Forrás: NOLMunkatársunktól, 2005. szeptember 20. 00:00
Guido Westerwelle hosszú árnyékaKép: REUTERS – Miro Kuzmanovic Guido Westerwellét sokáig senki sem vette komolyan a német politikában. Amikor három éve kék-sárga Guidomobil nevű lakóbuszával, a cipőjére írt nagy 18-as számmal (ennyi szavazatot szeretett volna gyűjteni) kampányolt, inkább értetlenségbe ütközött, sokak szerint egyszerűen lejáratta a politikát. Milyen színvonal ez egy Hans-Dietrich Genscherhez vagy egy Otto von Lambsdorffhoz képest – kérdezték sokan? Westerwelle tavaly óta nyilvánosan is vállalja homoszexualitását, de ez nem nagyon befolyásolja a szavazókat. A pártelnök az idén mintha kissé megkomolyodott volna, de szinte derült égből villámcsapásként érte a lehetőség, hogy a német politika királycsinálója lehet. A CDU/CSU és az SPD egyaránt keresi a kegyét, de az FDP elnöke taktikusan kivár.
A 43 éves Westerwelle a német politika új hullámához tartozik. 1980-ban, még diákként lépett be a pártba, először az ifjúsági tagozat elnöke lett (itt némi párhuzam fedezhető fel Schröder kancellárrral, aki az ifjúszocialistáknál edződött), majd elvégezte a jogi egyetemet, 1994-től pedig a párt főtitkára. Amikor a Kohl-kormány elveszítette a választásokat 1998-ban, az FDP is ellenzékbe került: Westerwelle az elsők között sürgette a nemzedékváltást az egykori koalíciós partnernél, és saját pártját is igyekezett minél vonzóbbá tenni a fiatalok körében. Fiatalos stílusa, divatos ruhái, sőt, a Big Brother egyik adásában való fellépése is mind ezt a célt szolgálták.
Miután 2001-től a FDP elnöke lett, Westerwelle megpróbálta a párt imidzsét a hagyományosan „jól keresők” helyett inkább mint a „keményen dolgozók” pártjára változtatni, de ez csak részben sikerült: a szabad demokratákat a választók ma is inkább a CDU/CSU-tól jobbra álló, „vadkapitalista” pártként tartják számon. Annak ellenére, hogy az SPD-zöld kormány alatt voltak olyan törvények, amelyeknél a liberálisok a kormánytöbbséget támogatták (például állampolgárság a nem német szülőktől, ám Németországban született gyermekeknek).
A három évvel ezelőtti választásokon Westerwelle látványosan elszámította magát, és ez majdnem pártelnöki székébe került. Tizennyolc százalékos, minden eddigit messze felülmúló eredményre számított – és végül 7,4 százalékot kapott. Pozíciója erősen megrendült, sokan bírálták amiatt, hogy nem határolódott el időben Jürgen Möllemanntól. Az azóta elhunyt Möllemann azzal vádolta Ariel Saron izraeli kormányfőt, hogy kijelentései jobban hozzájárulnak a zsidók elleni gyűlölethez, mint egy-egy német antiszemita megjegyzés. Westerwelle késlekedése komoly károkat okozott a pártnak is, Németországban egyetlen párt sem teheti meg, hogy az antiszemitizmus árnya vetüljön rá.
2002-ben az FDP bármelyik nagy párttal hajlandó lett volna koalíciót kötni, de akkor az SPD-nek nem volt rá szüksége. Most fordult a kocka, de jelenleg mintha Westerwelle kötötte volna meg magát, és hivatkozik szabadpiaci elveire, amelyek éles ellentétben állnak az SPD programjával. Az FDP egyébként éveken keresztül kormányzott mind az SPD-vel, mind a CDU/CSU-val koalícióban, tehát az együttműködésnek történelmi hagyományai vannak. Ugyanakkor amióta 1982-ben az FDP felrúgta a koalíciót Helmut Schmidttel és átállt a CDU mellé, nem került sor nagy kibékülésre az SPD-vel, a zöldek megjelentése óta pedig állandósulni látszott a jobb (CDU-FDP) és a baloldali (SPD-zöldek) pártok együttműködése.
