Forrás: NépszavaÖrökségvédelmi hétvégét rendeznek a hétvégén szerte az országban, sőt a határon túli területeken is, melynek során szerencsétlen sorsú házak is megnyílnak a nagyközönség előtt. A rendezvény talán felhívhatja figyelmünket a műemlékvédelem nehézségeire, azokra a csatákra, melyeket éppen a közelmúltban vesztettek el a terület szakemberei. Hevenyészett összegzésre kértük Dr. Varga Kálmánt, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét a műemlékvédelem pillanatnyi helyzetéről.
Némi kötelező kincstári derűlátással „Kő kövön… marad!” a címe a hétvégi örökségvédelmi rendezvénysorozatnak, melynek során – francia példára – megnyílnak a nagyközönség előtt hazánk műemlékei. Olyan épületekbe is beléphet az egyszeri halandó, melyeket biztonsági őrök „fekete serege” véd a nagyközönség tekintete elől, és elhanyagolt, romos állapotuk láttán megkérdőjelezhető válik a programsorozat bizakodó jelmondata a szemlélőben. A temérdek nyitott ház között látható lesz belülről a szerencsétlen sorsú lovasberényi Cziráky-kastély, a lassan fél évszázada a Budai Várban éktelenkedő egykori Honvéd Főparancsnokság épülete, a Sándor grófok egykori palotája, mely ma a köztársasági elnök hivatalának ad otthont, hogy csak néhányat említsünk az érdekességek közül. Negyvenegy határon túli magyar műemlék várja látogatóit, Erdélyben harminckettő, köztük a gernyeszegi Teleki-kastély vagy a nagykárolyi Károlyi-kastély.
A kezdeményezés nemcsak kedvet adhat honfitársainknak egy kellemes családi kiránduláshoz, a munkás jelen fogságába zárt gondolkodásunkat ráirányíthatja múltunk örökségére, és a műemlékvédelem sajnos korántsem elhanyagolható problémáira. Az alkalom e sorok íróját is számvetésre készteti és összegzésre kértük a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét Dr. Varga Kálmánt is, aki a kétségtelen eredmények felsorolása mellett nem rejtette véka alá csalódását sem a megoldatlan problémák és a terület mostoha sorsa miatt.
Sikernek könyvelhető el az Örökségvédelmi Hivatal üzembiztos működése, az intézmény mára az önálló államtitkárság rangjára emelkedett. Módosították az örökségvédelmi törvényt, 2002-ben a hivatal negyvenezer hatósági ügyet kezelt, a tavalyi év végén ez a szám már 104 ezerre emelkedett. A vitás ügyekből alig háromszáz jut el másodfokra, mely mutatja, hogy a munkatársak szakmai szempontból jól végzik munkájukat.
Az intézménynek körülbelül húsz pere van évente a bíróságon és eddig kivétel nélkül mindegyiket megnyerte. Kicsi az elvándorlás, sikerült egzisztenciális biztonságot teremteni a hivatalban – véli az elnök. Eredményesen léptek fel a tihanyi műemlékrombolás ügyében, és Turán, a romos állapotú egykori Schossberger-kastély felújításához, hasznosításához találtak befektetőt. Sikerült az utolsó pillanatokban műemléki jelentőségű területté nyilvánítani a budapesti belvárost és megvédeni az egykori zsidónegyed házait.
Sajnos azonban a műemlékvédelem szakembereinek minden erőfeszítése gyakran hiábavalónak bizonyul, a „jó gazda” szemléletének kialakulására, a műemlékek valódi értékének elismerésére még várnunk kell. Ha a térség környező országait nézzük, a lemaradásunk annak ellenére sem nagy, hogy hazánk területét jobban sújtotta a II. világháború pusztítása, mint mondjuk Csehországot. A magyar műemlékvédelem ugyanakkor utolsó helyen áll a kedvezmények területén. Mai napig ismeretlen az a gondolkodás, mely adó- illeték-, vagy bármilyen kedvezménnyel segítené egy védett épület helyreállítását. Óriási jelentősége lenne a változásnak, hisz a magyar műemlékek oroszlánrésze már régóta nem állami kézben van.
Varga Kálmán elnök nagy kudarcnak éli meg a Divatcsarnok elvesztését, hisz egy építészeti múzeum létrehozásával épp itt szerettek volna áttörést elérni. Számos kulcsfontosságú helyreállítási program leállt, megtorpant. A fertődi Esterházy-kastély homlokzati felújítása elakadt, a források szűkössége miatt csak kisebb jelentőségű munkálatokat lehet végezni, noha közeledik Haydn halálának kétszázadik évfordulója, melynek méltó megünneplésére túlzás nélkül egész Európa figyel – még kisiskolás is tudja szerte a kontinensen, hogy a világhírű zeneszerző Eszterházán, herceg Esterházy „Fényes” Miklós szolgálatában töltötte legtermékenyebb alkotó éveit.
Tavaly e sorok írója még arról beszélgetett Fertődön, hogy a grandiózus felújítás után az edelényi L” Huillier-Coburg-kastély következik, ehhez képest Borsodban járva elszörnyedve tapasztalhatja mindenki, hogy az épület elhanyagolt homlokzati vakolata részben levált, és külső díszítmények helyett a puszta tégla éktelenkedik. A nagyon szűk idei évben a helyreállításra hozzávetőlegesen 610 millió forint jutott volna – ebből most 150 millió forintot tartalékolni kell, noha ebből fedezték volna Fertőd, a Műemlékek Állami Gondnokságának összes épületét, a népi műemlékeket és az Árpád-kori templomokat is. Ha Fertődre nem jut pénz, olyan épületeket nem lehet felújítani, mint a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a dégi Festetics-kastély, a lovasberényi Cziráky-kastély, az acsai Prónay-kastély, miben reménykedjenek műemlékek barátai távoli vidékeken? Mondjuk Zsadányban, vagy Pósteleken, ahol a kastély holnap talán végleg összedől.
A legnagyobb baj a kiszámíthatatlanság és a tervezhetetlenség – véli az örökségvédelmi hivatal elnöke. Nemhogy két-három évre nem lehet előre tervezni, manapság jószerivel azt sem lehet tudni, hogy a terület az adott költségvetési évben mennyi pénzzel gazdálkodhat.
A műemlékvédelem nagy korszakaihoz a kiegyezést követő időszakban, vagy nyolcvanas évek elején mindig politikai, gazdasági stabilitás kellett, jogbiztonság, hogy ne napról napra változzanak a körülmények – fogalmazott az elnök. A sokat emlegetett civil társadalomban kellene megindulnia az erjedésnek, mely felismerteti honfitársainkkal épített örökségünk, a múlt szerepét gondolkodásunkban, nemzeti kultúránkban.
Podhorányi Zsolt
