász Izraelt okolta. Izrael azonban határozottan cáfolta, hogy bármi köze lett volna a robbanáshoz és Mahmúd Abbász palesztin elnök is a Hamászra hárította a felelősséget. A palesztin belügyminisztérium szóvivője szerint a vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy a dzsebalijai robbanást a Hamász „bűnös hanyagsága” okozta. Időközben a szélsőséges szervezet vezetősége közölte, hogy továbbra is tartja magát a fegyverszünethez. A különböző palesztin szervezetek megegyeztek, hogy azonnali hatállyal véget vetnek az izraeli kivonulás után megkezdődött fegyveres felvonulásoknak. Az „Al Dzsezira” arab TV-állomás egyébként – mindeddig egyedülálló módon – néhány órával a dzsebalijai robbanás után egy magas rangú izraeli katonatiszttel készített interjút. A tiszt, Ejtan Szaruszi őrnagy kijelentette, hogy Izraelnek nem volt köze a robbanáshoz. Amikor a Hamasz szóvivője, Szami Abu-Zahari kijelentette, hogy „nem kíván reagálni az izraeli bűnöző fejtegetéseire”, a műsorvezető egykedvűen megjegyezte: „Ha nem akar, nem kell reagálnia” és a stúdió egy másik vendégéhez fordult.

Abbász nyílvánosan elítélte a Hamász akcióit azon a precedens nélküli ramallahi nagygyűlésen is, amelyet a „Palesztin Békekoalíció” rendezett szombaton este, párhuzamosan az izraeli baloldali és békemozgalmak jeruzsálemi nagygyűlésével és amelynek „Van partner a megegyezésre” volt a jelszava. A mindeddig precedens nélküli eseményen úgy Jeruzsálemben mint Ramallahban neves közéleti személyiségek vettek részt – a palesztinoknál maga Abbász és Ahmed Korei miniszterelnök is – és kölcsönösen video-felvételeket vetítettek a másik oldalon elhangzott beszédekről.

Az izraeli belpolitikai köröket most főleg az foglalkoztatja, hogyan hatnak a dzsebalijai események a Likud-párt tegnap este elkezdődött kongresszusára, amelyen dönteni kell a pártbeli előzetes választások időpontjáról. Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök már novemberben szeretné megrendezni a választásokat, hogy elmozdítsa Saront a párt és a kormány éléről. A felmérések szerint Netanjahu a küldöttek csekély többségének támogatását élvezi – de egyáltalán nem kizártak a meglepetések.

Népszava online

Comments are closed.