Forrás: Magyar Hírlap

Simon Wiesenthal, a híres nácivadász halála

Sokak által vitatott, de megkerülhetetlen és kétségtelenül jelentős életművet hagyott hátra Simon Wiesenthal. Azért a hatmillió emberért harcolt, akinek más talán soha nem szolgáltatott volna igazságot.

„Amikor vége lett a holokausztnak és az egész világ hazament felejteni, egyedül ő maradt, hogy emlékezzék. Ő nem felejtett. Ő lett az áldozatok állandó képviselője, aki eltökélte, hogy az igazságszolgáltatás elé állítja a történelem legnagyobb bűntet-tének elkövetőit” – így jelentette be tegnap Simon Wiesenthal Bécsben bekövetkezett halálát Marvin Hier rabbi, a Los Angeles-i Wiesenthal Központ egyik alapítója és vezetője.

Nem bosszút, igazságot akart

A 96 éves korában, álmában elhunyt Wiesenthal már életében legendává lett: csaknem hat évtizeden át üldözte a világ legbarbárabb bűncselekményeit elkövető nácikat. Ő maga élete végéig cáfolta, hogy a bosszúvágy űzte volna: csak az igazságot akarta. „Én személy szerint mindenkinek megbocsáthatnék, de a meggyilkolt milliók nevében ezt nem tehetem” – mondta a nácivadász, akit a holokauszt lelkiismeretének neveztek.

Simon Wiesenthal az akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, ma ukrajnai Lviv (Lwów, Lvov, Lemberg) közelében született zsidó kereskedők fiaként 1908. december 31-én. Prágában és Varsóban tanult, 1932-ben szerzett mérnöki diplomát. A Szovjetunióban gyakornokoskodott, majd saját vállalkozásba kezdett volna Lvivben. Aztán jöttek az oroszok – a Molotov-Ribbentrop-paktum után -, majd a németek, s mindegyikükkel jött a terror. Wiesenthal összesen öt koncentrációs tábort járt meg, kétszer a véletlen mentette meg a kivégzéstől. Csaknem száz rokona veszett oda, némelyikükkel az orosz NKVD, a kommunista titkosrendőrség végzett.

„Pár évet” rászánt a feladatra

Wiesenthal negyvenöt kilós volt, amikor az ausztriai Mauthausenben az amerikaiak felszabadították. Felesége, Cyla – akit 1936-ban vett el – szőke hajának és hamis lengyel papírjainak köszönhetően megúszta a lágereket. Férjével – aki sokáig halottnak hitte – csak a háború után találkozott újra. Örökre együtt maradtak, Cyla két évvel ezelőtt halt meg.

Wiesenthal a világégés után azt gondolta, hogy igazságszolgáltatás nélkül nincs szabadság, és eltökélte, hogy „pár évet” rászán erre a feladatra. Végül egész élete erről szólt. Először az amerikaiaknak dolgozott: rögtön lediktálta nekik 91 hóhér nevét. Az ausztriai Linzben 1947-ben segített létrehozni egy információs központot, amely a bűnösökről gyűjtött adatokat. Jött az ítélet napja Nürnbergben, de sokan nem kapták meg méltó büntetésüket. A forrósodó hidegháború lassan levette a napirendről a nácivadászatot és a holokausztot. Az elkeseredett Wiesenthal 1954-ben bezárta a linzi irodát, de nem adta fel. Munkatársaival végül több mint ezerszáz háborús bűnöst juttatott a bíróságra.

Fogások és csalódások

A legnagyobb fogás kétségtelenül Adolf Eichmann volt, az Endlösung (végső megoldás), azaz a zsidók kiirtásának levezénylője, a magyar zsidók végzete, akit az izraeli titkosszolgálat emberei 1960-ban fogtak el Argentínában. Sokan állították, hogy Wiesenthal magának akarta kisajátítani Eichmann elfogásának dicsőségét. Valóban mondta, hogy ő már 1954-ben ismerte Eichmann hollétét, és szorgalmasan küldözgette jelentéseit Izraelnek, de a háborús bűnös kézrekerítését mindig csapatmunkának ismerte el.

1958-ban felbőszítette valaki, aki azt állította, hogy Anna Frank, a Bergen-Belsenben meggyilkolt holland tizenéves lány nem is létezett, naplója pedig hamisítvány. Wiesenthalnak öt évébe került, míg 1963-ban felkutatta Karl Silberbauer osztrák rendőrt, gestapóst, akinek vallomása tisztázta az ügyet.

