Forrás: Népszava

Tegnap, bécsi otthonában 96 éves korában meghalt Simon Wiesenthal, a „holokauszt lelkiismerete” – jelentette be Marvin Hier rabbi, a Los Angeles-i Wiesenthal Központ alapítója és vezetője. „Mikor 1945-ben véget ért a holokauszt, és az egész világ visszatért otthonába, hogy elfelejtse a borzalmakat, ő volt az egyedüli, aki emlékezni akart” – tette hozzá a rabbi. Wiesenthalnak, a világ megosztottsága és apátiája ellenére több mint 1100 náci háborús bűnöst sikerült bíróság elé citálnia. Ám hiába kutatott fel sikeresen ezernél is több nácit, nemcsak elismerésben, hanem kritikában is része volt.

Simon Wiesenthal 1908 december 31-én született a galíciai Buczacz városkában. A terület ekkor még az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alatt állt, ám az első világháborút követő Párizs környéki békék értelmében Lengyelországhoz került. Az ifjú Wiesenthalt a lvovi gimnázium elvégzése után felvették a helyi Műszaki Egyetemre, melyet azonban el kellett hagynia. Lengyelországban életbe léptették a numerus clausust, a felsőoktatási intézmények képzésében résztvevő zsidó tanulók számarányát meghatározó törvényt. Emiatt Wiesenthal a Prágai Műegyetemen kapott építészmérnöki diplomát 1932-ben.

Az egyetem elvégzése után visszatért Lengyelországba, s még 1932-ben feleségül vette Cyla Müllert. Wiesenthal és feleségének boldogsága egészen 1939 szeptemberéig tartott. Ekkor a német hadsereg lerohanta Lengyelországot, s a szovjet hadsereg pedig elfoglalta a lengyel területek keleti felét. Itt rövidesen megkezdődött a „zsidó burzsoázia elleni fellépésnek” nevezett a „vörös tisztogatás”. Mindez Wiesenthal családját közvetlen közelről érintette. Mostohaapja egy szovjet börtönben halt meg, mostohafivérét megölték. Neki, magának pedig fel kellett adnia vállalkozását, s szerelőként kezdett dolgozni egy bútorgyárban, s épp hogy elkerülte a Szibériába való deportálást. A németek 1941-ben elfoglalták a területet. Wiesenthalnak és feleségének egy volt alkalmazottjuk segített elbújni a nácik elől. Később mégis elfogták őket, s a Lvov melletti Janwska koncentrációs táborba kerültek.

1942 januárjában náci vezetők gyűltek össze Wannseeben. Ott hirdették meg „a zsidókérdés végső megoldását” – azaz az elgázosítás programját. Mindezek kidolgozásával Adolf Eichmannt bízták meg. Az egész megszállt Európában beindult a népirtás gépezete. 1942 augusztusában Wiesenthal anyját a belzeci haláltáborba deportálták. Szeptemberig gyakorlatilag kiirtották Wiesenthal egész rokonságát. Ám ő maga és felesége túlélte a holokausztot. Cyla Müllert, mivel szőke volt, sikerült hamis papírok segítségével kimenekíteni a táborból. Wiesenthal 1943 októberében megszökött a Janwska táborból, ám 1944-ben ismét visszakerült. A Vörös Hadsereg ekkor azonban már olyan gyorsan közeledett a német vonalak felé, hogy a náci őrök inkább az általános visszavonulás mellett döntöttek. A még életben lévő harmincnégy fogoly kétszáz őr kíséretében megkezdte az ausztriai Mauthausenig tartó menetelést. A tábort 1945. május 5-én szabadította fel egy amerikai páncélos egység.

Amint egészségi állapota megengedte, Wiesenthal elkezdte gyűjteni és rendszerezni a náci atrocitásokról szóló bizonyítékokat az amerikai hadsereg háborús bűnöket vizsgáló részlege számára. 1945 végén Wiesenthal találkozott halottnak hitt feleségével, aki szintén abban a tudatban élt, hogy férje nem élte túl a holokausztot. 1946-ban megszületett lányuk, Pauline.

Az amerikai hatóságok és Wiesenthal közötti együttműködés 1947-ben véget ért; a világ már a „hidegháborúval” volt elfoglalva. Wiesenthal azonban nem adta fel a „nácivadászatot”. Harminc önkéntes társával Linzben megnyitotta a Zsidó Történeti Dokumentációs Központot, melyet 1954-ben bezártak, s az aktákat átadták a jeruzsálemi Jad Vasem központnak. Egy kivételével. Adolf Eichmannak, a holokauszt fő szervezőjénak, a Gestapo Zsidó Ügyosztája főnökének dossziéját nyitva hagyták. Annak kapcsán, milyen szerepet játszott Wiesenthal Eichmann elfogásában, legendák születtek. Ám Issar Harel, az izraeli titkosszolgálat, a Moszad volt főnöke ezzel szemben azt állítja: Wiesenthalnak ebben az ügyben semmilyen szerepe sem volt, sőt, Mengele elfogását tevékenységével egyenesen meghiúsította. Ám jelentőségét senki nem kérdőjelezheti meg. Neki köszönhető ugyanis többek között Karl Silberbauer SS tiszt elfogása, aki Anna Frank haláláért felelős. Eichmann és Silberbauer után leginkább Franz Stangl, a treblinkai és sobibori táborparancsnok után kutatott, akit 1967-ben állítottak az NSZK-ban bíróság elé. Az egykori stuttgarti SS tisztek közül 1966-ban tizenhatnak a tárgyalására került sor. Közülük kilencet Eichmann fogott el.

Mindenesetre tény, hogy munkája miatt Wiesental rengeteg ellenséget szerzett magának. Még olyanoktól is kritikát kapott, akiktől nem várta volna. Bruno Kreisky, Ausztria első zsidó származású kancellárja, maga is holokauszt-túlélő, egyenesen olyan embernek nevezte, „aki a saját fészkébe piszkít.” 1982-ben bombát robbantottak az előtt a bécsi ház előtt, amely egyszerre volt otthona és irodája. Ez az a híres bécsi iroda, melyet 1960. májusa, Eichmann elfogása után nyitott meg újból. Ez lett a Zsidó Dokumentációs Központ, melyet a köznyelven csak Wiesenthal központként emlegetnek. Wiesenthal 2003-ban visszavonult. „Úgy érzem, elvégeztem a dolgom. Minden jelentősebb háborús bűnöst elkaptam, meghalt, vagy már túl öreg ahhoz, hogy bíróság elé lehessen állítani” – mondta. Visszavonulásában talán szerepet játszott az is, hogy abban az évben halt meg felesége Cyla. E bejelentése után csendesen éldegélt. Tegnap álmában érte a halál.

Rózsahegyi Péter