Forrás: Népszava

Ma délben helyezik örök nyugalomra Simon Wiesenthalt, a kíméletlen nácivadászt az izraeli Herzlija város Pinszker utcai temetőjében. Wiesenthal hétfőn halt meg bécsi otthonában.

Ausztria fővárosában szerda este több százan búcsúztak tőle. A szertartáson beszédet mondott Wolfgang Schüssel osztrák kancellár, Michael Häupl, Bécs főpolgármestere és Ariel Muzicant a bécsi zsidó közösség vezetője is. „Mentor és tanár volt, olyan személyiség, aki példát mutatott nekünk. Próbálunk nyomdokába lépni, de ez gyakran meghaladja képességeinket.”

Még halála után néhány nappal is sokan méltatták a „világ lelkiismeretét”. Móse Kacav, Izrael államfője szerint Wiesenthal az emberség, a szabad és demokratikus világ képviselője volt, korának legnagyobb harcosa, aki életét a rasszizmus, anti-szemitizmus elleni harcnak szentelte, és azon fáradozott, hogy jobb világot teremtsen a következő nemzedék számára. Helmut Kohl egykori német kancellár szerint Wiesenthal hangja hiányozni fog. Kohlt mindig megérintette, hogy kérlelhetetlenül harcolt az igazságért. „Örülök, hogy megtisztelt tanácsával, s kitüntetett barátságával.” George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke közleményben emlékezett meg Wiesenthalról, aki „fáradhatatlan, és könyörtelen szószólója volt az igazságnak, aki életét annak szentelte, hogy leleplezze a náci gyilkosokat és elősegítse a szabadságot. Wisenthal az igazságért harcolt, és a történelem megőrzi emlékezetében. Kofi Annan ENSZ főtitkár szerint igazságot szolgáltatott a holokauszt áldozatainak számára, és fontos üzenetet küldött: nem lehet büntetlenül hagyni a népirtást, s az emberiség elleni bűntetteket.

Jacques Chirac francia államfő a jog és igazság fáradhatatlan harcosának nevezte, míg Heinz Fischer, Ausztria elnöke szerint Wiesenthal üzenete az egészvilágot bejárja. Wiesenthal neve egybeforrott az igazságossággal és előmozdította a toleranciát és a megértést. 2004 februárjában II. Erzsébet brit királynő tiszteletbeli lovagi címben is részesítette Wiesenthalt.

Rózsahegyi Péter

Comments are closed.