Forrás: Magyar Rádió

A 20. század talán legkalandosabb életű entellektüelje, aki egyszerre volt író, újságíró, haditudósító, idegenlégiós, ügynök, tudományos újságíró, sőt, alapvető könyvet író tudománytörténész.

Gábor Éva

Kenéz György fotója1996-ban, majdnem ötven évvel az eredeti angol nyelvű kiadás után, nálunk is megjelent egy furcsa című könyv: Alvajárók. Megvettem, elolvastam, s mondhatom, hogy az egyik legnagyszerűbb könyv, amit valaha olvastam. Arról szól, hogyan születtek mérhetetlen fizikai és szellemi gyötrelmek közepette Kopernikusz, Galilei és Kepler munkái, és ami a lényeg: mennyire másképp van minden, mint amennyire azt eddig gondolták, még a profi tudománytörténészek is. Ahogy a szerző a könyv előszavában írja: ezeket a nagy tudósokat lesegítette arról a talapzatról, ahová a tudományos mitográfia állította őket, de nem azért, hogy lealacsonyítsa őket, hanem azért, hogy teremtő gondolkodásukba bepillanthasson. De a szerző nem erről a könyvéről híres elsősorban, hanem az 1940-ben megjelent, a harmincas évek nagy sztálini terrorjáról írott Sötétség délben című regényéről. Arthur Koestler száz évvel ezelőtt született Budapesten, s bár az első világháború után a család elhagyta az országot, ő élete végéig jól beszélt magyarul. A századik évforduló alkalmából a Műegyetem Filozófia és tudománytörténeti Tanszéke, a Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaság, valamint a Bibó István Közéleti Társaság szeptember 7-től tudományos konferenciát tart Budapesten. Az Arthur Koestler emlékkonferenciához kapcsolódóan a Műegyetem Könyvtárában megnyílik egy emlékkiállítás is. Sipos Júlia Gábor Éva tudományfilozófussal, a konferencia egyik szervezőjével beszélgetett.

– Marx György mondja, hogy Koestler németül, franciául, angolul írt, és intellektuális kalandozásai még merészebbek, mint fölrajzi bolyongásai. Természettudományosan képzett, jövőérzékeny külpolitikai és tudományos újságíró, tudománytörténész, regény- és drámaíró, politikus és filozófus volt egy személyben. Koestler elkezdett egy egyetemet egyszer valamikor Bécsben, abbahagyta, már a kaland akkor izgatta. Diplomát nem szerzett, mégis az a fajta típusa a kutatónak, aki egyetemi diploma nélkül, a teljesítménye alapján megítélhető.

– Abban a korban irigylésre méltó számunkra, hogy a szellemi tudományos nagyságok milyen egymást inspiráló kapcsolatban voltak, de ma ebben a specializált tudományos világban mit tud egy ilyen típusú polihisztor elme mondani a ma tudósainak?

– Állandóan nagyon komolyan akart valamivel foglalkozni, és hogyha megvolt hozzá a megfelelő tudása, a megfelelő alapja, akkor ezt mindig végigvitte. Meg kell nézni ezeket a munkákat, amelyeknek kezdettől a végéig jó, érdekes a stílusuk. A gondolatmenetek olyanok, amelyiket tud követni a tudományos gondolkodó, de az is tud követni, akinek nincsen diplomája és aki nem egyetemet végzett, de úgy gondolja, hogy érdemes szellemi erőfeszítést tenni azért, hogy megértse Koestlert.

– Arra gondolok, hogy ez a fajta életmód, ez a kalandor szellem, ez megvalósítható-e, eltanulható-e tőle? Vajon nem lehetetlen-e ma?

– Ma igen. Most már egy egészen más korszakot élünk. Akkor, amikor Koestler így belekapott sok mindenbe, akkor tényleg azt akarta, hogy a helyszínen ismerje meg a dolgokat. Ezért utazott el a Szovjetunióba, Izraelbe, Spanyolországba, Németországba és így tovább. Minden összefüggött azzal, hogy ő ott akart lenni a tett színhelyén, ahol valami történik.