Nagy fogásai közé tartozott Franz Stangl, Treblinka és Sobibor parancsnoka: Brazíliában fogták el, börtönben halt meg. Szerepe volt Klaus Barbie, a lyoni hóhér elfogásában is – de élete nagy csalódása volt, hogy nem sikerült a nyomára akadnia a később Dél-Amerikában elhunyt Josef Mengelének, az auschwitzi halál angyalának és Heinrich Müllernek, a Gestapo főnökének. Megtalálta viszont Hermine Ryant, egy New York-i háziasszonyt, aki Majdanekben több száz gyerek meggyilkolásához asszisztált: 1973-ban kiadták az NSZK-nak, ahol életfogytiglant kapott.

Ütközések a politikával

Ausztriában, Bécsben, ahol létrehozta információs központját, nem volt éppen népszerű: jelenléte az osztrákokat saját második világháborús szerepükre emlékeztette. Amikor az 1970-es évek közepén az ugyancsak zsidó Bruno Kreisky kancellár kormányának néhány tagját is náci múlttal vádolta, kitört a vihar. Kreisky nemcsak azt vetette szemére, hogy „saját fészkébe piszkít”, hanem – tévesen – azt állította, hogy Wiesenthal a túlélés érdekében együttműködött a nácikkal. Simon Wiesenthal nemcsak az osztrákokkal, hanem a Zsidó Világkongresszussal is öszeveszett, mert nem volt hajlandó háborús bűnösnek bélyegezni Kurt Waldheimet, a volt ENSZ-főtitkárt, majd Ausztria államfőjét. Mint mondta, ő többször lemondásra szólította fel Waldheimet – aki náci tiszt volt -, de háborús bűnöket nem tudott rábizonyítani.

Bécsi információs központja után 1977-ben Wiesenthal Los Angelesben (később Jeruzsálemben, Párizsban, New Yorkban, Torontóban és Buenos Airesben is) irodát nyitott, nyilvántartásában csaknem kilencvenezer név szerepelt. Harcolt a holokauszt-túlélők jogaiért is, elérte, hogy a romák is helyet kapjanak a washingtoni Holokauszt Emléktanácsban, és felkutatta azokat az egykori nácikat, akik „megérdemelt nyugdíjban” részesültek. u

u Wiesenthal és munkatársai hatalmas nyomozómunkát végeztek, de rendkívüli mértékben támaszkodtak a világban mindenütt lévő fülekre és szemekre: közemberek, újságírók, emberi jogi aktivisták, túlélők, szemtanúk és sokan mások – néha az exnácik is – állandóan tájékoztatták irodáit arról, hogy kit és hol láttak a keresett emberek közül, mit hallani róluk, és így tovább.

2001-ben befejezte küldetését

Wiesenthal életéről film készült, kitüntették egyebek közt brit lovagi címmel és francia becsületrenddel. Ő maga 2001-ben befejezettnek nyilvánította küldetését, a jeruzsálemi központ azonban Utolsó esély névvel programot indított a Kelet-Európában élő volt nácik felkutatására. Tavaly hazánkban is együttműködésre buzdította a lakosságot, tízezer eurót ígérve annak, aki a bűnösök hollétéről tájékoztat. (A pénz csak akkor jár, ha az illetőt perbe fogják és elítélik). Részben a vérdíj

miatt az Utolsó esélyt sokan bírálják.Idehaza fel is függesztették, miután Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos kételkedett az adatok továbbításának jogszerűségében. Más kérdés, hogy épp e program keretében került elő az Ausztráliában élő Zentai Károly, akit egy 1944-es gyilkosság miatt idehaza szeretne látni a hazai igazságszolgáltatás.

Wiesenthal halála valószínűleg lezár egy korszakot is. Él még néhány öregember, akit el lehet fogni és el lehet ítélni, de a nácik bűne, a holokauszt lassan az emlékezetre és az emlékezőkre marad. Wiesenthal mondta: „A legfontosabb, amit elértem, hogy életben tartottam az emlékezést és harcoltam a felejtés ellen. Tudja meg mindenki: nem felejtjük el az ellenségeinket.”

MH-összeállítás