Forrás: Heti VálaszO. Á., kultura@hetivalasz.hu
A KOMP-ORSZÁG POÉTÁJA. IN MEMORIAM ADY ENDRE. Szerkesztette: Domokos Mátyás. Nap Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 2790 Ft.
A magyar szellemi elit nem nagyon tud mit kezdeni Adyval. Az utóbbi tizenöt év e tekintetben különösen elfecsérelt idő, hiszen a rendszerváltozás után látványosan kárhoztatott múltba révedés voltaképpen nem vitt közelebb a XX. század megértéséhez. Maradtak a kibeszéletlen kérdések, s maradt újraolvasatlan Ady Endre, hiába jelentek meg a kritikai kötetek, váltak hozzáférhetővé publicisztikái. Pedig őt nem lehet megkerülni még akkor sem, ha „nagy haragja, nagy hűtlensége, szomorú magyarsága” éppen most nem visszhangzik a lelkekben.
Domokos Mátyás az In memoriam sorozat új darabjával, A Kompország poétájával megpróbált követ dobni az állóvízbe, s rögtön meg is kapta: nekünk ma nincs közünk Adyhoz, egyébként is, lehetne precízebb filológus. Nos, a filológiai kérdéseket azért nem firtatnánk, mert a sorozat megindításának és életben tartásának célja a népszerű ismeretterjesztés, az olvasói igény felélesztése, a feledés megfékezése. E feladatokat pedig kiválóan ellátja az olykor tudatosan csak szövegtöredékeket hozó kötet. Gondoljuk meg, mindössze négyszáz oldal a terjedelem! Kiválogatni a hatalmas életműből a legjellegzetesebb darabokat, a könyvtárnyi memoárból az életutat leginkább megvilágítókat, a befogadástörténet legfontosabb téziseit roppant felkészültséget kíván. Domokos előtt ráadásul az a cél is lebegett, hogy megértesse a robbanásig feszült, forradalomba rohanó múlt századelőt is, annak társadalom- és eszmetörténetét.
A Kocsi-út az éjszakában című 1909-es, sokszor idézett és elemzett vers áll a kötet elején, amely mintha a pálya és a kor összegzése lenne: „Minden Egész eltörött”. Az a különös paradoxon, hogy a korán felismert igazság nem beletörődéshez, főként nem cinizmushoz vezet Adynál, hanem az élet mind teljesebb megismerésének és befogadásának vágyához. Nem véletlenül lett Ady már életében költőfejedelem, mindenki tudta róla, hogy kivételes zseni, azok is, akik nem értettek egyet politikai elképzeléseivel, akik kárhoztatták életvitelét.
A kötet nagy súlyt helyez Adynak a magyarságról, a magyar társadalom jövőjéről vallott elképzeléseire. Nem kerüli meg kezdetben kifogástalanul harmonikus, olykor ellentmondásos kapcsolatát a zsidó származású értelmiséggel, eszmetársaival és mecénásaival (A dukduk affér). Fájdalmas Ady és Tisza István kapcsolata. Domokos Mátyás kötetéből kiderül, hogyan jutott el Ady a miniszterelnök „vad geszti bolondnak” minősítéséig (Tisza 1910-ben: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján”). Tisza fájdalmasan nem értette a költőt, ám a költő sem a miniszterelnököt, mutatják az újabb történeti kutatások, s állítják a mostanában megjelent memoárok. (Kolnai Aurél, a Huszadik Század című folyóirattól induló, élete derekán konzervatív katolikussá lett gondolkodó szerint az 1900-as évek elején két igazán nagy formátumú személyiség mutatkozott meg Magyarországon: Ady és Tisza.)
Az utolsó nemzeti költő – állítja Adyról Déry Tibor, Öreg szívekben élsz – mondja Illyés. Nagy László még vitte a stafétát, azóta csend van. Többnyire ajakbiggyesztés. Pedig Ady talán a legnagyobb volt, költőnek mindenképpen. Aki rangját meg akarta kérdőjelezni, nevetségessé vált. S előbb-utóbb visszakozott. Hogy felébreszthető-e Ady Endre? A kötet olvasói sikere reményekre jogosít.
